AutoalkatreszOnline24.HU

Az Oszmán Birodalom hadserege

Az oszmán-török katonai hagyományok
Az oszmán-törökök a 13. század végén érkeztek meg Kis-Ázsia területére. A hanyatlófélben lévő Bizánci Birodalom és a Szeldzsuk Szultánság peremterületén telepedett le Etrogrul négyszáz sátornyi népével. Vallási szempontból muzulmánok voltak. Ennek jegyében hódításaikat a szeldzsukok „szárnyai” alatt kezdték meg. Fő célpontjuk a Bizánci Birodalom volt. Lovasnomád nép voltak, ennek megfelelően a harcosokat a különböző származású turkomán lovasok tették ki. A lovasnomád népek hagyományainak megfelelően a haderő nagy részét a könnyűlovasság alkotta. Felszerelésük a következőképpen alakult: bőrpáncélt viseltek, fő fegyverük az íj és nyíl, valamint a borotvaéles pengéjű szabja, volt. Kitűnő gyorsmozgású ázsiai lovakat használtak szemben az európai lovagi seregek nagytestű csataménjeivel szemben. A gázik, a hitharcosok a dzsihad, a szent háború nevében folytatták rabló hadjárataikat. Harci erényeik közé tartozott a lesvetés, a színlelt megfutamodás, a gyorsaság, és az irtózatos nyílzápor, amit gyakran ellenségeikre zúdítottak. A lovasíjászok mellett már a korai időkben feltűnnek gyalogos alakulatok is. Ezek szintén könnyű felszereléssel vannak ellátva, fő fegyverük az íj és a szabja. Taktikájukra jellemző az ázsiai népek harcmodora: nyílt ütközetek és a véres közelharc elkerülése. A nagyobb városokat már ekkor is főleg csellel veszik be.

A „birodalmi” hadsereg kialakulásának előzményei
A haderő első „reformjára” Orhán 1326-1360 regnálása alatt került sor. A hadseregnek szüksége volt gyalogsági alakulatok felállítására, mert bizonyos feladatokra a lovasság nem volt képes, így születtek meg a jaja gyalogos alakulatok. Felállítottak a lovasság kiegészítésére müszellem nevezetű lovas egységeket is. Továbbá a haderőt kiegészítették a renegát bizánci nemesek katonai alakulatai is. Ezek a nemesek és polgárok korán felismerték az oszmánok erejét és az ő oldalukra álltak. Néhány generáción belül az iszlám hitre is áttértek.

Az Oszmán Birodalom hadserege annak fénykorában
A birodalommá növekedett bégségnek, az évszázados harc során, a kor színvonalán értve, professzionális hadserege jött létre. Erről bővebben kell, hogy tárgyaljak, mert tulajdonképpen ennek a haderőnek köszönhető a birodalom sikeressége. Bár nem csupán a hadseregnek köszönhette az állam a sikereit, de az egyéb tényezőkre itt nem térnék ki. Mindenekelőtt tisztáznunk kell, hogy az oszmánok esetében komplex haderőről kell, hogy beszéljünk. Mit is értek ez alatt? Azt, hogy nem csupán spontán szerveződő hadseregekről van szó, hanem arról, hogy a katonaállítástól kezdve a felvonuláson át egészen az utánpótlás kérdéséig minden szervezett keretek között folyt. Véleményem szerint ez a tényező a titok nyitja. A nyugat-európai típusú hadseregek a szervezés kérdésében finoman szólva sehol sem jártak az Oszmán Birodalomhoz képest. Az európai lovagok az egy-egy elleni ütközetben sokkal inkább ütőképesek voltak, mint pl.: a szpáhik, de mindhiába, mert a háború nem erről szól. A háború a győzelemről szól és az, amint majd látni fogjuk nem csak a személyes képességeken múlik.

