AutoalkatreszOnline24.HU

A BIRODALMI ESZME A KAROLING-KORBAN (II.)

A „Dei gratia totius Hispaniae Imperator”  titulust nem csupán a királysága puszta mérte támasztotta alá, hanem az arabok felett aratott számos győzelem is. Őt a veje, Alfonz követte a császárságban Aragónia, Navarra és Kasztília királyaként- bár utóbbit csak a felesége, Urraca királyné jogán birtokolta, a mostohafia gyámjaként. Amikor a fiú (a későbbi VII. Alfonz) 1127-ben elérte a nagykorúságot, mostohaapja át is engedte neki a kasztíliai királyságot a császári címmel együtt. Az új császár megszerezte Leónt, Aragóniát és Navarrát is (az első két királyságban ő maga uralkodott, a harmadik király a hűbérese volt); a sikereken felbuzdulva 1135-ben császárrá is koronáztatta saját magát (természetesen pápai közreműködés nélkül). A „Hispaniae Imperator” címet (később felváltotta a szerényebb és a tényeket is jobban tükröző „Toledo, León, Navarra és Kasztília ura) azonban sem a pápa, sem a német-római császárok nem ismerték el. Alfonz elődei még megtehették, hogy félhivatalosan használják a császári címet, elvégre akkor a félsziget még kívül esett az európai politikán. Az ő korára azonban a félsziget már megjelent Nyugat-Európa politikai térképén (például azzal, hogy Alfonz a francia király, VII. Lajos apósa volt), ahol csak egy császárnak volt hely. Alfonz utódai levonták a tanulságot: a „császár” 1157-ben bekövetkezett halála után már nem használták ezt a címet: egyetlen birodalom helyett öt egyenrangú királyságban gondolkoztak. A spanyol közjáték ellenére világos volt, hogy a Nyugaton uralkodó egyetlen császár a német-római. A szász és száli császárok az első Karolingokhoz hasonlóan a pápa és a kereszténység védelmezőiként léptek fel. I. Ottó már 962-ben kiváltságlevelet bocsátott ki a római egyház számára; ez megerősítette és szavatolta a pápák jogait az egyházi állam birtoklására, ugyanakkor kimondta azt is, hogy a megválasztott pápának fel kell esküdnie a császári hatalom tiszteletben tartására. A pápa és császár mint két egyenrangú fél együttműködése lényegében illúzió maradt (III. Ottó és II. Szilveszter esete az egyetlen kivétel), de a császár szakrális hatalmát senki nem vonta kétségbe. Amikor az 1040-es évek közepén egyszerre három pápa is vetélkedett a trónért, III. Henrik császár 1046-ban egyszerűen lemondatta mindhármat és a helyükre rakott egy negyediket. Ezt a lépést mindenki magától értetődőnek tartotta és meg a lemondatott pápák sem tiltakoztak. A Római Birodalom visszaállítására törekvés a szász és száli császárok közül III. Ottónál volt a legerősebb; ez a törekvés többféle okra vezethető vissza. Ottó apai ágon a német-római császároktól származott, az anyja viszont bizánci hercegnő volt -nem bíborbanszületett, „csak” egy trónkövetelő unokahúga, de a fia ettől még úgy nőtt fel, hogy ő császárok leszármazottja. Aachenben nevelkedett (végső soron innen eredeztethető a Nagy Károly iránti rajongása, ami már-már bizarr mértéket öltött: felnyittatta például a császár aacheni sírját).A császári származás és az aacheni neveltetés mellett a nevelője Gerbert d’Aurillac (a későbbi II. Szilveszter pápa) jelentette a harmadik tényezőt. Gerbert úgy vélte, Ottó egyszerre jogosult a keleti és a nyugati császárság irányítására; „miénk a Birodalom”, írta a tanítványához intézett egyik levelében. III. Ottó ezzel az eszmei háttérrel vonult be Rómába 998-ban (fegyverrel kellett bevennie) és alighanem a Város látványa adta meg neki a végső lökést. A város elfoglalása után új császári pecsétet vésetett „Renovatio Imperii Romanorum” felirattal; a pecsét egyik oldala Nagy Károlyt ábrázolta, a másik az ókori Roma istennőt.  