AutoalkatreszOnline24.HU

Az invesztitúra harcok

A témáról nehéz elfogulatlanul vagy pártatlanul írni, hiszen a források egyik fele egyházi, - a másik pedig világi oldalról közelíti meg a kérdést, ezáltal bármelyiket is olvassuk, a hiányos tartalom következtében nem kapunk teljesen átfogó képet (mindkét oldal elhomályosít fontos részleteket a számukra megfelelő pontokon). Ezen cikkemben nem igazságot szeretnék szolgáltatni, csupán feltárni az eseménysorozatokat, és azok okát ismertetni. Invesztitúra névvel illetjük a püspöki székbe történő beiktatás folyamatát. A X-XI. században ez több konfliktus forrását eredményezte, amik nemritkán fegyveres összetűzésekig fajultak. Az alábbiakban ezt a helyzetet fogom vizsgálni, Német-római Birodalmon belül, miként került az szembe az egykori támogatójával, a pápasággal. Hogy a történetet objektíven és átfogóan vizsgálhassuk, még visszább kell tekintenünk az időben, egészen a frank korszakig. Kis Pippin (ur. 741-768), frank majorodomus volt, aki óriási hatalommal rendelkezett (a Római Birodalom szétesése óta keletkezett hatalmi űrbe a pápák évek óta kerestek egy keresztény államot, amely megvédi a kereszténységet - és nem utolsó sorban támogatja a leendő pápaságot-). A hatalmas, szerveződő, keresztény frank állam kitűnő volt erre a célra. A Szentatya Kis Pipinhez fordult segítségért, kérve a királyt, hogy biztosítsák az egyház számára Itália földjét, ahol ekkor már germán népek fosztogattak (többek között a langobárdok akiknek ekkor már komoly államuk is létezett Észak-Itáliában). Cserébe a pápa – a már meglévő felszentelt királyi korona mellett - további jogcímet is adományozott a germán vezérnek: "patricius Romanorum" (a rómaiak patríciusa).  Pippin cserébe letörte az Itáliában hatalmaskodó langobárdok uralmát, a pápának pedig visszaadta az elvesztett földterületeket. A Pipint követő frank királyok mindig igyekeztek jó kapcsolatokat ápolni a pápával - akinek  célja az antik Római Birodalom (ha nem is az állam, de legalább a hagyomány és az illúzió) felélesztése volt. Nagy Károly (ur. 768-814) felfedezte a lehetőséget, és a további (elsősorban katonai) segítségért cserébe római császárrá koronáztatta magát. Római császárként pedig hűbéresküre kötelezte a pápát - aki minden bizonnyal ekkor még nem is sejtette, hogy valójában nem csak a Római Birodalom intézményét restaurálta, hanem a császári címet, annak széles jogköreivel együtt, ez esetben még az egyházra kiterjedően is. A frank állam tehát visszaadta a pápai birtokokat (a korábbi Ducatus Romanust) és a helyén megalapították az Egyházi Államot (Kis Pippin alapította 756-ban), a pápa császári címmel látta el Európa legnagyobb keresztény uralkodóját Nagy Károlyt (800.). A császárság tehát az egyház támogatására épült, ugyanakkor annak védelmére hivatott. A frank állam a IX. században esett szét, és a pozícióját (a császári koronával együtt) az újonnan megalakuló Német-római Birodalom vette át. A német-római császárokat hagyományosan a pápa koronázta, de mind az Egyházi Államot, mind pedig a pápát most már alávetettjükként kezelték, az évszázadok során pedig feledésbe merült, hogy ki is tartozik kinek és mivel - az eredeti funkciók tehát összekeveredtek. Önálló hatalommá kezdett válni mindkét intézmény, eltávolodtak egymástól. A császároknak útban volt a Pápai Állam, amely megakadályozta itáliai hódításaikat, míg a pápának vallási gondjai voltak (ami a Német-római Birodalomban állami probléma is volt). Mind a pápát, mind pedig a császárt aktuálpolitikai kérdések foglalkoztatták. Egész pontosan az, hogy mely püspököket jelöli ki a császár és melyeket a pápa. Nem utolsósorban pedig az, hogy voltaképpen ki is az egyház feje? (Ne feledjük, hogy a Kelet-Római Birodalom még mindig élt a bizánci állam formájában - ahol a fent tárgyalt 2 tisztséget 1 személy töltötte be, a rendszert cesaropapizmus-nak nevezzük). További tény, hogy a Birodalom területén számos püspökség (és egyéb egyházi intézmény) alakult, melyeket a császárok hatalommal és földbirtokkal láttak el. A tisztánlátás érdekében ismernünk kell egy tisztséget a Német-római Birodalom szervezetén belül. A Herzogbischof, avagy