AutoalkatreszOnline24.HU

A germánok

 

A germánokról az első elsődleges forrásaink a római leírások voltak, melyekben a „germán” név először a Kr. e. 3. században bukkant fel. Később Julius Caesar Gallia meghódításakor került kapcsolatba a Rajna jobb partján élő germánokkal. Tacitus „Germania” című műve pedig sokat elárul a germánok vallásáról, erkölcseiről, hadviseléséről. A germán identitás megragadására belső források kellenek, a tárgyi emlék erre nem alkalmas. A régi germán nyelven írt első írásos forrás Wulfila gólt bibliafordítása 341-355 között. A „Beowulf” a 7. században keletkezett. Skandináviában megjelentek a norvég saga-k, a 13. században pedig egy Snorri Sturluson nevű pap lejegyezte az edda-kat. A germánok „teuto”-nak nevezték magukat, a nyelvüket pedig „lingua teotisca”-nak.
A germánok esetében egy területet azonosítanak a néppel. A germán népek az I-IV. század között a Rajna-Alpok-Visztula-Balti-tenger közti területen éltek, több más néppel egyetemben. A gótok valószínűleg Skandináviából származtak, és onnan költöztek le a Balti-tenger érintésével a Fekete-tenger mellé. Jordanes „Getica” című művében a gétákkal keverte össze a gótokat, Burebista dák király szerint pedig a gótok a germánok földjét dúlták, tehát ő nem tudta, hogy a gótok is germánok. Germán népekről csak nyelvrokoni szempontból beszélünk, modern értelemben vett germán azonosságtudat nem volt bennük. Újabban a történetírók kiemelik a germánok és a rómaiak egymásra utaltságát: a germánok a túlnépesedett területekről a néptelenebbek felé vándoroltak, és érintkezésbe kerültek a katona hiánnyal küzdő Római Birodalommal. A római hadsereg felemelkedési lehetőséget kínált a germán vezetőknél. Egyre több germán fog szolgálni a legio-kban, a 3. században egyre több tiszt kerül ki közülük, majd megjelentek a germán hadseregparancsnokok is. A rómaiakkal való érintkezés az anyagi kultúra szempontjából is magasabb szintre emelte a germánokat. Etnikai szinten integrálódás tapasztalható, sok törzset a 3. században már frankként emlegetnek a források. A nyugati gótoknak Valens császár megengedte, hogy Thrákiában telepedhessenek le, és innen vándoroltak Dél-Franciaországba, majd Hispániába. A keleti gótok először hun fennhatóság alatt éltek, innen vándorolták át a Balkánra, majd Itáliába, ahol megdöntötték Odoaker királyságát. A burgundok a Visztula mellől költöztek a mai Franciaország területére. 409/410 telén a szvébek, az alánok és a vandálok átkeltek a befagyott Rajnán, a szvébek Spanyolország észak-keleti részén telepedtek le, a vandálok pedig Észak-Afrikában. A langobardok Krisztus születésekor még az Elba-torkolatánál éltek, majd a IV. században Csehország-Ausztria-Pomeránia érintésével vándoroltak Itáliába. A frankok a IV. században kaptak letelepedési engedélyt, államukat Klodvig alapította meg az V. században. Az 5-6 milliós Gallia-ra kb. 150 ezer frank telepedett rá, de a többi germán törzs sem volt nagyobb 80-120 ezer főnél. Sikerük titka az volt, hogy társadalmukban sok volt a professzionális fegyverforgató, míg a Római Birodalom ekkor már szétesőben volt. A germán társadalom harcos volt, morálisan tiszta. A népgyűlésen választották a királyt (rex), akinek fegyveres kísérete volt. A királyi hatalom súlya kötötte össze a törzseket, kettős királyság nem volt, de a papi személyek néha tölthettek be a királyokkal párhuzamos fontosságú szerepet. A germán „nagytörzsek” több népcsoport integrációjából jöttek létre, és Reinhard Wenskus szerint az összetartozásuk alapját a király, valamint a „hagyománymag (Traditionskern)” jelentette. Szerinte a törzsi tudta ideológia és politikai szinten jött létre, és egy kis közösség eredetmítoszát tartalmazta. Ez egy hagyományhordozó mag révén (Traditionskern) egy-egy nagyobb közösség eredetmítoszává vált, melynek megtestesítője általában a kiemelkedő uralkodódinasztia.  