AutoalkatreszOnline24.HU

Football Manager 2011

A fociprogramok, főként a FIFA sorozatnak köszönhetően, nagy népszerűségnek örvendenek. De ha valaki szereti a futballt, és emellett kőkemény stratéga is, a pályán fel-alá szaladgáltatott Messi helyett talán szívesebben bújik bele egy menedzser bőrébe, hogy hosszú és eredményes karriert fusson be a nemzetközi futball berkeiben. Jelen pillanatban két igazán ismert, nagy múltra visszatekintő, évről évre új kiadásokkal megjelenő menedzserjáték között választhatnak a Fergusonok és Conték nyomdokait követni akarók. A FIFA Manager a populárisabb: a FIFA sorozat hagyományaihoz híven a látványon és a játékélményen van a hangsúly. A vérbeli stratégák játéka viszont a Football Manager sorozat, amelynek novemberben jelenik meg a 2013-as kiadása – ez adja ennek a cikknek az aktualitását. Ebben az írásban az Football Manager 2011-et járom körül, annál az egyszerű oknál fogva, hogy jelenleg ezzel játszom. A Football Manager delejének titka (legalábbis nálam) olyan tulajdonságainak köszönhető, mint például a játék elasztikussága, a hihetetlen mélységű adatbázis, a csapatmenedzselés aprólékosan, minden részletben lemodellezett valósághűsége. Lássuk ezeket sorban! Elasztikusság alatt azt értem, hogy az FM11 egyrészről teljes mértékben gépünk teljesítményéhez szabható, másrészről a végtelenségig bővíthető. Új játék indításakor lehetőségünk van aktivizálni az 50-nél több országból annyit, amennyit jól esik (illetőleg ezen belül a ligákat egy bizonyos mélységig, általában másod- vagy harmadosztályig). A játék során a progi részletesen „kiszámolja” az aktív ligákban történő eseményeket, és ezekben vállalhatunk munkát is. A nem aktív ligák esetén csak felszínesen modellezi a bajnokságokat, és játékosokat. Értelemszerűen minél gyengébb a gépünk, annál kevesebb országot és ligát érdemes aktiválni, hacsak nem vagyunk már nyugdíjasok, és időnkből kitelik, hogy amíg a gép számol és rendezkedik, kibotorkáljunk a parkba, és lejátsszunk egy sakkpartit Bélával, a nyugalmazott börtönőrrel. Amúgy meg nem csak a konfiguráció miatt érdemes meggondolni, milyen országokat aktiválunk: dönthetünk úgy, hogy most egy távol-keleti játékot játszunk (az eltérő financiális helyzet, igazolási és lebonyolítási szabályok miatt jó móka, vagy rámehetünk például arra, hogy a kínai másodosztályban szereplő csapatunk egy idő után kizárólag Changokból álljon). Ha pedig, mondjuk, csak a brit országok ligáit aktiváljuk, akkor megpróbálhatunk egy angol területi ligás csapatot feljuttatni a Premiershipbe. És ha már itt tartunk: a játék tárt karokkal várja a fanatikus editorokat, akik sok más mellett új ligákkal is felturbózhatják az alapválasztékot. A magyar fanok például megye kettőig lemodellezték a hazai viszonyokat, így, ha új játék kezdetekor a megfelelő adatbázist választjuk, akár a Környe csapatával is kezdhetünk, megcélozva hosszú távon a Bajnokok ligáját. Nekem van egy ilyen mentésem, érzelmi okok miatt a Dráva csoportban induló Nagykanizsa NTE csapatával vitézkedem (és járok már az NB II-ben). És jórészt nem generált, hanem valóban létező harmadosztályú focistákkal (ld. fent: hihetetlen mélységű adatbázis), valamint valóban kanizsai kötődésű segédedzővel (kit ifjúkoromból ismerek, mint a város akkor még első osztályú csapatának balhátvédjét). Persze az idő múltával, ahogy felnőnek az új nemzedékek, a valós játékosok aránya csökken, a generáltaké nő – de például még 2025-ben is bele lehet futni a 33 éves, éppen levezetni készülő Neymarba) A bővíthetőség nem merül ki ennyiben. Könnyű készíteni, még könnyebb készen letölteni és a megfelelő könyvtárba bemásolni játékélményt felturbózó skineket, képernyőháttereket, arc- és mezcsomagokat, és még sok más kütyüt. Mindezeknek (és a magyarításnak) legkézenfekvőbb forrása az fmhungary.hu, ahol egyébként sok más focis játékhoz is tölthetünk le ezt meg azt. Ha előkészültünk, kiválasztottuk az adatbázist (a szintén utólag letölthető óriás méretű például 100 ezernél több játékost tartalmaz), megadtuk virtuális menedzser-énünkről a legfontosabbakat (a nemzetiségtől a foci-előéletig – ezek mind befolyásolják az alap reputációnkat), és eldöntöttük, hogy egy magunk választott vagy véletlenszerűen kisorsolt csapattal, netalántán munkanélküliként kezdünk, indulhat a játék. Ennek összes nyúlványát és mozzanatát egy cikkben képtelenség lenne végigvenni, nem is próbálkozom vele. Komoly szakirodalma van – akit mélyebben érdekel, gyorsan rátalálhat mindnyájunk közös jó barátjával, a Google-val. Most csak nagy vonalakban. Szerepünk egy csapatnál leginkább olyan, mint Fergusoné a Manchester United élén: mindennel kell foglalkoznunk (bár bizonyos dolgokat lepasszolhatunk az asszisztensünknek). Igazolhatunk és eladhatunk