A birodalmi hadsereg szervezete
A fenti ábra alapján igyekszem röviden bemutatni az oszmán haderő szervezeti felépítését és harci alakulatait. Ki fogok térni a fent látható alakulatok tevékenységi körére is. Az ábrán megfigyelhető a hadsereg alapvető felépítése. Ezek szerint beszélnünk kell portai alakulatokról (kapukulu) illetve tartományi haderőről. A hadsereg összlétszémáról több féle találgatás és becslés is napvilágot látott. Mindenesetre annyi bizonyosnak látszik, hogy a harci alakulatok létszáma meghaladta a bűvös 200 000 fős létszámot (a vazallus államok segédhadai nélkül is). Ez rendkívül magas szám, ha összehasonlítjuk a korabeli európai keresztény seregek létszámával. A portai alakulatok ebből körülbelül 30 000 főt tettek ki. Itt egy pillanatra meg kell, hogy álljak, mert ez egy olyan momentum, ami az európai seregekkel szemben előnye volt az oszmánoknak. A hadsereg magas számbeli fölénye már önmagában nagy előny, de van itt még egy lényeges dolog. Ez pedig a portai katonaság nagy létszáma. Ebben a korban a keresztény uralkodók nem rendelkeztek önállóan akkora sereggel, mint isztambuli vetélytársuk a szultán. A keresztény királyok hadseregei tulajdonképpen az ország felkelt nemeseiből és az ezeket kiegészítő familiárisokból illetve kisebb zsoldos csapatokból álltak. Ráadásul a kapukulu alakulatok katonái rabszolgák voltak a szultán magántulajdonát képezték. Kiegészítésüket a devsirme a gyermekadó illetve az elrabolt keresztény gyerekek biztosították. A korban egyedülálló módon a portai alakulatok rendszeres zsoldban részesültek, mindennapjaikat a kaszárnyákban illetve táborokban töltötték hivatásuk a hadakozás volt. Mivel a béke napjaiban rendszeresen gyakorlatoztak harci képességeik magasan meghaladták az ellenséges csapatokét, de hatékonyabbnak bizonyultak minden egyéb oszmán alakulatnál is. Ez a szultáni haderő erős támasza volt a birodalomnak, és magának a szultáni hatalomnak is. A következőkben megvizsgálom a haderő egyes egységeinek, alakulatainak, helyzetét színvonalát. Azok felszerelését és a harcokban való alkalmazását. A hangsúlyt a leglényegesebb alakulatokra helyezem.

A janicsárok
Nem véletlenül kezdem az ismertetést a janicsár alakulatokkal. A janicsárcsapatok alkották az oszmán haderő gerincét a szó szoros értelmében. Eredetük a múlt homályába vész. Valószínűleg a korai időkben a bégek környezetében lévő rabszolgák csoportjából alakultak ki. Kezdetben a gyalogos alakulatok legnagyobb részét a jaják alkották. A korai nagy ütközetekben még ők alkotják az oszmán gyalogság nagy részét. Hamar bebizonyosodott azonban, hogy nem eléggé megbízhatóak ezért a vezetés egy „új egység” (jenicseri) felállítását rendelte el. A jaják ezután kisegítő jellegű feladatokat láttak el. A janicsárokat elrabolt keresztény gyerekekből faragták az iszlám harcosaivá. Kiegészítésüket a devsirme a gyermekadó rendszere is biztosította. Az elrabolt illetve otthonuktól elszakított gyerekeket, muzulmán családok vették gondozásba és megkezdték az átnevelésüket. Mire fiatalemberként megkezdték kiképzésüket életük már a Korán útmutatásai alapján folyt. Az alapos kiképzés és a kaszárnyákban, gyakorlótereken eltöltött mindennapok erős testületi szellemet alakítottak ki a janicsárság soraiban. Így fénykorukban nem csak kitűnő katonák, hanem a szultán szeme és fülei voltak szerte a birodalomban. A janicsárhadtest (odzsak) három részre tagolódott: a tényleges janicsárok, az ebőrök vagy szekbánok és az aga századaira. A szekbánok később testőri szerepet kaptak. A janicsárok élén a janicsáraga állt. A tisztség az évszázadok folyamán egyre nagyobb jelentőséget kap. A janicsárhadtest 60-70 főből álló századokra oszlott élükön a csorbadzsi (levesmestert jelent) állt. Az ütközetekben a janicsárok feladata a centrum megalkotása és a szultán védelme volt. A középen felállt janicsárok maguk elé akadályokat építettek és biztos állásaikban várták az ellenséget. Felszerelésüket tekintve a korai időkben íjjal és szablyával voltak felfegyverezve, később az íjat felváltották a muskéták, szakállas puskák. Voltak alabárddal felfegyverzett alakulatok is. A felszabadító háború korára a lőfegyvereik illetve a puskapor minősége már jelentősen elmaradt a Szent Liga csapatainak fegyverzetétől. A hiányt Angliából importált fegyverekkel és puskaporral próbálták pótolni. A harcban igen megbízhatóak voltak. A birodalom hanyatlása azonban az ő soraikat is megrendítette. Egy idő után rendszeressé váltak a janicsárlázadások. A lázadások általában a zsold vásárlóerejének csökkenése, illetve a szultán személyének megválasztása okán törtek ki. A harcokban való teljesítményük gyengülése más okokra is visszavezethető, de erre később térnék ki.