A germán népek létének egyik legfontosabb alapköve Wenskus rendszerében a legitim uralkodóházak („Strips Regia”) fennmaradása volt. Az origót, a leszármazástudatot egy szűk csoport hordozta, a hagyományt és a nép összetartozásának tudatát pedig az uralkodó család testesítette meg. Az uralkodó egyben népét is jelképezte, így az egyes uralkodócsaládok sorsa gyakran azonos volt az általuk vezetett nép sorsával. A germánoknál a nép üdve valósul meg a király sikereivel, a sikertelenség pedig a király alkalmatlanságát mutatta. A germánoknál voltak fiktív eredetmondák: Klodvig szerint például a frankok ősét Neptun egyik bestiája termékenyítette meg. Az angolszászoknál még a keresztény időkben is voltak eredetmondák: Offa, Mercia királya Goden-hez vezette vissza magát. A langobardok szerint hadi sikereiket Goden-nek köszönhetik, s tőle kapták a nevüket is: „hosszú szakállúak”. A germánoknál fontos az ikermotívum pl.: a britek egy ikerpár vezetésével keltek át a Csatornán, de fontos a valamin való átkelés motívuma is pl.: gótok, langobardok. A germán jog a szóbeliségen alapult, és az ősökön keresztül hagyományozódott. A germánoknál nincs közvád, teljes jogi formalizáltság volt: ha egy hiteles ember egy jogi szöveget hitelesen mondott el, akkor az bizonyító erejű volt. Volt istenítélet és párbaj, a vérbosszú bevett dolog volt. Csak a családfő volt jogképes, ő felelt mindenért. A jogi rendszer perszonális jellegű volt: mindenkit aszerint a jog szerint ítéltek meg, milyen születésű. 476 után létrejöttek a barbár királyságok: Vandál Királyság, Szvéb Királyság, Osztrogót Királyság, Langobard Királyság, Vizigót Királyság, Burgund Királyság, Frank Királyság, valamint Britanniában több királyság. A germánok törekedtek a római arisztokrácia megnyerésére, felhasználták a római hivatalnokrendszert és adórendszert is, sokáig római aranypénzt is verettek. A kelet-római császárok „patrícius” címet adományoztak több germán uralkodónak is. A jog esetében kezdetben megjelent a jogi kettősség: a rómaiakra a római vonatkozott, míg a germánokra a germán. Megjelent a közbűntény fogalma, és mindenhol igyekeztek a vérbosszút visszaszorítani. A mai Bajorország területén döntően germanizálódás ment végbe, a latin népesség az Alpokhoz vonult. Észak-Nyugat Európában a germán-neolatin népek határa a Belgium-Ardennek vonal lett. A langobard betelepülés volt a legkevésbé romanizált, a társadalom itt volt a legarchaikusabb. Dél-Itáliában két hercegséget hoztak létre, míg Theodorik osztrogótjai főleg a Pó-völgyét népesítették be. Több germán király is felvette a kereszténységet, és megkezdődött az asszimiláció.

Felhasznált irodalom:
- Katus László (2001): A középkor története. Pannonica-Rubicon Kiadó, Budapest.
- Hutterer Miklós (1986): A germán nyelvek. Gondolat Kiadó, Budapest.
- Margonauták: http://rec.iti.mta.hu/rec.iti/Members/szerk/margonautak/margonautak/KissP-Margonautak.pdf
- Hunok-gepidák-langobardok: http://www.tankonyvtar.hu/tortenelem/hunok-gepidak-080904-11
- SZTE egyetemi órai jegyzet: Népek és nyelvek az ókorban és a középkorban, Politikai gondolkodás a középkorban

galimano, 2010.07.01.

 

 
Fórum: legfrissebb
Posted by Amokfutokova - nov.. 19, 2017 18:23
Posted by bayarder - nov.. 19, 2017 17:40
Posted by Ív Béla - nov.. 19, 2017 17:28
Posted by bayarder - nov.. 19, 2017 17:18
Posted by bayarder - nov.. 19, 2017 15:15
Szavazás
Total War: WARHAMMER vélemény
 
ONLINE
Oldalainkat 334 vendég böngészi