AutoalkatreszOnline24.HU

V. Károly (1500. február 24.- 1558. szeptember 21.)

 

Dolgozatom témája „Don Carlos Isten kegyelméből a rómaiak választott királya, jövendő császár, Kasztília, León, mindkét Szicília, Jeruzsálem…” és egyéb jelentős, illetve névleges méltóság, mely V. Károlyt megillette, akinek birodalmában sohasem nyugodott le a nap. Célja egy keresztény világot egyesítő szövetség volt a hitetlenek ellen, melynek megvalósítását a nagyhatalmi politika és a megjelenő reformáció lehetetlenné tett. Az elkövetkezendő oldalakon szeretném munkásságát és lemondásához vezető okokat tömören kifejteni.

V. Károly élete a császári cím megszerzéséig
Gyerekkora és ifjúsága
Károly I. Szép Fülöp és Aragóniai (Őrült) Johanna második gyermeke ként született 1500. február 24-én Gent városában. Károly apjától örökölte kék szenét, nagy orrát és hatalmas álkapcsát. Dédapjától, III. Frigyestől türelmét és óvatosságát, illetve az állkapocs kóros előreállását, azaz a progéniát. Emiatt nehezen tudott rágni, emészti problémákkal küszködött és gyakran csúfolták is állandóan tátva maradt szája miatta.  Károlynak egy nővére, Eleonóra, három húga, Katalin, Mária és Izabella, illetve egy öccse Ferdinánd volt. Szép Fülöp 1506-ban bekövetkezett hirtelen halálával a nagyszülők I. Miksa császár és Aragóniai Ferdinánd elosztotta egymás között az unokákat. Aragóniai Ferdinánd maga mellé vette azonos nevű unokáját. Ennek és 53 évesen kötött második házasságának az volt a célja, hogy megakadályozza Burgundia, Aragónia és Kasztília egy kézben való egyesítését. Intézkedési sikertelennek bizonyultak, mert második feleségének, Germaine de Foix-nak gyermeke holtan született. Károly és lánytestvérei Németalföldön humanista szellemben nevelkedtek megözvegyült nagynénjük, a németalföldi helytartó, Ausztriai Margit főhercegnő (1480-1530) irányítása alatt. Margit művelt nő és ügyes politikus révén nagy hangsúlyt fektetett Károly nevelésére, Mechelenben még egy külön palotát is építetett a fiatal főhercegnek és társainak. A zárkózott gyermek vallási életével Utrechti Hadrián foglalkozott, akinek tanításai nagyban meghatározták politikáját és a reformációhoz való viszonyát. Hadrián nevelésének hatására mélyen vallásos lett, de elvetette a szigorú dogmatizmust. Károly császáreszméjét is ide vezethetjük vissza: a császár nem más, mint a keresztény világ összetartó ereje, külső és belső ellenséggel szembeni védőpajzsa, illetve a hit terjesztője. Politikai neveléséről egy burgund nemes, Guillaume de Croÿt, gondoskodott, aki többször is összekülönbözött a trónörökös rokonaival. A Habsburg rokonok angolbarát és franciaellenes gondolkodásmódot akarták érvényesíteni, míg de Croÿt a francia viszony javítására törekedett. Károly anyanyelve a francia és a flamand lett, később spanyolul is megtanult, de németül csak alig pár szót tudott.  1515 januárjában nagy változások álltak be Burgundiában és Franciaországban: XII. Lajos január 1. meghalt és utódja I. Ferenc lett. Spanyol királyi cím megszerzése miatt nevelői január 5-én nagykorúvá nyilvánították Károlyt, így ő lett Burgundia kormányzója és a francia ügyek intézője, amit Miksa is jóváhagyott. I. Ferenc koronázási meghívójában „legnemesebb vazallusának” nevezte Károlyt, mert Flandria grófja ként francia király hűbéresének számított. A főherceg, hogy ne sértse meg az új királyt, de fenntartsa önállóságát küldöttséggel képviseltette Burgundiát a koronázási ünnepségen.

