AutoalkatreszOnline24.HU

15 éves háború (1591/93-1606)

 

A tizenöt éves háború kezdete
II. Szulejmán halála után utóda, a jóval békésebb természetű II. Szelim (1566-1574) azonban már 1568-ban békét kötött a Habsburgokkal. A drinápolyi békében Miksa elismerte az 1552. és 1566. évi török foglalásokat. A század végéig Magyarországon a két birodalom között már nem voltak nagyobb katonai összecsapások. Ez részben annak volt köszönhető, hogy a törökök 1578-1590 között pusztító háborút vívtak a perzsákkal, s ezt követően súlyos janicsárlázadás tört ki. Bár a Török Birodalom igen kimerült a háborúban, azonban a törököknek tkp. a fennmaradáshoz volt szükséges a hódítás és a zsákmányszerzés 1593-ban az új nagyvezír, Kodzsa Szinán pasa újabb háborúra készült. Evvel kívánták levezetni a belső gazdasági, politikai, társadalmi problémáikat. A belső problémák ellenére a törökök még mindig képesek voltak 50-100 ezer főnyi sereget kiállítani, bár ebben egyre több volt a tatár segédhad. A Szent Liga kb. 25-35 ezer nyugati zsoldost és kb. ugyanennyi magyar, román és délszláv katonát tudott felsorakoztatni. A háború a török és magyar végvári katonák horvátországi és délvidéki, kezdetben kisebb, de egyre súlyosabbá váló csatározásaiból nőtt ki. Hasszán (Deli Hasszán) boszniai pasa 1591-ben és 1592-ben is megostromolja Sziszek várát. 22 ezer fős serege 1593. június 22-én súlyos vereséget szenved Sziszek alatt Erdődy Tamás horvát bán csapataitól, a vereség hírére Szinán pasa kb. 150 ezres sereggel támadást indít, ezzel kezdetét veszi a 15 éves háború. Szinán elfoglalja Veszprémet és Palotát, majd téli szállásra vezeti hadait. A korabeli felfogás szerint csak az számított tényleges katonai akciónak, ha tüzérséget is felvonultatnak az ellenfelek. Ez kis mértékben 1593 előtti időre is igaz. Az I.Rudolfot (1576-1608) támogató pápa segítségével Szent Liga alakult (Prágai Szövetség: 1595) amely kezdetben csak a német fejedelemségeket tömörítette, de később csatlakozott hozzá a spanyol Habsburgok és az elnyomott balkéni népek. Rudolfot támogatta továbbá Vitéz Mihály havasalföldi vajda is. A háború első esztendeje magyar sikereket hozott: a Komáromban összegyűlt Habsburg-sereg visszafoglalta Székesfehérvárt, a pákozdi csatában pedig legyőzte a vár felmentésére siető budai pasa csapatait. 1593-1594 telén a keresztények Pálffy Miklós vezetésével több várat is (Fülek, Kékkő, Divény, Hajnácskő, Buják, Hollókő) visszafoglaltak. 1594-ben a császáriak Mátyás főherceg vezetésével sikertelenül kísérleteznek Esztergom visszafoglalásával (itt esik el Balassi Bálint is). A téli szálláson Belgrádban tartózkodó nagyvezír 1594 őszén indítja meg második nagy támadását, melynek során 100 ezer fős seregével 1594. szeptember 29-én elfoglalja Győr várát, Bécs kapuját. A Győrnél hatalmas sikert elért török had Bécs felé kezdte meg támadását, ám ekkor a nagyvezír az erdélyi események miatt megálljt parancsol csapatainak. Ugyanis a dunántúli harcok alatt Erdélyben nagy változás történik: Báthori Zsigmond fejedelem jezsuita gyóntatója (Alfonzó Carillo) és nagybátyja Bocskai István ösztönzésére váratlanul elhatározza, hogy csatlakozik a török ellenes Prágai Szövetséghez. A Habsburgokkal alkut köt: halála után Erdélyt birtokba veheti Ausztria. Erdély átállása miatt a török főerők azonnal Havasalföldbe vonulnak, így 1595-ben az osztrákok komoly sikereket érnek el: a Karl Mansfeld vezette csapatoknak sikerült bevenniük Esztergomot és a budai pasa felmentő serege felett is győzelmet arat. Pálffy Miklós Vörösvárnál legyőzi a pasa újabb felmentő seregét, majd Visegrádot és Vácot is sikerül visszafoglalni. Közben Havasalföldön 1595. október 29-én