Pontos idő: 2017.11.17. 23:08

Időzóna: UTC




New Topic Post Reply  [ 1 hozzászólás ] 
Szerző Üzenet
 Hozzászólás témája: WH: Warhammer Fantasy rövid bemutató
HozzászólásElküldve: 2016.03.09. 19:45 
Rang 8

Csatlakozott: 2011.04.13. 19:48
Hozzászólások: 7454
Tartózkodási hely: Érd

TWO OMC Házigazda ©
TWO Szolgálati Érdemrend ©
TWO ADMIN Elismerés ©
A Warhammer Fantasy világa egy 1983-ban kiadott táblás játékon alapul, mely egy érdekes világot tár a szemünk elé, hisz szerepelnek benne a megszokott ember, elf, törpe, ork, óriás stb. fajok, de mellette hozott valami hátborzongatót, valami újszerűt, valami nagyot.
A Warhammer Fantasy világát a véget nem érő csaták undorító és mégis valósághű láncolata alkotja, melyben minden faj ellensége a másiknak, mindenki magára van utalva és még abban sem bízhat meg, aki megmentette az életét.
A játékból fantasy-univerzum lett, a témában számos könyv látott napvilágot, viszont eddig viszonylag kevés játék készült hozzá, de hangsúlyozom a szót, hogy eddig, mert úgy néz ki, hogy ez megváltozik, hisz ez adja az alapját a legújabb Total Warnak is.

A főbb hatalmak, a teljesség igénye nélkül:
Emberek:
- Emberi Birodalom
- Kislev
- Bretonnia
Elfek:
- Erdei elfek
- Nemes elfek
- Sötét elfek
Törpök:
- Törp királyság
- Káosz törpök
Orok és goblinok
Gyík-emberek
Káosz:
- Khorne hívei
- Slaanesh hívei
- Tzeentch hívei
- Nurgle hívei
- Szörnyemberek
Vámpírgrófok
Skavenek (Patkányemberek kb. :D )

Sajnos annyira nem ismerem ezt a világot, mint a fantasy párját, de amennyit ismerek belőle, az alapján nagyon tetszik, hogy hogyan tudták átvinni lényegében a Német-Római Császárságot egy fantasy világba, milyen érdekes volt ötvözni a nagy-fantasyt és a vámpíros történeteket, hisz kevés olyan fantasy van ahol a vámpírok lényegében mellékszereplők, de néha, kedvtelésből több ezres zombihordákat küldenek az emberekre.

Ismertető a világról (1994-ben jelent meg egy szerepjátékos magazinban Kornya Zsolt tollából):