A spanyol örökség
Károly, hogy biztosítsa a franciák semlegességét a spanyol trónért vívandó harcában kiegyezett az új királlyal. 1509-ben VIII. Henrik angol király Aragóniai Katalint, Károly anyai nagynénjét vette feleségül. Ezzel a szövetséggel közelebb került a spanyol trónhoz és kiiktatta a francia beavatkozást is. 1516. január 25-én meghalt Aragóniai Ferdinánd és utódja lánya, Johanna lett, aki elmebaja miatt alkalmatlan volt az uralkodásra, de haláláig hivatalosan ő volt az egyesített monarchia uralkodója. Életét 1555-ös haláláig tordesillasi kastélyában töltötte. Károly mivel Ximénes de Cisneros régens támogatta és öccse sem gördített elé akadályt 1517. szeptember 6-án negyven hajóból álló flottával elindult, hogy átvegye örökségét. Károly hivatalosan csak Aragónia királya volt, Kasztíliában, mint régens gyakorolhatta hatalmát anyja helyett. A flotta viharba került és a Vizcayai-öböl helyett Villa Viciosában szálltak partra. A kíséret értesülve a spanyolok ellenszenvéről az idegen uralkodóval szemben igyekeztek kerülni a nagyvárosokat útjuk során. 1517 novemberében Ferdinánd és Károly egy kasztíliai kisváros, Valladolid közelében találkoztak.  Károly biztosította testvérét jóindulatáról és arról, hogy nem akarja kisemmizni, de ragaszkodott hozzá, hogy öccse Ausztriába menjen. A források szerint a két testvér teljesen különbözött. Míg Károly fiatal kora ellenére hallgatag és komoly volt, addig öccse vidám és beszédes volt.
Károly tapasztalatlansága révén, illetve németalföldi nemesség befolyása miatt nagy népszerűtlenségnek örvendett és ezzel tovább tetézte a problémákat:
Kezdetben a spanyolok rossz néven vették az idegen uralkodó és kísérete hatalmát, de kompromisszumok kötésével és asszimilációval sikerült megnyernie a rendek támogatását.
A kezdeti években a kulcspozíciókból eltávolította a helyieket és saját embereit helyezte azokba. Később ráébredt tévedésére és újra spanyolokat nevezett ki.
A kasztíliai nemesség legfőbb bevételi forrása a juhtenyésztés volt. A nemesek Károllyal megegyezve a gyapjút a Németalföldre szállították, ezzel megbénítva a hazai posztóipar fejlődését, illetve az egyre nagyobb állatállomány tönkretette az élelmiszertermelést. Ennek következtében nőtt a társadalmi elégedetlenség.
Kasztília és Aragónia névleg összetartoztak, de a gyakorlatban még önálló államokként viselkedtek és mindkét terület nemeseinek más-más politikai elképzelései voltak. Aragónia tengeri nagyhatalom volt és érdekszférája a Földközi-tenger volt. Ezzel szemben a reconquista miatt Kasztília a szárazföldi hadviselésben jeleskedett és fő célpontja Észak-Afrika lett.
A reconquista alatt megerősödött nemesség nagy vagyonra és befolyásra tett szert ezért fontos volt támogatásuk megnyerése és megőrzése. A mohamedánok elleni harc során fokozatosan megnőtt a nem keresztényekkel szembeni vallási türelmetlenség. A legyilkolt mohamedánok és zsidók fontos szerepet játszottak a kereskedelemben.  Ezt valamennyire ellensúlyozta a meginduló tengeri kereskedelem, melynek központja Sevilla lett.
Amerikai hódítások következtében rengeteg nemesfém áramlott az országba, ami inflációt idézett elő.
Károly spanyol pénzzel és hadsereggel akarta megszerezni a császári címet. Ennek következtében hatalmas irodalmi vita alakult ki a császári szerep körül. Különböző vitairatokban fogalmazták meg érveiket a cím elfogadásáról vagy elutasításáról, illetve a császáreszméről. Ez tovább növelte a belső feszültségeket.
A háborúk alatt kivetett adók főleg a városi polgárok körében növelték az elégedetlenséget, mely nem egyszer nyílt felkelésbe torkollott.
Károly bázisának mindig is Spanyolországot tekintette, ennek következtében minden erejével azon volt, hogy biztos hátországot teremtsen magának. Hozzálátott, hogy felszámolja a perszonáluniót Aragónia és Kasztília között és egy ténylegesen egységes államot hozzon létre. Személye ellen több lázadássorozat is volt: comuñero-mozgalom Katalóniában 1520-1521 és germanis-ok felkelése Aragóniában 1519-1522, de elszigeteltségük és a lázadók közti szociális feszültségek miatt könnyen le tudta verni őket. Károly a legyőzöttekkel nagylelkűen bánt, bár a felkelések vezetőit rendszeresen kivégeztette nem rendezett tömeges megtorlásokat.  Fontos politikai lépés volt, hogy megnősült. 1526-ban elvette a portugál király lányát, Izabellát, ezzel ő maga és utódai is bekerültek a portugál trón várományosai közé. Portugáliát azonban csak egyik fiának II. Fülöpnek sikerült megszereznie és perszonálunióval Spanyolországhoz kapcsolnia.