Egyéb kapukulu alakulatok
A janicsárok hadtestén kívül a gyalogság soraiban megtalálhatóak voltak még olyan egységek is amelyek más államok haderejében a középkorban még nem álltak ilyen szervezettségi fokon. Külön egységeket alkottak a tüzérek (topcsik), ágyútaligások (toparabadzsik), és a fegyverkovácsok is. A portai lovasság legjelentősebb alakulata a portai szpáhi lovasság, amelynek létszáma az évszázadok során folyamatosan növekedett. Ezek képezték az elit lovas alakulatokat.

A tímárbirtokos szpáhi lovasság
A tartományi haderő gerincét a szpáhi lovasság alkotta. A szpáhik katonai szolgálataikért cserébe tímárbirtokot kaptak. Ennek fejében katonáskodásra voltak kötelezve. A javadalombirtoknak három kategóriája volt: a tímár: maximum 19999 akcse évi jövedelemmel, a ziámet 19999 és 99000 közötti évi jövedelemmel, a hász pedig 99000 feletti évi jövedelemmel rendelkezett. A tímárbirtokosok gyakorlatilag csak a föld jövedelmeit kapták bérbe azt is csak addig, amíg a szultán kegyeiben voltak. Vagyis a hadakozásban kitettek magukért. Ez valamint annak hite, hogy a hitetlenek elleni harcban meghalt muzulmán a paradicsomba jut ösztönzőleg hatottak a szpáhikra. Idejük nagy részét ők is harci gyakorlatokra fordították, bár felkészültségük nem ért fel a portai lovasság szintjéig. Felszerelésük szablyából, kopjából, íjból állott. Testüket könnyebb láncing védte. A harcban a harcrend szárnyain helyezkedtek el. Nyílzáport zúdítottak az ellenségre majd nagy tömegben intéztek ellenük rohamot. A cselvetés is bevett taktikájuk volt, amit sokszor alkalmaztak. Az ellenséges alakulatokat, menekülést színlelve idegen terepre csalták majd a lesben álló csapatokkal együtt rájuk rontottak. A harcok során 10 szpáhiból csak 9 vonult hadba az általuk kiállított dzsebelikkel együtt. Minden tizedik szpáhi otthon maradt és ő felügyelte társai birtokát is. A harci erények megkopásához vezetett az, hogy a szpáhik elérték, hogy a földek örökletesek legyenek. Az így hadba vonulók gyakran csak a mustrán vettek részt utána pedig szétszéledtek. A szpáhik parancsnoka a szandzsákbég volt. A szandzsákokon belül bölükökbe szerveződtek. A bölük élén a szubasik álltak. 10 bölük fölött egy „ezredes” alajbég állt.

Egyéb tartományi illetve irreguláris alakulatok
Az irreguláris erők legjelentősebb alakulatai az akindzsik a rohamosztagosok voltak. Az ő tevékenységi körükbe tartozott a zsákmányolás, a felderítés, a kiszemelt területek gyengítése fosztogatása. Gyakran tömegesen hurcolták el a lakosságot az általuk megtámadott területekről. Feladatuk volt az ellenség utánpótlásvonalainak elvágása is. Szolgálataikért ellenszolgáltatást nem kaptak teljes mértékben a zsákmányból éltek. Fegyelmi problémák sokszor voltak velük, néha oszmán területen is fosztogattak. Miután csoportjaik nagy veszteségeket szenvedtek Leopoldsdorfnál (1532) és Gyurgyevónál (1595) gyakorlatilag megszűntek. Szerepüket később a krími tatárokkal töltötték be. A tartományi csapatok közé tartoztak még az aszabok is, akiket 30-30 háztartás után állítottak ki. Gyalogosan és lovon is harcoltak. A gönüllük (lelkesek) zsoldos csapatai könnyű lovasként és gyalogszerrel is hadakoztak.

A tüzérség szerepe
Az oszmán hadseregben a korai időkben igen nagy szerepe volt a tüzérségnek. A nagy hódítások időszakában ez a tüzérség mind mennyiségben mind minőségben meghaladta a mindenkori ellenfél tüzérségének erejét. (Kivételt képez a tengeri hadviselés.) Ezt az előnyt a haderő kamatoztatni is tudta, gondoljunk csak a mohácsi csatára vagy I. Szelim perzsiai és egyiptomi hadjáratára. Az újkori Európa azonban pótolta hiányosságait, sőt a 17. századra már jelentős előnnyel rendelkezett. Európában komoly irodalma alakult ki a tüzérség alkalmazásának és ezt valamint a technológiai előnyt az oszmánok nem tudták ellensúlyozni. A későn lefordított szakkönyvek nem pótolhatták a hiányosságokat.