Gyurgyevónál Báthory Zsigmond és Vitéz Mihály seregei Bocskai István vezetésével óriási győzelmet aratnak, amelyet azonban nem sikerül kiaknázni, és a következő évben fordulat következik be. 1596-ban maga III. Mehmed szultán vezette seregeit és októberben elfoglalta Egert, Felső-Magyarország kulcsát és Nagykanizsa várát is. 1596. október 26-án a mezőkeresztesi csatában, amely Mohács óta a legvéresebb összecsapás volt, ismét a törökök győztek. Két világ, a Kelet és a Nyugat csapott össze. A küzdelem nem mindennapi jellegét hangsúlyozza, hogy a csatamezőn megjelent három állam egy-egy meghatározó reprezentánsa is. Az összecsapásban az Oszmán Birodalmat a szultán III. Mehmed, az Erdélyi Fejedelemséget Báthori Zsigmond, a Magyar Királyságot és a Német Nemzet Szent Római Birodalmát pedig Habsburg Miksa főherceg képviselte. A keresztény sereg összetétele meglehetősen vegyesnek ígérkezett, a különféle nemzetek összefogására, az ellentétek elsimítására olyan rangban és tekintélyben mindenki fölött álló személyt kellett keresni, akinek mindenki hajlandó volt engedelmeskedni. Ezzel a feladattal az uralkodó II. Rudolf, Habsburg Miksa főherceget bízta meg. A névleges fővezér csak kevés katonai tapasztalattal rendelkezett, így minden stratégiai és taktikai döntést a seregrészek vezetőiből és főbb tisztjeiből álló haditanács hozott meg. A szultán hatalmas erőkkel közeledett, a keresztény csapatokat azonban, mivel nem tudhatták, hogy a határ felől merre indul majd az oszmán sereg, egyelőre nem lehetett összevonni. Az ekkorra már felégetett mezőváros stratégiai jelentősége abból adódott, hogy rajta keresztül vezetett az egyetlen olyan út a királyi Magyarország felé, amelyen nagyobb haddal, ágyúkkal, szekerekkel is fel lehetett vonulni. Keresztestől északra a Bükk hegység erdős nyúlványai, délre pedig a Tisza mocsarának kiöntései tették lehetetlenné egy hadsereg mozgását. A keresztény hadak taktikai fölényének egyik legfontosabb eleme a nagyszámú kézi lőfegyver és kiválóan alkalmazott tábori tüzérség volt. Tűzfegyvereik előnyeit viszont csak úgy tudták kihasználni, ha védelemben maradnak, és az ellenséget újra és újra előnytelen pozícióból indított, kudarcra ítélt támadásokra kényszerítik. E fölény fenntartásához azonban az oszmán sereget mindenképpen a túlparton kellett tartani. A csata után 12 ezer keresztény és 20 ezer török holtteste borította a mezőkeresztesi síkot. Az átkelés, a csatarend megszervezése, a törökök ellentámadása, a harc, az üldözés és a tábor megtámadása egyetlen szédítő sebességű eseménysorrá sűrűsödött. Ez a vibráló forgatag annyira lekötötte a keresztény sereg parancsnoki karát, hogy sem ideje, sem módja nem volt a török tábor déli végénél álló oszmán erők felmérésére. A nehezen felszálló lőporfüst, az átkeléssel járó tolongás és az ellenfél állandó mozgása miatt nem tudták felmérni, nem látták, mekkora erők állnak még a tábor mögött. Teljességgel elképzelhetetlen ugyanis, hogy támadást indítanak a tábor irányába, ha tudják vagy sejtik, hogy védtelen bal oldalukon még ott sorakozik a szultánt őrző 10000 janicsár, a szpáhioglánok, a hátvéd, valamint a jobbszárny lovasságának zöme. Ezekhez hozzászámítva a még helytálló töredék egységeket, legalább 20-25 000 főre becsülhetjük a keresztény sereg oldalában álló oszmán csapatok erejét. A katonák lassan futásnak eredtek az ellentámadás miatt, mivel az átkelő tömeg összezsúfolódott nem látta mi történik, így csak egymást követtéka futásban. A vezéreknek egyszerre több felé kellett figyelniük, így nem tudták csírájában elfojtani a felbomló hadrendet. Ezzel lezárult a háború első szakasza. A későbbiekben nagy mezei ütközetekre már nem került sor.