Császári cím megszerzése
I. Miksa még életében megpróbálta unokája számára megszerezni a császári címet, de pénz hiányában nem sikerült. Welsben érte a halál 1519. január 12-én. Károly mellett trónkövetelőként fellépett VIII. Henrik angol király, akinek kevés esélye volt a trónra, Bölcs Frigyes szász választófejedelem, akit X. Leó pápa is támogatott, mert félt, hogy a Habsburgok megakadályozzák nagyhatalmi terveiben, ugyanis Aragóniai Ferdinánd még életében meghódította Szicíliát és Nápolyt, melyet halála után Károly örökölt. Bölcs Frigyes azonban nyíltan a Habsburgok mellé állt. A legveszélyesebb rivális I. Ferenc francia király volt. Ausztriai Margit főhercegnő, akit időközben visszahelyeztek korábbi tisztségébe a népszerűbb Ferdinándot javasolta. Ezt az ötletet a spanyol király azonnal visszautasította. Károly esélyeit tovább rontotta halogató politikája, melynek következtében csak egy évvel később indult Németalföldre, hogy megszerezze a címet. A megválasztásához rengeteg pénzre volt szükség, mert a választófejedelmek elvárták a fizetséget döntésükért cserébe. Károly az összeg egy részét a spanyol városszövetségtől próbálta megszerezni, de rendszeresen visszautasították. Utolsó próbálkozás képen La Coruñában, Galícia egyik kikötőjében hívta össze a gyűlést. Most viszont nem egy idegent, hanem régi spanyol származású oktatóját dr. Mota püspököt bízta meg egy beszéd megtartásával. A jó szónoki képességgel rendelkező püspöknek sikerült elérnie célját és a városok azonnal megszavazták a kért összeget. A hiányzó pénzt a Fuggerek biztosították Károly számára. A választás 852 ezer forintba, azaz kb. 1,2 tonna aranyba került. Az összeget adósságok törlesztésére és megvesztegetésekre fordították. Végül Károlyt 1519. június 28-án a frankfurti Szent Bertalan-apátságban német-római királlyá választották. A pápa a kényszerhelyzetben kénytelen volt elismerni a koronázást és megadni a „Választott Római Császár” címet. Az új császárnak azonban választási szerződést kellett kötnie a német fejedelmekkel. A hivatalos egyezmény értelmében biztosították a fejedelmek önállóságát, együttkormányzás elvét, a határozat megsértése esetén szembenállási jogot és a császár nem hozhat idegen katonákat német területre. Károly megnövekedett birodalmát felosztotta, hogy könnyebben tudja ellenőrizni az egyes területeket. Öccsének, Ferdinándnak adományozta Ausztriát, a Habsburg örökös tartományokat és II. Lajos halála után a magyar és cseh koronát. Döntését az is motiválta, hogy nem ismerte a német szokásokat és politikát, illetve sokkal jobban kedvelte Spanyolországot. Megválasztása után egy évvel indult el Németországba, hogy ünnepélyesen királlyá koronázzák az aacheni dómban 1520. október 23-án.  Bár a császári címet megkapta csak 1530. február 24-én Bolognában koronázták meg császárrá.