"A Games Workshop szakemberei félelmetesen következetesnek mutatkoznak ezen a téren [mármint hogy a világ a késő középkori-kora reneszánsz Európára hajaz, de nagyon]: még a kontinensek alakja is hasonlít, a fantáziaországok valóban létező államalakulatok analóg megjelenítései, nyelvi téren pedig szinte ordítóak a párhuzamok. (A Warhammer-karakterek olyasféle neveket viselnek, mint Jean-Paul Charpentier, Ulrich Schatzenheimer vagy Milan Radic.) A tudományos ismeretek és a technológia szintje ugyancsak történelmi előképeken alapszik: lőfegyverek léteznek ugyan, de még kezdetlegesek és kockázatos a használatuk az orvostudomány gyerekcipőben jár, a járványokat a miazmás földmélyi kigőzölgéseknek tulajdonítja, a hajózás egyelőre az evezős gályáknál (partmenti vizek, beltengerek) és a vitorlás karavelláknál (óceáni utazások) tart. [..] A Warhammer világában jelenleg az emberek dominálnak, ez azonban nem volt mindig így. A történelem négy különböző fejlődési szakaszon ment át, mindegyikben más-más faj uralkodott. Kezdetben voltak a szlannok, ezek a félisteni lények, a mágia és a tudomány mesterei, akik szabadon utazgattak a bolygók között, s ők hívták életre az összes többi értelmes fajt. Ahogy telt az idő, egyre inkább visszahúzódtak, elmerültek titokzatos kísérleteikben, és a világot fokozatosan átengedték első gyermekeiknek, az elfeknek. Az elfek kíváncsi, törekvő népnek születtek kecses hajóikon bejárták a messzi tengereket, csodálatos városokat és birodalmakat építettek, de nem égett bennük ugyanaz a tűz a mindenáron megszerezni vágyott tudás iránt, mint a szlannokban. Harmóniában éltek önmagukkal és a természettel, a háború, az erőszak idegen volt tőlük mikor megjelent a színen a Második Nép - a törpék -, igaz barátsággal fogadták őket. Viszálykodásra egyébként sem lett volna okuk, hiszen a két faj élettere különbözött, a békés kereskedelem viszont - éppen ezért -mindkettejük számára gyümölcsözőnek bizonyult. Csakhogy a törpék harciasabb, sűrűbb vérű lények voltak az elsőszülötteknél, és a kapzsiság lángja időnként emésztő hévvel csapott fel kebelükben. Ez vezetett a Nagy Háború kirobbanásához, amelynek pontos kiváltó okát senki sem jegyezte fel, s idővel maguk az érintett felek is elfeledték. A vérgőzös öldöklésnek végül az elfek vetettek véget noha győzelemre álltak, kivonultak az Óvilágból, ismeretlen földrészekre és szigetekre távoztak fehér árbocos hajóikon. A kapzsi, keménykötésű törpék mohón vették birtokukba a felszabadult területeket. És ekkor történt a katasztrófa.
A legendává homályosult szlannok, akik már rég elvesztették érdeklődésüket a környező világ iránt, őserdei magányukban veszedelmes kísérleteket folytattak. Kapukat akartak nyitni más bolygókra, más univerzumokra valami azonban nem úgy sikerült, ahogyan akarták, és amikor az északi-sarki jégsivatagok fölött fölfeslett a tér szövedéke, a nyíláson nem egy másik nap barátságos, meleg sugarai áradtak be, hanem a valós világok között tomboló Káosz nyers, kiforratlan energiája. Az iszonyatos energiakitörés végigsöpört a hómezőkön, szele elérte a civilizált vidékeket is. Százával dőltek romba a törpék zord fellegvárai, a vihar flottaszámra sodorta el az elfek tengerjáró hajóit. Ám a pusztítás nem csupán fizikai természetű volt a Káosz beette magát a talajba, a vízmélyi iszapba, szétterült a levegőben, s ahová a csírái hullottak, hamar gyökeret eresztett. Az élőlények - oktalanok és értelmesek egyaránt - megmagyarázhatatlan mutációkon estek át egyeseknek a teste torzult el hátborzongató módon, mások azonban a lelkükben hordták a rothadást - és ezek voltak a legveszedelmesebbek. Elkorcsosult szörnyek - hajdan-büszke elfek és törpék nyomorúságos roncsai - özönlötték el az Óvilágot, és nem maradtak sokáig vezetők híján a fortyogó Káoszból névtelen entitások emelkedtek elő, ártó, démoni hatalmak, a dögvész és a bomlás megtestesülései. Azok, akik romlatlanok maradtak, felvették a harcot a gyülevész hordák ellen a harc azonban kilátástalannak tűnt, hiszen a Káosz mérge belülről is emésztette őket.
