AutoalkatreszOnline24.HU

Medieval2: Total War - Kingdoms

A kiegészítő 4 újabb hadjárattal toldja meg az alapjátékot, név szerint: Americas Campaign (Közép-Amerika indián civilizációi bukásának időszaka), Britannica Campaign (Britannia a 12-14 században), Crusades Campaign (a keresztes hadjáratok időszakát élhetjük át a Szentföldön) valamint a Teutonic Campaign (a Német-lovagrend harcait és a 13-15.századi Baltikum helyzetét reprezentálják számunkra). A kiegészítő tartalmazza a játékhoz szükséges legújabb javításokat (1.2-re majd 1.3-ra patcheli az alapjátékot, a Kingdoms játékok pedig 1.4-esek lesznek – ezekhez pedig az internetről elérhetőek az 1.5-ös javítások, de aki GOLD EDITION-t vesz, annak helyből 1.5-ös lesz). Alapvetően érdemes tudni, hogy ezek a kiegészítők kampányok, 1-1 konfliktus területére korlátozódnak, tehát nem egész Európában játszódnak, illetve ebből adódóan egy hadjáratban 6-8 játszható nép lesz (és maximum ugyanennyi nem játszható). A játék rendszere követi az alapjátékét, tehát sok technikai újítás nem nagyon lesz, történelmi események annál inkább, de ezeket nem lövöm le. Egy dolgot azonban még megjegyeznék, mielőtt valaki belevetné magát a játékba; közel sem olyan egyszerű a hadjárat, mint amilyennek tűnik. Eleve probléma, hogy óriási pénzhiánnyal küszködik az államunk (mindig). Valamint, van egy beépített script, (ezt csak azért írom le, hogy ne csodálkozzon senki a hatásán), ami annyit tesz, hogy ha mi leszünk a legerősebb frakció a játékban, akkor automatikusan szövetkeznek ellenünk a frakciók és megtámadnak. Ez annyira komoly, hogy pl. Teuton kampányban játszol a lovagrenddel - a Német-római Birodalom édes szövetségesed, - ahogy eléred a legfejlettebb frakció szintet simán hátba támadnak a németek (ésa korábbi szövetségeseid – ez nyilván meglepetésként hathat, de sokkal nehezebb tőle a játék, tehát a győzelem bármiylen könnyűnek is tűnik elsőre, korántsem az. Vegyük sorban a kiegészítő hadjáratokat;

Amerika hadjárat:
A 16. századi Közép-Amerikába kalauzol el minket a játék, lehetünk a spanyolokkal illetve az őshonos indián törzsek valamelyikével. Mindegy kikkel játszunk, teljesen egyéni stratégiát fog követelni. Indián törzsfőnökként sok katonát fogunk tudni képezni, de közelébe sem érnek a spanyol hódító Conquistadoroknak (vagy a térségbe később megjelenő francia illetve angol felfedezőknek), ezenkívül nem tudunk majd hajókat építeni. Néhány indián népnek azonban lesz úgynevezett „Hadiösvény” (Warpath) funkciója, ez pont ugyanúgy működik mint a dzsihád/keresztes hadjárat az alapjátékban.

Ha spanyolokkal játszunk akkor 2 tartomnnyal kezdünk (egy szigettel amit nem érhet el senki; Kuba illetve egy gyarmati kolóniával, VeraCruzo) – a pusztulástól tehát nem kell félni, jobb egységeket viszont nehezen fogunk tudni képezni, de ha jól dolgozunk időnként komoly pénztámogatást kapunk a spanyol koronától. A vallás továbbra is fontos szerepet játszik, de bérgyilkosok nincsenek – tehát erre ne is számítsunk.