Károly háborúi
Amerika meghódítása
Granada 1492-es visszafoglalása, a zsidók és mohamedánok elűzése után a hatalmas hadsereg, a keresztesek és a vallásilag túlfűtött emberek kalandvágyból és a meggazdagodás reményében az Újvilág felé fordultak. A reconquista átfordult conquistába. A conquistadorok nem a császár megbízásából, hanem saját szakállukra, magánemberek pénzéből indultak hódító útjaikra. Károly támogatta a hódításokat, mert azok növelték birodalmát, a zsákmány egyötöde őt illette és tekintélyét is emelte Európában. Ezért támogatta Ferdinand Magalhães vállalkozását és állt ki Hernán Cortés mellett. Uralkodása alatt hatalmas területeket hódítottak meg az „új Indiák” földjén: Cortéz 1519-1521 között ötszáz katonával és pár tűzfegyverrel meghódította az aztékokat, Francisco Pizarro pedig száznyolcvan katonával Perut igázta le 1531-1534 között. A meghódított területeket a hivatalnokok és zsoldosok kizsákmányolták, az indiánokat éheztették, rabszolgamunkára kényszerítették és elvették javaikat. Károly miután a domonkos rendi szerzetesek révén értesült a visszaélésekről keresztényhez méltatlan viselkedésként értékelte az eseményeket és a szerzetesrenddel karöltve törvényekkel és rendeletekkel próbált javítani az indiánok helyzetén. 1542-ben Las Casas atya tanácsára felszabadította az indiánokat és olyan jogállást adott nekik, mint az európai alattvalóknak.  Károly rendeletei nem sokat értek a nagy távolság miatt, illetve a tengerentúli gazdaság is az ő munkájukra épült. Károlynak pedig szüksége volt a gyarmatok bevételeire, így pár év múlva visszavonta rendeleteit.