a "Herceg-püspök", komoly világi hatalommal is rendelkező egyházi szolgálatban álló személy volt. Innentől kezdve azt mondhatjuk, hogy ezek a püspökök a földbirtokaik révén betagozódtak a Német-római Birodalom hűbéri rendszerébe, annak szerves részét képezték - vagyis (mint ahogy a világiak esetében is) nagyon lényeges, hogy egy adott pozíciót ki töltött be. A püspöki székbe rendszerint a császár ültette a főméltóságokat (elsősorban a hozzá lojális személyeket), akiknek a tisztségre való alkalmasságuk felmérése során, nem épp a lelkipásztori eredményességük dominált, sokkal inkább a császár iránti hűségük. VII. Gergely pápa viszont mit sem törődött a német állam belügyeivel, és nehezményezte a kinevezéseket is (akiket, mint említettem, nem az egyházi munkájuk alapján ültettek magas pozícióba). Ezen kívül nem mellékes az sem, hogy ki is birtokolja a gazdag észak-itáliai államokat, amelyek a frank korszak óta a császárok kezében voltak. A probléma tehát nagyon összetett volt, a császárok a Birodalom szuverenitását tartották szem előtt, a pápák pedig az egyház különállóságát. VII. Gergely pápa kiadott egy rendeletet (Dictatus Papae) amelyben komoly korlátozásokat vezetett be, többek között azt, mely szerint egyedül a pápa koronázhat császárt (és foszthatja meg címétől), illetve az invesztitúra jogát csak a pápa gyakorolhatja. IV. Henrik levélben tiltakozott, és megvonta támogatását a Szentatyától, akit nem ismert el Szent Péter utódjának, és haladéktalanul egy új pápa választását követelte. VII. Gergely pápa erre kiközösítette az egyházból Henriket (1076), a császári trónt pedig szabaddá nyilvánította, ami Henriknek súlyos problémát jelentett (a kiközösített személyt bárki megölhette, nem tölthetett be tisztséget és bűn volt őt szolgálni, egyszóval kitaszítottá vált). Mindkét fél nehéz helyzetbe került: a pápa elvesztette a legnagyobb keresztény állam támogatását, Henriknek pedig volt egy birodalma, amit most polgárháború fenyegetett. A korabeli német arisztokraták vallásos indokok mögé bújtatva hatalmi ambícióikat, bejelentették a trónfosztását. IV. Henriknek tehát vissza kellett lépnie, és új hadsereget toborozni, hogy a lázadásokat leverje. A szervezkedéssel azonban elkésett, az anarchia küszöbön állt, ráadásul egy új királyjelölt is volt már Rudolf sváb herceg személyében. Henrik pontosan átlátta a problémát: ha azonnal nem rendezi a helyzetet, akkor az egész Birodalom a polgárháborúba fog belefulladni, így ésszel próbált meg úrrá lenni az aktuális problémán. Canossa várába ment (Canossa-járás), ahol a pápa éppen tartózkodott. Megbánást tanúsított, a pápa pedig a bűnbocsánat jegyében (mint az egyik legfőbb keresztény erény) megbocsájtott, és vonakodva bár, de visszafogadta IV. Henriket. A mérleg nyelve most a császár javára billent, aki ezen bölcs lépésével értékes időt nyert, és rövid időn belül hazatért, csapataival rendezte az állam ügyeit, az ellenkirállyal pedig az 1080-as hohenmölseni csatában megütközött, ahol Rudolf elvesztette jobb kezét (Henrik csapatai ugyan vereséget szenvedtek),de Rudolf ezután belehalt a csatatéren szerzett sérüléseibe - így tehát a párharcból Henrik került ki győztesen. Henrik, miután megmentette államát, 1084-ben hatalmas sereggel jelent meg Róma alatt, hogy elégtételt vegyen a korábbi megalázkodása miatt, így Rómába bevonultak a német csapatok. A Szentatya friss szövetségeseihez fordult, a Dél-Itáliában berendezkedő normannokat hívta, akik ugyan kiűzték a németeket Rómából, de a várost is kifosztották, a lakosság pedig VII. Gergelyt okolta a katasztrófáért. A pápa a normannokhoz menekült Salernoba. VII. Gergelyt a halála után a következő nagyformátumú egyházfő II. Paszkál pápa, aki nem félt ismét kiközösíteni Henriket, mire válaszul a császár bejelentette hogy Jeruzsálembe zarándokol (ezáltal remélte, hogy visszavonják a kiközösítés terhe alól). Az utazásra azonban nem került sor, mert a trón várományosa, fia, V. Henrik megragadta az alkalmat (miután megelégelte apja politikai irányvonalát), és megfosztotta az apját címeitől, majd fogságba vetette, ahol 1106-ban meg is halt). V. Henrik arra számított, hogy apja halálával lezárulnak a harcok, és politikáját is másképen szándékozta szervezni, de ez nem egészen így alakult. A pápa sem tekintett el a múltbéli eseményektől, így a császár ismét összetűzésbe keveredett vele. Fogságba ejtette a Szentatyát, elvéve tőle minden jogát (az invesztitúrát is). II. Paszkál kiszabadult, de a kiközösítést nem vonta vissza, tehát ismét patt helyzet alakult ki, amit egyik fél sem nagyon tudott elmozdítani.  Nem sokkal később V. Henrik szintén az egyházból kiközösítve halt meg. A harcokat egy kompromisszumos szerződéssel igyekeztek lezárni a felek, ami méltányosnak mondható mindkét oldalról nézve.