A szörnyű veszedelemre minden faj máshogyan reagált. A katasztrófa a szlannokat sújtotta leginkább: bár földrajzilag az ő településeik estek legmesszebb az Északi-sarktól, a belső fertőzésnek nem jelentett akadályt a távolság, és az ősi nép keserves árat fizetett azért, hogy tiltott tudományokba kontárkodott. A szlannok ezrével estek áldozatul a mutációknak degenerált maradékaik végül fokozatosan elfeledték őseik tudományát, és démonimádó korcsokká züllöttek a Dél-Amerikának megfelelő Lustria erdőmélyi városaiban.
Az elfek borzalommal szemlélték a megváltozott világot, s mivel a sors kerekét visszaforgatni nem állott hatalmukban, elhatározták, hogy legalább néhány romlatlan területet megőriznek - ha kell, a legkeményebb eszközökkel. Elszigetelték hát magukat a külvilágtól a Szigetkirályságokban és Albionban, és minden kapcsolatot megszakítottak a többi fajjal. Civilizációjuk fejlődése állóvízbe torkollott, kultúrájuk egyre inkább az öncélú élvhajhászás, a hedonizmus rabja lett. Az esetleges behatolókkal kíméletlenül leszámoltak, s miközben fennhangon hirdették, hogy egyedül ők maradtak romlatlanok, nem vették észre a Káosz finom rozsdáját, mely egyre szorosabb béklyót kovácsolt a lelkük köré.
A törpék - szívósak és konokak, mint mindig - a harcot választották. Kezdetben sokan megromlottak közülük, a megmaradtak azonban az idők múlásával egyfajta belső immunitásra tettek szert a Káosz ellen, amely bizonyára hajthatatlan, vaskemény természetükből fakadt. Ez azonban nem egyenlíthette ki számbeli hátrányukat, és fokozatosan alulmaradtak a Káosz szörnyeivel vívott háborúban. Előbb-utóbb minden bizonnyal az írmagjuk is kiveszett volna, ha az utolsó pillanatban nem kapnak váratlan segítséget.
Az emberek léptek színre legutoljára az értelmes fajok közül. Az elf-törpe viszálykodás idején civilizálatlan vadak voltak még, délről szivárogtak fölfelé az Óvilágba, és mindkét fél kíméletlenül kihasználta őket a véres csatákban. Fajuk még nem alakult ki teljesen, amikor az északi jégmezőkről lezúdult a Káosz vihara, ezért ők voltak a legfogékonyabbak a mutációkra, a belső rothadásra. Másrészt viszont az ő ereikben még friss vér keringett, megvolt bennük az a láng és lelkesedés, ami a régebbi fajokból már hiányzott. [..] Közülük kerültek ki a Káosz legnagyobb bajnokai és legvitézebb ellenfelei egyaránt. Csaknem hétezer évvel a szlannok bukása után Sigmar Heldenhammer, a legendás hős, a Birodalom alapítója, akit istenként tiszteltek halála után, egyesítette jogara alatt az embertörzseket és a maroknyi túlélő törpét, s kiűzte a Káosz hordáit az Óvilágból. Ezzel az eseménnyel veszi kezdetét az emberek időszámítása, amely jelenleg a 2500-ik esztendőnél tart.
Ennyi idő alatt persze sok minden történt. Az emberek társadalma nem bizonyult annyira statikusnak, mint az elfeké vagy a törpéké: a törzsi-nemzetségi szintről eljutott egészen a kései feudalizmusig. Ez a gyors iramú fejlődés minden bizonnyal a Káosz erőteljes befolyásának köszönhető ugyanis a Káosznak, noha tiszta formájában ellenséges és pusztító erő, megvannak a jó oldalai is. Nélküle nem létezne változás, egyéniség és dinamizmus az emberi kultúra borotvaélen táncol, amikor kihasználja ezeket az előnyöket, hiszen elég egyetlen rossz lépés, és az őrület fortyogó örvényébe zuhanhat.