A francia háborúk
V. Károlynak és I. Ferencnek a császári koronáért folyó vetélkedése nyílt háborúba torkollott. A francia király célja az volt, hogy kitörjön a Habsburg gyűrűből és megvethessék lábukat Németalföldön, illetve Észak-Itáliában. Károly a Burgund Hercegséget akarta megszerezni Dijon központtal, hogy egész Burgundia ura lehessen, illetve ősei temetkezési helye is visszakerüljön uralma alá. A Burgund Hercegséget XI. Lajos francia király hozta létre Artois, Pikárdia és Nevers területéből. Másik célja volt, hogy a háborút áttehesse francia földre, hogy békekötés esetén szétdarabolhassa a Francia Királyságot. Burgundia csak mellékhadszíntér volt, a sorsdöntő csatákat Észak-Itáliában Milánó körül vívták. A város a háború alatt rendszeresen gazdát cserélt. V. Károly és VIII. Henrik angol király megegyezett I. Ferenc egyik unokatestvérével, Bourbon Károly connétable-val , hogy lázadjon fel királya ellen, és vágja el a franciákat a Földközi-tengertől cserébe kialakítanak neki egy saját királyságot. A terv sikertelen volt Bourbon Károly elmenekült és a császár szolgálatába állt.  Ferenc nem késlekedett a visszavágással és felvette a kapcsolatot Károly hazai ellenségeivel. A császár azonban fölénybe került Itáliában. Maga oldalára állította a pápát és 1525. február 24-én Paviánál személyesen vezette seregét. A túlerőben lévő franciákat legyőzték, elfogták a királyt és kíséretét, melyben ott voltak fiai is. I. Ferencet Madridba vitték, ahol fogva tartották és miután megtört 1526. január 14-én megkötötték az ún. madridi békét. Az egyezmény értelmében Károly megkapja a Burgund Hercegséget, támogatást nyújt egy török ellenes háborúhoz és elveszi a császár nővérét Eleonórát. A béke után a helyzet rosszra fordult. Ferenc amint francia földre ért kinyilvánította, hogy semmisnek tekinti a békét, mert az kényszer alatt született. Kijelentésében még az sem tudta megakadályozni, hogy a hercegek túszul maradtak Madridban. Mivel Károly hatalma túlságosan megnőtt a szövetségesei is elpártoltak tőle, mert féltek, hogy felborul az európai egyensúly. Milánó, Velence, a pápa, VIII. Henrik és I. Ferenc Cognac-ban megkötötték a szövetséget, melyet Szent Ligának is neveznek. A tovább folyó háború nagy terhet jelentett a császárnak: nem tudta fizetni katonáinak a zsoldot. 1526-27 tele után a zsoldosok fellázadtak, vezérük, Georg von Fründsberg gutaütést kapott, miközben megpróbálta lecsendesíteni a katonákat. A sereg Róma ellen vonult, mert északon a Liga katonái zárták el az utat. A német és spanyol zsoldosok 1527. május 6-án rohammal bevették a várost és hét napon át fosztogattak, gyújtogattak és erőszakoskodtak:  ez volt a Sacco di Roma. „Ezen az éjszakán császári katonák mindenütt betörtek a házakba, lefoglaltak, fosztogattak és elraboltak mindent, amit csak magukhoz tudtak venni, nem kíméltek sem idegeneket, sem helybélieket, sem gazdagot, sem szegényt…”  A város nagyjából egy évig tartották megszállva, majd 1528 februárjában a francia csapatok űzték el őket. VII. Kelemen pápa az angyalvárba menekült és júniusban ott adta meg magát Károlynak. A császárnak sikerült kikényszerítenie, hogy a pápa koronázza császárrá Bolognában. A háborút végül Margit főhercegnőnek és a francia király anyjának, Lujzának a kezdeményezésére Cambriában kötötték meg, mert a két király nem volt hajlandó szóba állni egymással.  Ez volt az ún. „hölgyek békéjét”. Károly a háborúval nem érte el minden célját, nem tudta megtörni a franciák erejét, de az itáliai fejedelmek átálltak és a genovai flotta Andrea Doria vezetésével a császári lobogót tűzte ki hajóira. A harmadik háborút 1536-1538 között vívták. 1535 novemberében Francesco Sforza milánói herceg meghalt. Károly tudta, hogy I. Ferenc benyújtja igényét a városra. Hosszas tárgyalások után sem tudtak megegyezni. 1536 tavaszán Károly bevonult Rómába, ahol III. Pál pápát akarta kimozdítani semlegességéből és rábírni egy egyetemes zsinat összehívására. A pápa azonban kétértelmű válaszaival és ügyes manőverezéssel kitért a döntés elől. A tárgyalásokat I. Ferenc szakította meg és váratlanul rátört a Savoyai Hercegségre. A harcokat a tízéves nizzai fegyverszünet zárta le, mely a császár személyes sikere ként könyvelhető el. Károly ebben az időben egyre jobban kezdi önállósítani magát és egyre kevesebbszer avatja be tanácsosait a terveibe.  1542-ben ismét kiújult a háború. A franciák Flandriát, Luxemburgot és Aragóniát támadták meg egyszerre. Az oszmánok a franciákkal szövetségben a dánok és angolok a császár oldalán szálltak harcba. Franciaország gyorsabban merült ki a harcokban ezért 1544-ben békére kényszerült, amit Crépy-en-Laonnois-ban kötöttek.