A háború második szakasza
Az 1596 utáni évek jelentős eredménye volt, hogy a szövetségesek Pálfy Miklós és Schwarzenberg tábornok vezetésével 1598-ban visszafoglalták Győr várát, majd Tata, Veszprém és Palota is Pálffy kezére kerül (Tata és Győr ostrománál is alkalmazták a Catarabat Peccata nevű fegyvert: szekérre kötött robbanószerkezet, melyet a várkapura erősítettek, hogy berobbantsák azt. A robbanóanyagot egy harang formájú fém csőbe tették és annak a száját erősítették a kapuhoz). 1598 októberében sikertelenül próbálkoznak Buda visszafoglalásával. A kezdeményezés átcsúszott az oszmánok kezébe és 1600-ban a délnyugati területekkel együtt elfoglalták Kanizsa várát.
Erdélyben 1599-ben újra jelentős fordulat következett be, ugyanis Báthori Zsigmond fejedelem  hirtelen döntéssel visszatért a török hűségére, és többszöri lemondásaival a törökös pártot támogatta.
Mivel 1603-ban kiújult a török-perzsa háború és Kis-Ázsiában felkelések törtek ki, 1604-ben pedig kitört a Bocskai-szabadságharc, a törökök és a Habsburgok is hajlottak a békére. 1606. november 11-én Bocskai közvetítésével a Duna és Zsitva folyók között lévő táborban megkötötték a 20 évre szóló török-Habsburg békét. A zsitvatoroki béke elismerte a háború foglalásait. A szultán először ismerte el a császárt vele egyenrangú uralkodónak.

Erdély
A hatalom túlzottan személyi jellegű. Az államapparátus többé-kevésbé tisztázatlan jogkörű legfelsőbb vezetői is inkább voltak tanácsadói és végrehajtói a fejedelmi döntéseknek, mint azok megszületésének cselekvő részesei. Ez az engedelmesség azonban csak addig tartott, amíg az államfő valóban képes volt irányítani az országot. Az 1585-ben kinevezett kormányzó, Ghiczy János nem tudott kijönni Báthori Zsigmond nagyravágyó rokonaival. Ez utóbbiak Bocskai Istvánnal az élen állandó viszálykodásban éltek a Kovacsóczy-féle kancellária padovai neveltetésű humanista hivatalnokaival. S a harminc éve engedelmesen hallgató rendek ráébredtek, hogy a legfölül kirobbant viszály nekik kedvez. Az 1588 októberére összehívott országgyűlés, melynek fejedelmi jogaiba kellett volna iktatnia a közben 16 évesre nőtt Báthori Zsigmondot, megmakacsolta magát, és feltételeket támasztott. A jezsuiták eltávolítását követelte, de a buzgó katolikus Zsigmond, akinek gyóntatója jezsuita volt, ellentmondott, a diéta pedig dolgavégezetlenül feloszlott. Az erejűk tudatára ébredt rendek és a fejedelem között kötélhúzás kezdődik. Az 1588 decemberében megismételt országgyűlés rákényszeríti az uralkodót a Jézus-társaság betiltására, cserében a nagykorúság kimondásáért. Az egymást követő diéták lassan hozzálátnak a fejedelmi hatalom alapjainak lerontásához. 1593 azonban a nagy fordulatok évének bizonyult. Magyarországon 25 évi béke után újból kirobbant a török háború. Az ifjú Báthori Zsigmond előtt megcsillan a remény, hogy részese lehet a török kiűzésének, a fél évszázados magyar remények valóra váltásának. A Báthori István győzelmeit végigszolgált katonák, a nagy uralkodó végső, törökellenes terveinek ismerői lelkesen támogatták a gondolatot. Az e célból összehívott erdélyi országgyűlés bele is ment a hadikészületek megkezdésébe, de csak a fejedelmi hatalmat tovább csorbító feltételekkel 1593 legvégén és 1594 elején a magyar hadszíntéren általános meglepetésre a keresztény seregek egyik győzelmet aratták a másik után. Báthori Zsigmond lelkesedése nőttön-nőtt: Carillo páter szövetségi ajánlattal a zsebében egyenesen Rómába, majd Prágába, Rudolf udvarába indult. Mindkét helyen örömmel fogadták fölkínálkozását, a pápa egyenesen nunciust küldött Erdélybe a szerződés megkötésére. 