Az emberek első birodalma nem tartott soká, hamarosan darabjaira hullott, s romjaiból újabb államalakulatok keletkeztek. Ezeknek az országoknak kivétel nélkül megvan a valóságos, történelmi párhuzamuk: maga a Birodalom - illetve ami két és félezer év után megmaradt belőle - a széttagoltsága teljében lévő Német-Római Császárságnak felel meg, Bretonnia Franciaországnak, Estalia az 1490 előtti ibériai államoknak, Kislev a kései orosz nagyfejedelemségnek, a tileai város- államok a fénykorát élő, reneszánsz Itáliának, a Határhercegségek a zűrzavaros Balkánnak, Marienburg szabad városa pedig Németalföldnek. Mindez híven tükröződik a földrajzi- és személynevekben is. Az Óvilág déli szomszédja az oszmán-török birodalommal analóg Arábia ezt szintén emberek lakják, de a kultúrájuk gyökeresen más, mivel soha nem voltak részei a Birodalomnak. Angliának csak földrajzi megfelelője van, történelmi nem, Albion szigetén ugyanis a teljes elszigeteltségben élő elfek uralkodnak.
A törpék és az elfek máskülönben egy letűnt korszak maradványai az Óvilágban együttes számarányuk a népesség egy százalékát sem éri el. Jóval többen vannak náluk a félszerzetek, bár az emberekhez képest még így is elenyésző kisebbséget alkotnak. Ők összefüggő tömbben élnek a Birodalomban, a Császár személyes védelme alatt, és mindenkori vezetőjük - a nagythán - választófejedelmi rangot visel. Ez a barátságos, békeszerető faj valóságos rejtély az Óvilág legtöbb tudósának az emberekkel együtt bukkantak fel a történelem színpadán, és ősidők óta szorosan kötődtek hozzájuk, gyakorlatilag a védőszárnyuk alatt éltek. Mivel a félszerzetek teljesen immunisak a Káosz mindennemű befolyására, egyes egyetemi szaktekintélyek az utolsó romlatlan szlannok kétségbeesett kísérletének tekintik őket egy olyan faj megteremtésére, amely visszahódíthatja a világot a Káosztól. Ha ez valóban így van, a kísérlet totális kudarc lehetett, a félszerzetek ugyanis tényleg megronthatatlanok, viszont a konyhakésnél veszedelmesebb vágószerszámok látványától az ájulás kerülgeti őket, és úgy általában minden gondolatuk a hasuk körül forog.
Kívülről nézve az Óvilág terjeszkedő, fejlődő, dinamikus társadalom benyomását kelti, ha azonban alaposabban szemügyre vesszük a helyzetet, mindenütt riasztó jeleket láthatunk. Keleten és délkeleten, ahol elhagyott, romos törpefellegvárak merednek a füsttől fekete égre, káoszhordák tivornyáznak a kiégett pusztaságokban, s időről időre hatalmas hullámokban indulnak meg az Óvilág ellen. A Határhercegek, a kislevi szláv nagyfejedelem meg a norscai fjordok között tanyázó barbár hajósok gyilkos csatákban verik vissza az ismétlődő támadásokat, pedig a hátországból alig kapnak támogatást. És emögött talán több is rejlik, mint az elkényelmesedett nemesurak és bürgermeisterek nemtörődömsége és hamis biztonságérzete: a Birodalom és Bretonnia arisztokratái különös kultuszoknak hódolnak, a zsúfolt városok csatornáiból fejhangú kántálás száll az ég felé, s a dúsgazdag tileai kereskedőket időnként furcsa látogatók keresik föl magányos kőtornyokból. Ahová a Káosz nem törhet be fegyverrel, oda lopva, alattomban fészkeli be magát a boszorkányvadászok és Sigmar fanatikus templomosai pedig elvakult buzgalmukban néha többet ártanak, mint használnak."

Térképek:

http://member.rpg.hu/peterpg/index.php?doc=rpg:wfrp

_________________
63.OMC: Szicília


Vissza a tetejére
 Profile  
 
Hozzászólások megjelenítése:  Rendezés  
New Topic Post Reply  [ 1 hozzászólás ] 

Időzóna: UTC


Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég


Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.

Ugrás:  
cron
Powered by phpBB © 2000, 2002, 2005, 2007 phpBB Group

           Designed By QuakeZone, 2011

Magyar fordítás © Magyar phpBB Közösség