Brit kampány:
A 13. századi Angliába játszhatunk, a megszokott hangulat és környezet fogadja játékost – a kalandvágyó király csatlakozott a keresztes hadjárathoz, teát fejetlenség van az országban, se pénz se katona. Játszhatunk Angliával, Wales-szel, Skóciával és az Írekkel. Még 2 frakció van, de róluk később. Alapvetően Anglia ellen van mindenki, de ha ügyesen kombináljuk, a lapokat ezen hamar változtathatunk. A vallás elemét kivették – helyette kulturális fejlettség van, azaz hány százaléka angol egy adott településen (vagy egyéb nemzet). Ez azért fontos, mert a jobb egységek kulturális színvonalhoz vannak kötve – tehát angol nehézlovast nem tudunk képezni majd egy 90 százalékig skótok lakta területen. Erődöket sem tudunk építeni – de viszont a fontos helyeken már előre épített nekünk a gép, ezek viszont igen komoly kővárak, bennük bizonyos egységek ingyen tarthatóak fent. Említettem, hogy van még 2 frakció – ők a norvégok és az angol lordok. A norvégok északról ékeznek hódítóként a szigetre, (de később akár játszhatunk is velük), azon túl, hogy van néhány városuk, időnként inváziós flották jelennek meg – általában a legerősebb frakció ellen vezeti őket a gép, tehát a partok mentén készüljünk fel a fogadásukra. A másik frakció az angol lordok egyesülete – ők lázadóként fognak megjelenni, egy bizonyos idő elteltével, és frakciót alakítanak, az angol tartományok egy része csatlakozik is majd hozzájuk (ha az angolokkal játszunk, komoly kihívást fog jelenteni a felszámolásuk).

Keresztes hadjárata:
A játékban a keresztes hadjáratok időszakát – azon belül is a 12-13. századi Szentföldet kapjuk vissza. A képlet roppant egyszerű – keresztények vannak a muszlimok ellen. 2 „Keresztény királyág; Antiochia és Jeruzsálem küzd a 2 muszlim frakcióval: szeldzsukokkal és az egyiptomiakkal. Harmadik pólusként megvan Bizánc is – de mint mindig, ők most is 2 tűz között vannak. Ha keresztesként játszunk időnként segítséget kapunk az anyaországtól (flottát és hadsereget, olyan személyekkel mint Oroszlánszívű Richárd vagy Fülöp Ágost – speciális képességekkel és Barbarossa Frigyes is elindul ugyan, de erről gyászos levélben értesít minket a program, hogy nem ért célba). Ha muszlimokkal, akkor dzsihádot kapunk ajándékba – valamint van még 2 frakció; a mongolok (ők a Közel-Keleten ütik majd a hatalmaskodókat, ahogy az alapjátékban) illetve Velence, akik a 4. keresztes hadjárat képében jelennek meg és Bizáncot támadják. A vallás itt nagyon fontos, jobb egységeket csak akkor tudunk képezni, ha 80% körüli az adott régióban a frakció vallása – tehát a papokat en hanyagoljuk el!

Teuton kampány:
A 13-14. századi Baltikumba játszhatunk, leginkább a lovagrendre lett kihegyezve a játék, de rajtuk kívül játszhatunk még Dániával, Novgoroddal, Lengyelországgal és a Litvánokkal. Letelepedett frakcióként léteznek még a mongolok és a Német-római Birodalom valamint Norvégia. Itt is a vallásé a főszerep, tehát a meghódított területeinket buzgón térítsük át. Ha a lovagrenddel játszunk, akkor kapni fogunk Angliától és Franciaországtól támogatást (katonát és flottát), erre azonban ne osszunk stratégiai szerepet mert teljesen véletlenszerű a megjelenésük. A mongolok némileg csillapodtak, tehát tömeges invázióra a részükről nem kell számítanunk. Amit még érdemes tudni, hogy bizonyos idő elteltével Dánia és Norvégia egy frakcióvá egyesül (Kalmár Unió) – ezek után komoly hatalommá válnak, így ha előbb vagy utóbb le kell őket győznünk, akkor inkább előbb (ha meg Dániával játszunk, akkor győzzük kivárni, bár Norvégiának 1 tartománya van, így valószínűleg ezt nem éljük át).

DAR

 
Fórum: legfrissebb
Posted by Amokfutokova - szept.. 22, 2017 16:46
Posted by kipke - szept.. 22, 2017 12:26
Posted by GR0ZN1J - szept.. 22, 2017 08:29
Posted by Johannesz Angelosz - szept.. 21, 2017 19:55
Posted by misafeco - szept.. 21, 2017 19:00
Szavazás
Total War: WARHAMMER vélemény
 
ONLINE
Oldalainkat 109 vendég és 2 tag böngészi