1594 februárjában Gyulafehérvárot meg is született a megállapodás: Zsigmond bejelentette országa csatlakozását a Szent Ligához. Magyarországon Szinán pasa nagyvezír ellentámadása véget vetett a keresztény győzelemnek, sőt az Alföldön és Erdély határszélein megjelentek a tatárok. Július elsején Zsigmond még egyszer megpróbálkozik az országgyűléssel az ellenzék most már fegyveresen vonult föl, s így hozott határozatot a béke fenntartásáról. A fejedelem végképp föladni látszott a harcot. Bejelentette, lemond az uralkodásról, s a hatalmat Báthori Boldizsárra ruházza; majd el is indult a magyar határ felé. A háborús párt a fejedelem távozásával még nem szűnt meg létezni. Báthori Zsigmond pedig nem hagyta el az országot. Megállt Kőváron, s amint a tatár veszedelem elmúlt, a fejedelem meggondolta magát, s már július végén kiáltványban tudatta Erdéllyel visszatér. A béke pártiak fejet hajtottak, sőt gyanútlanul még az augusztus 20-ra kitűzött újabb országgyűlésre is elmentek. A Kolozsvárra Bocskaiék csapatai élén bevonuló uralkodó első dolga volt a töröknek szóló hadüzenet kikényszerítése, majd augusztus 28-án letartóztattatta az ellenzék vezetőit. A háborús párt egyedül maradt a porondon, s a megölt ellenlábasok vagyonából mindjárt a hadsereg felállítása is könnyebbnek ígérkezett. 1595. január 28-án Bocskai Prágában aláírta Erdély és a Habsburg-birodalom szövetségi szerződését (itt ismeri el a császári udvar először egy Báthori „fejedelem”, „princeps” címét), márciusban pedig egy házassági okmányt, mely Zsigmond fejedelemnek Mária Krisztina főhercegnő kezét biztosította. Ezt követően az erdélyi hadak egyszerre két ponton is támadásra lendültek. Borbély György karánsebesi bán júniustól októberig visszavette a töröktől Tótváradot, Facsetet, Solymost, Lippát, Aradot, Világost, Borosjenőt s a környék valamennyi palánkját. Maga a fejedelem pedig seregei javával a Havasalföldre indult, kiűzni onnan a törököt. A déli román fejedelemségben 1593 októbere óta új vajda ült a trónon: Mihály, akit később a Vitéz melléknévvel tiszteltek meg (Mihai Viteazul). Havasalföld hosszú évtizedek óta a Portától való teljes függésben élt. A vajda már 1594 nyarán titkos egyezségre lépett Báthori Zsigmonddal, majd ugyanez év novemberében a hozzá küldött 2000 székely katona segítségével föl is lázadt a szultán ellen, s lerohanta a havasalföldi Duna-part török várait Vidintől Brăiláig. A Duna-deltánál az erdélyi szövetségbe szintén gyorsan becsatlakozó Áron moldvai vajda harcolt sikerrel. 1595. május 20-án Havasalföld, június 3-án Moldva ismerte el Erdély fennhatóságát. Báthori Zsigmond hadikészülődése a nyár végén hirtelen fölgyorsult. A fejedelmi csapatok, a nagyúri bandériumok, a Habsburgoktól és az új moldvai vajdától, Istvántól (Ştefan Răzvan) kapott segélyhadak együttesen is csak 16.000 emberre rúgtak, Zsigmond ezért fejenkénti hadba szállásra szólította a székelyeket. Szeptember elején már 15.000 székely vonult hadba és a tömeg 15-én rákényszerítette a fejedelmet állítsa vissza régi szabadságát. Báthori úgy érezhette, megéri e veszélyes engedmény: az ünnepélyes oklevél kiállítását követő napokban újabb 8 000 székely érkezett a táborba. Bocskai mint fővezér hamarosan kiadta az indulási parancsot. Október elején Brassó közelében lépi át a közel 40.000-es had a határt, s miután Mihály vajda is csatlakozott hozzá, október 18-án rohammal beveszi a török kézre került Tîrgoviştét. 