Ez volt a Wormsi Konkordátum (1122), ami tartalmazta többek között az alábbi pontokat: "In nomine sanctae et individuae Trinitatis. Ego Heinricus, Dei gratia Romanorum imperator augustus, pro amore Dei et Sanctae Romanae Ecclesiae et domini papae Calixti et pro remedio animae meae dimitto Deo et sanctis Dei apostolis Petro et Paulo Sanctaeque Catholicae Ecclesiae omnem investituram per anulum et baculum et concedo in omnibus ecclesiis, quae in regno vel imperio meo sunt, canonicam fieri electionem ac liberam consecrationem. Possessiones et regalia beati Petri, quae a principio huius discordiae usque ad hodiernam diem, sive tempore patris mei sive etiam meo, ablata sunt, quae habeo, eidem Sanctae Romanae Ecclesiae restituo; quae autem non habeo, ut restituantur fideliter iuvabo. Possessiones etiam aliarum omnium ecclesiarum et principum et aliorum tam clericorum quam laicorum, quae in werra ista amissae sunt, consilio principum vel iusticia quae habeo reddam; quae non habeo, ut reddantur fideliter iuvabo. Et do veram pacem domino papae Calixto Sanctaeque Romanae Ecclesiae et omnibus, qui in parte ipsius sunt vel fuerunt; et in quibus Sancta Romana Ecclesia auxilium postulaverit, fideliter iuvabo et, de quibus mihi fecerit querimoniam, debitam sibi faciam iusticiam. Haec omnia acta sunt consensu et consilio principum, quorum nomina subscripta sunt: Adalbertus archiepiscopus Mogontinus, F. Coloniensis archiepiscopus, H. Ratisbonensis episcopus, O. Bauenbergensis episcopus, B. Spirensis episcopus, H. Augustensis, G. Traiectensis, Ö. Constanciensis, E. abbas Wldensis, Heinricus dux, Fridericus dux, S. dux, Pertolfus dux, marchio Teipoldus, marchio Engelbertus, Godefridus palatinus, Otto palatinus comes, Beringarius comes."
1.) A császár lemondott az invesztitúra jogáról, és a bíborosok választásában szabad kezet adott a német egyházának.
2.) A pápa befolyást biztosított a császárnak a vitás kérdések esetén szükséges döntéshozatalban. Az új egyházi vezetőknek pedig hűségesküt kellett tenniük a császárnak.
A következőket kell tehát észrevennünk: a konkordátum értelmében az egyház gyakorolja az invesztitúra jogát, de a beiktatott püspöknek hűbéresküt kellett tennie a császár felé. A szerződésben tehát mindkét oldal elvárásai teljesültek. A szerződés bár lezárta a háborúkat, a katolikus egyház és német állam viszonya évszázadokra megpecsételődött, és az elkövetkezendő időkben a Birodalom és a pápaság szembeállása már-már megszokottá vált. További probléma volt, hogy a két legfontosabb európai hatalom elvesztette egymás támogatását, ezáltal sokkal sebezhetőbbé váltak (mert mint azt korábban írtam, a 2 intézmény egymásra épült, együtt képeztek egységet, a Szent Római Birodalom az egyház védelmére született, de ezek után szükségessé vált a pápai támogatás, de ez az egység a harcok során megszűnt).  Mostantól a pápa többé nem állt a császár mellé, a pápaság pedig nem számíthatott a birodalmi seregek által nyújtott védelemre, és teljesen kiszolgáltatottá vált a nagyhatalmak előtt, akik ezt követően játékszerként bántak a Pápai trónnal (lásd: avignoni fogság).

FELHASZNÁLT IRODALOM:
- Fleur Robertson,Az emberiség története. (Új Ex Libris 1998.)

DAR, 2009-10-31.
 
Fórum: legfrissebb
Posted by Amokfutokova - nov.. 19, 2017 18:23
Posted by bayarder - nov.. 19, 2017 17:40
Posted by Ív Béla - nov.. 19, 2017 17:28
Posted by bayarder - nov.. 19, 2017 17:18
Posted by bayarder - nov.. 19, 2017 15:15
Szavazás
Total War: WARHAMMER vélemény
 
ONLINE
Oldalainkat 307 vendég böngészi