Kereszt a félhold ellen
1526. augusztus 29-én a mohácsi csata után a török előtt nyitva állt az út Buda és Bécs felé. Szulejmán először 1529-ben ostromolta meg az osztrák fővárost, de a védők az őszi esőzésekig kitartottak, így kénytelen volt visszavonulni. A második ostromra 1532-ben került sor. Károly és Ferdinánd felkészült az ostromra, melyre nem került sor, mert Kőszeg vára sikeresen állt ellen a töröknek. A császár hatalmas hibát vétett, mert nem csatlakozott időben a seregéhez, hogy Szulejmán ellen vonuljon, így az seregével háborítatlanul vonult hazafelé.
Károlynak a törökök elleni hadjárat előtt biztosítania kellett a Földközi- tenger nyugati vidékét a szultán zsoldjában álló vagy önállóan tevékenykedő ún. barbareszk államok kalózaitól. A sereg 1535 májusában Cagliari kikötőjéből indult a Chaireddin Barbarossa tuniszi emír ellen. A sereg célja La Goleta megerősített kikötő elfoglalása, melyet egy hónapos ostrom után foglaltak  el. Károly maga állt serege élére és vezette őket Tunisz ellen. A várost sikertelenül ostromolták addig, míg a várban őrzött hetvenezer keresztény rabszolga fel nem lázadt. Barbarossa elmenekült és flottájának nagy része a császár kezébe került. Károly bár elfoglalta Tuniszt jelentős eredményeket nem tudott elérni, a fordulat a lepantói tengeri csata után állt csak be. 1541-ben az iszlám világ ellen intézett újabb támadása kudarccal végződött. 24.000 katona élén partra szállt Algírban, de egy vihar hajókon hagyott hadianyag nagy részét elpusztította és a mórok váratlan támadása is megtizedelte seregét. Károly a veszteségek miatt visszavonult. A vereséget Isten bosszúja ként értelmezte az indiánokon elkövetett becstelenségek miatt.

A reformáció
A reformáció a hagyomány szerint 1517. október 17-én kezdődött Wittenbergben, mikor Luther nyilvánosan ismertette nézetét 95 tételben. A Guttenberg-féle nyomtatásnak köszönhetően nagyobb példányszámban tudtak nyomtatni könyveket és röpiratokat. Az új eszmék így gyorsabban és szélesebb körben terjedhettek, ezáltal a köznép számára is elérhetővé váltak a vitairatok és hittételek. Károly a helyzetet 1521-ben a worms-i birodalmi gyűlésen próbálta rendezni. Károly vallásilag türelmesebb volt kortársainál ezért hajlandó volt meghallgatni a szerzetes nézeteit. Bár Luther okfejtése felháborította tiszteletben tartotta menlevelét és csak távozása után sújtotta birodalmi átokkal őt és követőit.  „…, azon bullák értelmében is, amelyeket szent Atyánk, a pápa mint ezen ügyeknek rendes bírája kibocsátott, kijelentjük, hogy az említett Luther Márton Isten egyházából kitaszított tag, megátalkodott szakadár és nyilvánvaló eretnek”.  Károlyt azonban a francia háború, illetve spanyol és németalföldi ügyei kötötték le, ezért a reformáció szinte akadálytalanul terjedhetett. A fejedelmek az új vallásban hatalmuk megerősödést látták a császárral szemben, ezért egyre többen álltak az új vallás mellé. Károly látta a birodalom két részre szakadását vallási téren, de a változó események miatt egyre nagyobb szüksége volt a protestáns fejedelmekre. Emellett még mindig élt benne az egységes keresztény világ képe. A helyzet megoldására a császár részvételével egyetemes zsinat összehívását sürgette, amit a pápák rendszeresen elutasítottak vagy halogattak, mert féltek a Károly hatalmának további megerősödésétől. Célját 1542-ben sikerült elérnie mikor III. Pál pápa Tridentbe hívott össze zsinatot, mely csak 1545. december 13-án kezdte meg ülését és kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen 1563. december 12-ig tartott.
A hatalmasok harcát a parasztok szenvedték meg: növekedtek a szolgáltatások és adóterhek, illetve csökkentek a közföldek. 1522-ben a német birodalmi lovagok, majd 1524-ben jogaik védelmében, illetve a protestantizmus radikális ágai hatására a parasztok is felkeltek, de 1525-re a fejedelmek leverték a megmozdulásokat. Károly 1526-ban a speyeri birodalmi gyűlésen érvénytelenítette a wormsi konkordátumot. 1529-ben a francia és török veszély elmúltával Károly teljes erejével a német események felé fordult és a második speyeri birodalmi gyűlésen megtiltotta a lutheri tanok terjesztését, de elismerték a meglévő hívőket. 1530-ban az augsburgi birodalmi gyűlésen Károly már nem a kompromisszumra törekedett, hanem mint, a katolikus hit védője lépett fel a protestánsokkal szemben. Válaszul a protestáns fejedelmek létrehozták a schmalkaldeni szövetséget, mely ellen maga Károly vezette győzelemre seregét. 1555-ben a megfáradt uralkodó még maga hívta össze Augsburgba a birodalmi gyűlést, de már testvére, Ferdinánd elnökölt. A gyűlésen Károly fenntartásai ellenére megkötötte a vallásbékét, de azt, mint a szerződés is bizonyítja személyesen nem vett részt rajta.