20-án Szinán pasa kiüríti Bukarestet, de visszavonuló hadát Bocskai és Mihály 25-én a Duna melletti Giurgiunál mégis utoléri. A török derékhad még át tud kelni a túlpartra, az utóvédet és a várőrséget azonban az üldözők lemészárolják. Október 29-ére Havasalföld újra fölszabadult. Zsigmond azonban nem örülhetett zavartalanul diadalának. Mihály vajdát segítsége jutalmául föl kellett mentenie hűbéri kötelezettsége alól; a moldvai Istvánt pedig, mikor Giurgiu után hazatért, a lengyelektől támogatott Jeremiás (Ieremia Movilă) megölette, s vajdai székét elvette. A legnagyobb baj azonban itthon, Erdélyben várta Báthori Zsigmondot. A székelyek felszabadítása egyszerre sértette Erdély nemességének érdekeit (akik jobbágyaikat vesztették el), s próbált szembefordulni a székely társadalom bomlásának feltartóztathatatlan folyamatával. Nagyon hamar, már 1596 elején visszavonta a felszabadítást. Nyomban megindult a szervezkedés, Zsigmond és fő tanácsadója, Bocskai előre felkészült erre az eshetőségre. Már 1596 farsangján hadat küldtek a Székelyföldre. Az érlelődő lázadást csírájában elfojtották, méghozzá irtóztató kegyetlenséggel. A tovább folyó török háborúban rájuk nem lehetett többé számítani. A nyár elején Temesvár visszavételére indított akció kudarcba is fulladt, az ősz pedig a magyarországi hadszíntér legsúlyosabb vereségeit hozta a keresztény szövetségesek számára. III. Mohamedet maga vezette hadait Magyarországba. Október 13-án Eger idegen zsoldos őrsége Nyáry Pál kapitány tiltakozása ellenére föladta a kulcsfontosságú végvárat. 1596. október 23-tól 26-ig az elkésett Habsburg–erdélyi felmentő sereg Mezőkeresztesnél négynapos elkeseredett csatában vereséget szenvedett a szultántól. 1597 januárjában Bocskai kíséretében személyesen utazik Prágába, s ott a tárgyalások során titokban fölajánlja lemondását. A prágai udvar még bízik a sikerben, s megpróbálja lebeszélni szándékáról Erdély uralkodóját. Az esztendő hadi vállalkozásai azonban balsikerűek lettek, az erdélyiek újból elakadtak a Temesközben. A december 23-i megállapodásban Rudolf beleegyezik Báthori Zsigmond Mária Krisztiernától való válásába, évjáradékot és a bíborosi kalap kijárását ígéri neki. 1598 áprilisában veszik át a császári biztosok Erdélyt és a Részeket. Bocskai István fölesketi a császárra a fejedelmi hadakat, Báthori pedig útra kel Sziléziába. A hatalomátvétel, mint 1551-ben, most sem ment simán. Erdélyben a közelmúlt vereségei fölélesztették a törökbarát politikát és Bocskait elmozdították fővezéri tisztéből. A megsértett főúr korábbi fejedelméhez fordult, kérve azt a visszatérésre. A volt fejedelem ráállott Bocskai kérésére, s rejtekutakon érkezve már 1598. augusztus 20-án bevonult Kolozsvárra, a császári biztosokat hazaküldték. Prága természetesen nem ismerte el a változást, a török pedig 1598 őszén ostrom alá vette Váradut, a fejedelemség kapuját. Ott akkor még császári őrség állott, bár a rossz hírre Bocskainak sikerült némi erdélyi erősítést is beküldeni. A küzdelem elhúzódott, végül a védők Nyáry Pál vezetésével elűzték a támadókat. Erdély két tűz közé szorult, s mivel a kényszerből megkísérelt alku a Portával nem járt eredménnyel  Zsigmond harmadszor is lemondott a hatalomról. Bocskai visszavonult tiszántúli birtokaira, és csapatokat gyűjtött; Rudolf császár expedíciós hadtestet szereltetett föl Erdély visszaszerzésére Giorgio Basta generális vezetésével; a havasalföldi Mihály vajda pedig mindkettejüket megelőzve már 1599. október 5-én megindult a fejedelemség ellen. 