játékosokat (ebben időnként felbukkanó házaló ügynökök is segítenek), összeállíthatjuk a személyzetet, az edzőktől a játékosfigyelőkön át az orvosi stábig. Mindeközben folyamatosan szemmel kell tartanunk a klub pénzügyi helyzetét: a nyakló nélküli igazolásokkal és a fizetési keret átlépésével könnyen alááshatjuk az anyagi stabilitást, és jön a csőd, ami általában tulajdonosváltással, és lapátra rakásunkkal jár. Mit tehetünk még? Leköthetünk barátságos meccseket (ez sokszor épp az anyagi helyzet javításának egyik legjobb eszköze), intézhetjük a szerződéshosszabbításokat. Kidolgozhatjuk a posztokra szabott edzéstervet, az egyes edzésfélék csúszkákkal történő variálásával. Törődhetünk egyesével minden játékos lelkivilágával és személyre szabott edzésmunkát is végeztethetünk velük. Tartanunk kell emellett a kapcsolatot a sajtóval, ha hülyeségeket nyilatkozunk, a csapat hangulat látja kárát. Ugyanígy más csapatok edzővel is kiépíthetünk jó vagy rossz kapcsolatot a sajtón keresztüli „üzengetéssel”. Időnként az elnöki irodában is jelenésünk van, fiókcsapattól új stadionig sok mindent kérhetünk – már ha éppen megfelelő alkupozícióban vagyunk. Felállásokat és taktikákat tanítunk be a csapatnak, amelyeket akár felváltva húzhatunk elő a kalapból az ellenfél és a körülmények függvényében. A játékosok mérkőzés közbeni viselkedését ezen belül is a legapróbb részletekig beállíthatjuk: milyen passzokkal operáljon, hol legyen szögletnél, hogyan szereljen stb. A játékosnak 36 különféle tulajdonsága van 1-20 közötti értékekkel, nem is szólva a teljesítményét befolyásoló egyéb tényezőkről, a személyiségétől a kedvelt mozdulatain át a hangulatáig. Ráadásul minden poszton többféle felfogást és szerepet rendelhetünk hozzá – azt hiszem, nem nehéz elképzelni, mennyit el lehet pepecselni egy-egy játékos leginkább testhezálló focistílusának kialakításával, illetőleg fordítva: az adott posztra leginkább alkalmas játékos megtalálásával. Állítgatunk, állítgatunk, ám egyszer csak ki kell futni arra a szép ződ gyepre (részünkről a kispadhoz), és onnantól a fiúkon múlik minden. Illetve nem teljesen: lehetőségünk van meccs közben is be-be kiabálni utasításokat, és természetesen akármikor megállíthatjuk a meccset, ha cserélni akarunk, vagy egy kicsit módosítani a taktikán. A meccset többféle kameraállásból nézhetjük végig. A korábbi FM-ek leggyengébb pontja a meccsmotor és meccsgrafika volt, ez az FM11-ben már egészen élvezhető. (Persze, FIFA minőséget ne várjon senki.) A játékosok mozgása kifejezetten futballistákéra emlékeztet, sőt, most már van gólöröm, reklamálás, és még számtalan olyan mozdulat és megnyilvánulás, ami FIFA körökben hétköznapi, de a FM berkekben az előző verziókhoz képest az újdonság erejével hat. Csak egy példa: az FM09-ben (ami ugye Krisztus után 2009-et jelent) még nem mozgott a háló, ha belerúgták a labdát. Maga a meccsmotor is sokkal fejlettebb, valósághűbb – az egy másik dolog, hogy az angol programozók hogyan tudták „elkapni” egy-egy ország focistílusát és színvonalát. Általában egyébként jól, de például a Dráva csoportban olyan színvonalú és iramú meccsek vannak, hogy egy érzelmesebb lelkületű magyar riporter elsírná magát a gyönyörtől, ha ilyen megoldásokat és gólokat látna futószalagon egy hazai NB I-es meccs közvetítése közben. Lehetne még sok mindenről írni – az utánpótlásrendszertől a szövetségi kapitánykodásig – de talán ezek nélkül is sikerült rálátást nyújtanom a játékra, és tán kedvet is csinálnom némelyeknek. Az FM12 legfontosabb újítása ehhez a verzióhoz képest, hogy menet közben is meg lehet változtatni, melyik liga legyen aktív, és melyik nem. Ez a „vándormadár-lelkű” menedzsereknek kedvez, akik nem egy csapatot, hanem magukat szeretnék felfuttatni a nemzetközi futballéletben. Így ha már egy csapattal megnyerték, amit meg lehetett, menet közben kiválaszthatják, melyik országban akarják folytatni, nem kell új játékot kezdeniük, ha éppen az a liga nem aktív. A novemberben megjelenő 2013-as verzióval a játék immár 20 éves fennállását ünnepli, és a szokásos újdonságokon kívül (3D meccsmotor javítása, a kommunikáció finomítása stb.) a legfontosabb újításnak a Challenge mód tűnik, amikor is menet közben az edzők különféle „küldetéseket” kapnak a vezetőségtől. Emellett azt ígérik a fejlesztők, hogy átalakítják az edzés és a játékosfigyelés rendszerét, és még könnyebben és élvezetesebben lehet majd használni a hálózati üzemmódot.

Mekk_Elek
 
Fórum: legfrissebb
Posted by Amokfutokova - nov.. 19, 2017 18:23
Posted by bayarder - nov.. 19, 2017 17:40
Posted by Ív Béla - nov.. 19, 2017 17:28
Posted by bayarder - nov.. 19, 2017 17:18
Posted by bayarder - nov.. 19, 2017 15:15
Szavazás
Total War: WARHAMMER vélemény
 
ONLINE
Oldalainkat 295 vendég böngészi