Károly utolsó évei
Örökösödés rendezése
Károlynak rendeznie kellett utódlását, hogy az utána jövő Habsburg császárnak biztosítsa hatalmát. Ennek azért érezte szükségességét, mert látta, hogy az egyházszakadás elkerülhetetlen, illetve képtelen megreformálni birodalmát és létrehozni az egységes keresztény államot. Egyértelmű örököse korábban kötött szerződésük alapján Ferdinánd volt, aki a római király címet is viselte, de tudta, hogy öccse nem osztja eszméit és nem is áll szándékában folytatni politikai törekvéseit. Ferdinánd ugyanis a többi territoriális fejedelemhez hasonlóan saját abszolutista hatalmának kiépítésére törekedtek a császárság rovására, fia pedig nyíltan a protestánsokkal rokonszenvezett. Az általa elképzelt terv szerint lányát, Máriát Ferdinánd legidősebb fiához, Miksához adja feleségül.  A leendő pár Fülöp és annak fia, Carlos halála esetén örökölné meg a spanyol trónt. Károly ki akarta kényszeríteni Ferdinándtól a római királyi cím átadását, vagyis halála esetén Fülöp legyen a császár. A tárgyalások 1548-1550 között zajlottak változatos formában. Károly végül kénytelen volt feladni eredeti elképzelését és 1551. március 9-én megkötötték a szerződést, bár Ferdinánd és Miksa még így sem volt elégedett. A megállapodás értelmében Ferdinánd lesz a császár, de utódjául Fülöpöt választja, aki, amikor császár lesz, Miksát teszi meg örökösének. A végrendelet nyilvánosságra hozása után mind a katolikus mind a protestáns fejedelmek nyugtalankodtak. A rendkívül merev gondolkodású Fülöp abszolutisztikus elképzelései veszélyezteti hatalmukat. A fejedelmek és a rendek Móric szász választófejedelem vezetésével a császári politika megbuktatására törekedett. Móric ügyeskedéseivel megtévesztette a császárt és az rábízta a Magdeburgot ostromló sereget. A város bevétele után tárgyalásba kezdett II. Henrik francia királlyal. A megegyezés után a fejedelem seregei Károly ellen vonultak, aki kénytelen volt elmenekülni Innsburckból. Károly nem volt hajlandó tárgyalni ezért Ferdinánd állapodott meg a felkelőkkel és a franciákkal. Károly nagy valószínűséggel úgy érezte, hogy kudarcot vallott: nem sikerül „győzedelmes keresztes háborút” folytatnia, sikertelen volt törekvése Burgundia visszaszerzésére, nem tudta felszámolnia a politikai és vallási megosztottságot. Emellett gyomorbaj és súlyos köszvény is gyötörte, illetve az állandó munka is megtörte az uralkodót. Fontos tényező volt még az is, hogy hatalmas adósságokba verte magát és kölcsönöket vett fel, hogy tudja törleszteni az előzőeket. Károly ezért 1555. október 25-én Brüsszelben, a palota tróntermében a németalföldi, császári és a spanyol főtisztviselők jelenlétében bejelentette lemondását. A császár feketébe öltözött és Orániai Vilmosra támaszkodva mondta el lemondási beszédét. „Tudom. hogy az ifjúság tapasztalatlansága és az emberi természet gyengesége miatt hibákat is vétettem. De szánt-szándékkal sohasem követtem el igazságtalanságot. Ilyesmire csak akaratom ellenére és kizárólag tehetetlenségem miatt kerülhetett sor. Emiatt most nyilvánosan hangot adok sajnálkozásomnak, s kérem mindazokat, akiket megsértettem, hogy bocsássanak meg nekem!”   1556. január 16-án Fülöp javára lemondott a spanyol trónról, illetve szeptember 12-én Ferdinándra ruházta a császári hatalmat.

