AutoalkatreszOnline24.HU

A görög hadsereg

Az ókori Görögország, Hellász nem egyetlen állam volt hanem sok városállam alkotta, minden városnak megvolt a maga hadserege melynek legnagyobb ütőereje a hoplita volt mely a görög hoplon szóból kapta a nevét. Ők nem főállású katonák voltak, hanem földművesek, akik ha kellett otthagyták az ekét és közösségüket fegyverrel védték meg. A szomszédaikkal együtt fegyvert fogó férfiak nemcsak bátorságukról tettek bizonyságot, hanem polgári jogaikról is. A szó jelentése pajzs. A hopliták egy 1 méter átmérűjü 10 kilós pajzsot hordoztak.A spártai katonák egy görög „L” betűt festettek a pajzs elejére mely hazájuk nevét Lakedonia-t jelölte.Az athéniak általában az emberevő Gorgó fejét festették mely elég rémisztően hatott harc közbe. A harang alakú vért fémből készült ám ezt később felváltotta a bőr-vászon páncél mivel a nagy pajzs miatt nem volt szükség rá és amúgy is nehéz volt és körülményesebb volt benne a harc.A katonák lábát egy fémből készült lábszárvédő védte. A feltünő mintájú sisak védte szinte az arc egész részét, a fejdíszt lószőrből készítették és különböző színüre festették. A lándzsa nem több méteres volt mint hogy az az RTW-ben is van hanem csupán kicsivel nagyobb mint maga a harcos 2-2,5m. A lándzsa egyik végén vashegyel a másikon broznhegyel hogy földbe lehessen szúrni. A rövid pengéjü kardot a vállukon átvetve hordták és csak akkor használták ha ember-ember elleni vagy üldözéses harc alakult ki. A kard vasból, tartozékai bőrből,bronzból készült. A hopliták csapatban harcoltak. A falanx lényege hogy 50 katona 7-8 sorban sűrű alakzatban harcolt. Az elöllevőket a többiek nyomták hátulról, az első 3 sor harcolt ők voltak lándzsatávolságba így ott könnyebb volt meghalni. Egy falanx minél fegyelmezettebb, és összehangoltabb volt a mozgása annál sikeresebben törte meg ez előtte levő falanxot. A spártaiak sok időt töltöttek az ún. harci zene gyakorlásával. E ritmikus ütemek segítségével a zene révén irányváltást, és sebességet lehetett közvetíteni a falanx számára. A hoplita harcos fő támadófegyvere a döfőlándzsa volt, s ezzel kellett a szemben álló hadsor katonáit megsebeznie. Erre a legtöbb esély a sisak és a mellvért közötti részen, a nyak tájékán adódott. A harcot az dönthette el, hogy az egyik hadsor szigorúan zárt alakzatban végrehajtott döntő rohammal képes volt-e hátranyomni az ellenséget. Ha megfutamodtak, az üldözőbe vett katonákkal szemben már nagyobb hasznát lehetett venni a kardnak. A menekülő hoplita védtelenné vált, s a korábban biztonságot nyújtó pajzs a futásban már csak hátráltatta (néha az üldözők is megszabadultak pajzsuktól). A pajzs elvesztése nem csupán a hadsereg vereségéről tanúskodott, hanem viselőjének megfutamodásáról, gyávaságáról is. Ezért a spártai asszonyok úgy buzdították hadba induló férjüket, hogy vagy pajzsukkal térjenek haza, vagy pajzsukon. Vagyis holtan! A Pajzsuk felével magukat a másik felével társukat védték. Amikor két falanx harcolt a katonák valamelyik irányba, általában jobbra tértek ki. Az első sorokban álló katonák ösztönösen a másik pajzsa mögé akartak bújni a lándzsák elöl, ilyenkor a falanxot az összeomlás veszélye fenyegette. Amikor a falanxok egymásba csúsztak már nemvolt többé szükség az alakzatra kézitusában kellett a másikat legyőzni. Könnyűfegyverzetű csapatok már ekkor is voltak, de az összecsapások során nem játszottak lényeges szerepet (ugyanez elmondható a lovasságról is). Ezek a szabályos ütközetekben eleinte arra szorítkoztak, hogy - a tényleges összecsapást megelőzően - igyekeztek az ellenséges phalanxot lövedékeikkel megzavarni, minél több sebesülést okozni. A segédcsapatok kikerülhettek a hoplita fegyverzettel nem rendelkező polgárok közül is, de gyakran speciális fegyverzetű zsoldosok voltak. Az íjat és parittyát sok nép haderejében használták, de a spártaiak mélységesen megvetették eme fegyvereket, és használóira kegyetlen halál várt, ha élve elfogták őket. Amúgy is jellemző volt e korra, hogy a csatákban hadifoglyok ejtésével nem nagyon foglalkoztak, ha mégis, akkor azt olyan esetekben tették meg, amikor szándékosan rabszolgaejtő csatákat vívtak, vagy ezzel ismerték el egy legyőzött harcos bátorságát. A megadás igen nagy szégyennek számított, és hacsak nem volt híres és gazdag ember az illető, akiért váltságdíjat kérhettek, szinte biztosan azonnali halál járt érte.

Anonymus

 
Fórum: legfrissebb
Posted by Amokfutokova - nov.. 19, 2017 18:23
Posted by bayarder - nov.. 19, 2017 17:40
Posted by Ív Béla - nov.. 19, 2017 17:28
Posted by bayarder - nov.. 19, 2017 17:18
Posted by bayarder - nov.. 19, 2017 15:15
Szavazás
Total War: WARHAMMER vélemény
 
ONLINE
Oldalainkat 345 vendég böngészi