Az utánpótlás és az ellátás
Az utánpótlás kérdése az oszmán hadseregben nem volt a véletlenre bízva. A hatalmas hadseregek ellátását jól megszervezték a defterdárok. A birodalom úthálózata fejlett volt, a folyami hajózás úgyszintén. Birodalom szerte hatalmas raktárak biztosították az ellátmányt. A fegyverek, hajók, ruhák, kiegészítő eszközök hatalmas állami műhelyekben készültek. A hadászatilag fontos nyersanyagokra kiviteli tilalmat rendeltek el. A szállítást különleges alakulatok biztosították. Matuz József így ír róluk:„Ruméliában a jürükök (ez szó szerint „gyorsan menetelő”-t jelent), és a vojnukok, Anatóliában pedig a müszellemek, azaz az „adótól mentesek”, illetve a jaja- vagy másként pijádeegységek, melyek jelentése gyalogos”. Láthatjuk hát a hadsereg „háta mögött” hatalmas erőket mozgósítottak az ellátás biztosítására.

Az oszmán hadvezetés alapelvei
A következő néhány pontban felsorolok néhány alapelvet, ami az oszmán katonai vezetést jellemezte. Ezen pontok is rámutatnak arra miben rejlik az oszmán hadigépezet sikere hosszú évszázadokon keresztül.
1. A hadjáratokat rövid idő alatt nagy intenzitással kell folytatni. (augusztus-oktober)
2. Egyszerre egy ellenséggel kell harcolni.
3. Ha egyszerre több irányba kell háborúzni egy ellenféllel szemben támadólag kell fellépni, de a többivel szemben védekezni kell.
4. A haditevékenységet a birodalom határain kívül kell folytatni.
5. A hódításra kiszemelt ország dúlással, fosztogatással való gyengítése.
6. A barátunk barátai barátok az ellenség ellensége barát elve.
7. Mindig a legkisebb ellenállás irányába kell támadni.
8. A csalás és hazugság alkalmazása, ha a körülmények ezt igénylik.

A könnyűlovas alakulatoknak a támadása vezette be a csatát. Visszavonuláskor igyekeztek maguk után csalni az ellenséget, aki így a janicsárok illetve a tüzérség elé került. Itt a tüzérségi tűz és a janicsárok falán megállított támadókra a szárnyakról megindított szpáhik és kisegítő lovas illetve gyalogos alakulatok rohamának kellett a végső csapást mérnie az ellenségre.

Mi az oka a felszabadító háború során sorozatosan elszenvedett katonai kudarcoknak?
Az eddigiekben megismertük az oszmán haderő szervezeti felépítését, egységeit, ellátását, és a hadvezetés alapvető elveit. A kérdés, ami nyilvánvalóan felötlik bennünk az, hogy ez a jól szervezett komoly haderő hogyan szenvedett ilyen súlyos vereségeket a felszabadító háború során. A kérdésre nem lehet egyetlen választ adni. Nyilvánvalóan több tényező vezetett ide. Olvasmány élményeim és kutatásaim alapján a következőkre jutottam:

1. A harminc éves háború tapasztalatainak hiánya.
2. Elméleti lemaradás a hadtudományi kérdésekben.
3. Technológiai lemaradás a fegyvergyártás terén.
4. A katonai alakulatok együttműködésének hiánya.
5. A harcoló csapatok motivációinak csökkenése.
6. A hadvezetés bizonytalansága.
7. A birodalmon belüli általános hanyatlás.
8. Az Európában kialakult új gazdasági, társadalmi, és ebből következő katonai fejlődés figyelmen kívül hagyása.

1. Az 1618-tól 1648-ig tartó 30 éves háború óriási változásokat eszközölt az európai hadseregekben és tegyük hozzá hadvezetésben is. A középkori lovagi hadseregek végleg romantikus emlékké fakultak. A társadalmi változásoknak köszönhetően az új megnövekedett létszámú hadseregek magját újra a gyalogság alkotja. A gyalogság is átalakul a kard még alapfelszerelés, de már minden esetben csak másodlagos fegyver. A gyalogság magját a pikával és muskétával vagy arqebusal felszerelt katonák adják. A harmincéves háborúban már minden oldalon ezek a seregek szállnak szembe egymással. Eltérések jószerével e fegyvernemek kombinációjából származnak csak. A lovasság itt már kisegítő szerepet kap. A döntés a gyalogságé. Az oszmán hadsereg nem vagy csak későn észleli ezeket, a változásokat a megoldások keresése sem indul meg igazán. A muskétásokkal támogatott pikás alakulatok előrenyomulását nem tudják megállítani. Az egymást támogató szó szerint vállvetve harcoló keresztény seregek újra és újra győzelmet aratnak.