A San Yuste-i évek
Károly saját elhatározásából történő lemondása példa nélküli volt a korban, ezért legendák kerültek arról, hogy visszavonulása után remete életet élt. A kolostor-legendát Andrea Doriához írt levelei is táplálták. A valóság azonban teljesen más volt. Károly az estremaduriai San Yuste kolostor melletti villába vonult vissza. A leltárlisták alapján igen drága lakóhelye építetett magának. Hálószobájának falát a kolostor templomának falához építette és ablakot vágatott rá, hogy közvetlenül rá lásson az oltárra.  1557 februárjában költözött be nagyjából 50 fős udvartartásával. Visszavonultsága alatt is aktívan részt vett a politikai történésekben és rendszeresen jártak nála követek, hogy tájékoztassák. Egyik legismertebb történet róla, hogy rengeteg órát halmozott itt fel és megpróbálta őket úgy beállítani, hogy egyszerre járjanak. Próbálkozásai sikertelennek bizonyultak, melyből azt a következtetést vonta le, hogy az emberek, mint az órák irányíthatatlanok.  Károly az orvosoknak ellentmondva nem tartotta be diétáját, így nagy valószínűséggel köszvénye ölte meg. Halálos ágyán odahozatta Tiziano „Glóriá” című festményét és azt nézve halt meg 1558. szeptember 21-én.
Károly halálával végleg megbukott a keresztény világot egyesítő császáreszme. Egész életét ennek az elképzelésnek a megvalósítására szentelte, de a nagyhatalmi politika és a történelem eseményei meghiúsították tervét. Ő volt az utolsó középkori császár, nemcsak eszméi, politikája és univerzális célkitűzései miatt, de ő volt az utolsó, aki hordta a császári koronát.

Oktar

Bibliográfia
Gunst Péter: V. Károly. Akadémiai Kiadó. Bp. 1976.
Habsburg Ottó: V. Károly (ford.: Hell György). Európa Könyvkiadó. Bp. 1994.
Hamann, Brigitte (szerk.): Habsburg lexikon (magyar kiadást szerkesztette Szmodits Anikó). Új Géniusz. Bp. 1990.
Poór János (szerk.): Kora újkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény. Osiris Kiadó. Bp. 2000.
Vach, Brigitte (szerk.): A Habsburgok (ford.: Bagi Dániel, Radó Bálint). Gulliver Kiadó. Bp. 1995.
folyóiratok:
Hahner Péter: V. Károly birodalma. In: Rubicon 2003/11-12. szám, 18-25. o.
internetes hivatkozás:
http://www.tortenelemklub.hu/index.php?tema=139 (2011.09.17)
http://lexikon.katolikus.hu/ (2011.09.18)

 

 
Fórum: legfrissebb
Posted by Amokfutokova - nov.. 19, 2017 18:23
Posted by bayarder - nov.. 19, 2017 17:40
Posted by Ív Béla - nov.. 19, 2017 17:28
Posted by bayarder - nov.. 19, 2017 17:18
Posted by bayarder - nov.. 19, 2017 15:15
Szavazás
Total War: WARHAMMER vélemény
 
ONLINE
Oldalainkat 308 vendég böngészi