1599. október 28-án a Szeben melletti Sellenberk falunál Kornis Gáspár főkapitány vereséget szenvedett Mihály vajdától, akinek seregét a tömegével csatlakozó székelyek növelték jó 20.000 főre. November 1-én Mihály vajda bevonult Gyulafehérvárra. A hónap végén az ugyanide összehívott erdélyi országgyűlés engedelmesen fejet hajtott a fegyverrel érkező hódító előtt, s elismerte azt császári kormányzónak. Az új uralom mégsem szilárdulhatott meg. Mindjárta székelyek támogatása szembefordította vele a magyar nemesség jó részét. Részben azért, mert a székely jobbágyok felszabadítása túl nagy károkat okozott, részben azért, mert a nekidühödött székelyek éltek az alkalommal, s véres bosszút álltak mindenkin, akinek csak része volt az 1596-os véres farsangban. Fokozta az elkeseredést az adók brutális megemelése, a városokat pedig különböző kölcsönök adására kényszerítették, ezért Mihály vajda csakis fegyverrel biztosíthatta uralma fennmaradását. A császár pénzügyi támogatása attól a naptól kezdve elmaradt, amikor kiderült, hogy Mihály Erdélyt nem kívánja átengedni Prágának, sőt hivatalosan is igényt emel az időközben Habsburg-fennhatóság alá került Részekre. Hogy a fenyegető bomlást megakadályozza, a hadvezér-uralkodó hirtelen elhatározással Moldva ellen vezette katonáit, s 1600 májusában elűzte a lengyelbarát Jeremiás vajdát. A szegény országban szerezhető csekély zsákmány csak pár hétre orvosolta a bajt. 1600 szeptemberének elején a császári had átlépte a tartomány határát, 18-án pedig, az erdélyi felkelőktől támogatva, Miriszló községnél csatát nyert Mihály ellen. Erdély „három nemzete” pedig 1600 októberének végén hűséget fogadott Rudolf császárnak. Basta azonnali hatállyal eltörölte a székely szabadságot, a veszedelmesen nagy vagyonú, túlzottan önállónak mutatkozó Bocskai Istvánt pedig száműzette. A jeles hadvezér szintén Prágában keresett menedéket, majd ott is megcsömörlött, s visszavonult bihari birtokára. Közben Basta generális rosszul fizetett zsoldosai maguk is nyomorgatni kezdték Erdély népét, s a hadszíntérnek az Alföld-peremre is kiterjedő rémségei elképzelhetetlen méreteket öltöttek. Keresztény részről különösen a hajdúcsapatok kegyetlenségei tűntek ki. Török oldalról a tatárok s más martalócok igazolták véres hírüket. Jan Zamoyski lengyel kancellár ismét megkísérelte Erdély lengyel érdekszférába vonását. Az eszköz szerepét ezúttal Báthori Zsigmond vállalta. Basta csapatai harc nélkül kivonultak, Zsigmond 1601 februárjában újból elfoglalta a fejedelmi trónt. Basta seregét újjászervezték, augusztus 3-án Goroszlónál Báthori csatát veszít és elmenekül. Az általános kétségbeesés közepette valamicske reményt ígért, hogy a Báthori Zsigmond negyedszer is visszatért Erdélybe, s ezúttal török és tatár segédhadakkal próbálta visszaszerezni a hatalmat. Basta serege megint csak harc nélkül, de változatlanul rabolva kivonult az országból, átengedve a terepet a tatároknak és a pestisnek. Zsigmond, beavatkozása eredményét látva, pár hónap múlva ismét összeomlott, s ezúttal végleg távozott tönkretett államából, Székely Mózes 1603 áprilisában zászlót bontott a császár ellen, s török-tatár segédcsapatokat hívott be az országba. Basta serege szétfutott, maga a generális ostromgyűrűbe került Szamosújvárott, Székely május 8-án fölvette a fejedelmi címet. Az új havasalföldi vajda, Radul (Radu Şerban), aki a tavasszal harcba kezdett a török ellen, hátbatámadástól félve föllépett Erdély ellen. A székelyek tömegesen csatlakoztak hozzá, július 17-én Brassó mellett Székely Mózes csatát vesztett és elesett. Basta visszatért, a császáriak uralma megszilárdult. A kifosztott lakosságot járvány és éhínség tizedelte.

Oktar

Bibliográfia
Mezőkeresztesi csata részletes leírása: http://crowland.uw.hu/images/csata/mezokeresztes.html
Magyarország története tíz kötetben 3. kötet

 

 
Fórum: legfrissebb
Posted by Amokfutokova - nov.. 19, 2017 18:23
Posted by bayarder - nov.. 19, 2017 17:40
Posted by Ív Béla - nov.. 19, 2017 17:28
Posted by bayarder - nov.. 19, 2017 17:18
Posted by bayarder - nov.. 19, 2017 15:15
Szavazás
Total War: WARHAMMER vélemény
 
ONLINE
Oldalainkat 346 vendég böngészi