2. Az elméleti lemaradás tulajdonképpen ennek a következménye. Hozzájárul ehhez még a tüzérség alkalmazásában történő komoly lemaradás is. Európában komoly szakkönyveket írnak a lövedékek röppályájáról, az oszmánok elvesztik előnyüket ezen a területen is. Az ostromtechnikát Európában szakkönyvekből tanulják!

3. A fegyvergyártás terén történő technikai lemaradást jól tükrözik az, hogy Angliából importálnak puskaport és lőfegyvereket. Már mennyiségben sem tudnak eleget előállítani az állami műhelyek az Európai kapitalizmus és a hadiszállítók (korruptságuk ellenére is) megbízhatóbbak.

4. A felszabadító háború nagyobb ütközeteiben jól láthatóan megnyilvánul a az oszmán haderőn belül a fegyvernemek együttműködésének hiánya. A szpáhik sokat vesztettek harci erényeikből és néha magára hagyják a janicsárokat. Ez történik a nagyharsányi csatában is. Érdekes megfigyelni, hogy a Buda felmentésére érkező Szulejmán nagyvezír felmentési kísérletei egyedi elszigetelt akciókból állnak. Meg sem próbálja a fegyvernemeket összehangolni és a teljes sereget harcba vetni.

5. A csökkenő motiváció oka az, hogy már sem, a szpáhik sem a janicsárok nem a régi szellemben küzdenek. Ez abból fakad, hogy a szpáhik birtokaikat örökletessé tették, a janicsárok pedig a katonáskodás mellett már kézművességgel, kereskedelemmel is foglalkozhatnak és a nőtlenségi kötelezettséget is, megszüntetik ekkorra.

6. A hadvezetés bizonytalansága nem csak a sikertelenségből és a csapatok gyenge harci moráljából fakad. Fontos tényező, hogy a felsőbb vezetés egyszerűen nem érezheti biztonságban magát. Nem adott a nyugodt munkavégzés lehetősége akkor amikor, „csak úgy röpködnek a selyemzsinórok”.

7. A birodalom már nem a régi a szeráj lakói igyekeznek elpuhult és irányítható szultánokat ültetni a trónra. Az erkölcstelenség burjánzik a Fényes Portán. Intrikák és a különböző érdekcsoportok befolyásolják a mindenkori szultánt.

8. Az oszmánok nem vagy csak későn értették meg az Európai változások sokrétűségét, és mibenlétét. Nem a katonai változások emelték meg a keresztény hatalmak erejét, hanem a társadalmi gazdasági változások voltak azok, amik lehetővé tették a katonai fejlődést. Európa olyan lett bizonyos szempontból, mint az Oszmán Birodalom annak fénykorában: rugalmas. A kibontakozó kapitalizmus és a feudalizmus épületének leomlása új lehetőségeket tett a keresztény uralkodók kezébe. Kialakultak az állandó hadseregek Európában és aminőségi és gazdasági fölény meghozta a győzelmet a keresztény seregeknek.

Felhasznált irodalom:
Ágoston Gábor: Koraujkori kiviteli tilalmak és fegyverkereskedelem:az oszmánok és Anglia. In: In memoriam Barta Gábor. Tanulmányok Barta Gábor emlékére. Pécs, 1996
Csikány Tamás: A harmincéves háború. Budapest, 2005. Korona Kiadó
Generál Tibor: Allah serege. Budapest, 1987. Zrínyi
Matuz József: Az Oszmán Birodalom története

Alkibiades

FÓRUM

 
Fórum: legfrissebb
Posted by Amokfutokova - nov.. 19, 2017 18:23
Posted by bayarder - nov.. 19, 2017 17:40
Posted by Ív Béla - nov.. 19, 2017 17:28
Posted by bayarder - nov.. 19, 2017 17:18
Posted by bayarder - nov.. 19, 2017 15:15
Szavazás
Total War: WARHAMMER vélemény
 
ONLINE
Oldalainkat 339 vendég böngészi