Az általa elképzelt birodalom az ókori Róma méltó utódja volt; egy egész Európára kiterjedő császárság, amelynek vezetője egyszerre bír politikai és szakrális hatalommal (ezért is vette fel a „servus apostolorum” címet). Ezt a szuperállamot nem hódítással akarta létrehozni, hanem politikai eszközökkel- szövetségeseket akart, nem alattvalókat. Koronát és lándzsát küldött a magyar királynak, a lengyel fejedelmet, Merész Boleszlávot pedig lándzsával ajándékozta meg. Az ifjú császár nagyszabású elképzelését keresztülhúzta váratlan halála. Utóda, II. Henrik már nem folytatta ezt a széles látókörű tervet, megelégedett a Regnum Francorummal. A német-római császárság antik kötődését jelzi a császárkoronázás „forgatókönyve” is, a „Liber ceremoniis”, amely az 1030-as évekből maradt ránk.  Eszerint a császár a római triumphusokat idéző diadalmenetben vonul a Capitoliumra, bizánci stílusú díszruhában, koronával és püspöksüveggel (ez a leendő császár kettős hatalmát jelképezi és végső soron szintén bizánci mintát követ). A császárt három püspök (az albanói, a portói és az ostiai) keni fel és a pápa koronázza meg „az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében”. Ezzel válik az új uralkodó szakrális személlyé. A császári felségjelvények is ezt a kettős hatalmat jelképezik. A legfontosabb közülük természetesen a császári korona.  A korona utal arra, hogy a császár hatalma Istentől való („Per me reges regnant”, azaz „általam uralkodnak a királyok”, áll Krisztus képe  alatt) és a Nagy Károlyig visszanyúló birodalmi hagyományra is (nyolcszögletű, akárcsak az aacheni palotakápolna), ezenkívül  biblikus utalásokkal érzékelteti, milyennek kell lennie az ideális uralkodónak: Salamon ábrázolása a bölcsességre utal, Dávid királyé az igazság szeretetére, Ezékiás királyé és Ézsaiás prófétáé pedig az istenfélelemre.  A császári kard azt szimbolizálja, hogy a császár a kereszténység védelmezője. A jogar, a gyűrű és a pásztorbot (amelyek az invesztitúraharc után eltűntek a felségjelvények közül) a császár egyház feletti uralmára utalnak. A felségjelvények között van egy olyan is, amely még I. Ottó előtt tett szert fontos szerepre és eleinte nem a császárokhoz, hanem a német királyokhoz kötődött. Ez a Szent Lándzsa volt, más néven Szent Móric lándzsája, amelybe belefoglalták Krisztus keresztjének egyik szögét.
A korszak során a Karoling-dinasztiából való uralkodók  (és a magukat tudatosan Nagy Károly örököseként beállító első német-római császárok) gondolkodásában és cselekedeteiben végig kiemelt szerepet játszott a Nyugat felett uralkodó keresztény birodalom létrehozása. Az eszményi birodalom mintája a korszak végétől eltekintve hangsúlyozottan Nagy Károly császársága volt (ezt akarták újrateremteni), nem a római birodalom. A szó legszorosabb értelmében vett renovatio ugyan  sikertelen volt, a törekvés mégis új mederbe terelte  a politikai gondolkodást és alapjaiban változtatta meg Európa történelmét

Johannesz Angelosz, 2010.06.02.

Jegyzetek
Folz 54.
Folz 57-58.
Gerbert levele és az új császári pecsét:Folz 64.
A Liber ceremoniisról:Folz 67-68.
A császári korona szimbólumrendszere:Folz 72.

FELHASZNÁLT IRODALOM:
FOLZ, Robert: Concept of Empire in Western Europe, London, 1969.
 
Fórum: legfrissebb
Posted by Amokfutokova - nov.. 19, 2017 18:23
Posted by bayarder - nov.. 19, 2017 17:40
Posted by Ív Béla - nov.. 19, 2017 17:28
Posted by bayarder - nov.. 19, 2017 17:18
Posted by bayarder - nov.. 19, 2017 15:15
Szavazás
Total War: WARHAMMER vélemény
 
ONLINE
Oldalainkat 318 vendég böngészi