AutoalkatreszOnline24.HU

Az Amerikai-függetlenségi háború hadtörténete

1775
Az amerikai függetlenségi háború hadi eseményei 1775.04.19-én Lexingtonnál kezdődtek. Gage tábornok egységei Concordba vonultak volna egy fegyverraktár felszámolására, de Lexingtonnál az útjukat állták Parker kapitány parancsnoksága alatt a milicisták. 60-70 fős lehetett a csapatuk, felszólították őket a fegyverletételre. Soraik felbomlottak, de a fegyver náluk maradt. Ekkor eldördültek az első lövések, ám máig nem tudjuk pontosan, hogy ki tüzelt elsőként. Egy angol tiszt erre tüzet vezényelt, megöltek nyolc amerikait, tíz pedig megsebesült. Az angoloknál egy katona sérült meg. Concordban a még megmaradt hadianyagot a folyón túlra szállították, de a milicisták növekvő száma és ellenállása miatt az angolok meghátráltak Charlestown irányába. Connecticut és New Hampshire azonnal megindította a saját milíciáit, egy hónapon belül pedig Rhode Island 1500, Connecticut 6000, New Hampshire pedig 2000 milicista mozgósítására tett hivatalos intézkedést. 1775.05.10-én elfoglalták a felkelők Ticonderoga erődjét egy váratlan támadással, és nagy mennyiségű fegyvert és lőszert zsákmányoltak. Még ezen a napon összeült Philadelphiában a „II. Kontinentális Kongresszus”, ahol részt vett többek között Benjamin Franklin és Thomas Jefferson is. A védelem kérdésében a gyarmatokat védelmi állapotba helyezték. John Adams itt javasolta, hogy a Bostont körülzáró haderő legyen a Kongresszus „Kontinentális Hadserege”. 06.14-én pedig határozat született egy közös haderő megteremtésére, miután Virginia és Maryland két-két vadászfegyverrel felszerelt gyalogos század, Pennsylvania pedig hat század felállítására tett ígéretet. A csapatokat Boston környékére vezényelték volna, az élükre pedig Adams George Washingtont javasolta, mondván hiba volna a csapatok élére new englandi parancsnokot rakni, ugyanis a többi kolónia nem érezné azt a magáénak. Ezért a középső és déli gyarmatokból kell lehetőleg a vezért kinevezni, és onnan is a legnépesebből: Pennsylvania, vagy Virginia. 06.16-án Washington elfogadta a jelölést azzal a feltétellel, hogy fizetést nem kér, csak a szükséges kiadásainak megtérítését. 06.18-án pedig megkapta a kinevezését is, mint „tábornok és az Egyesült Gyarmatok hadseregének főparancsnoka”. Boston kikötőjébe 05.25-én futott be a „Cerberus” nevű angol fregatt, amelynek a fedélzetén három angol vezérőrnagy utazott: William Howe, Henry Clinton, és John Burgoyne, akiket Lord North kormánya Gage megsegítésére küldött, kifejezve egyben elégedetlenségüket a tábornok-kormányzó teljesítményével szemben. A „hírnév triumvirátusa” (Burgoyne kifejezése) új ezredek kíséretében érkezett, s Gage helyőrsége 6500 főre emelkedett. Rögtön terveket is dolgoztak ki a Boston körüli ostromzár szétverésére, melynek időpontját 06.18-ra tervezték. Erről 06.13-án értesültek a hazafiak. 16-án éjjel ezért sáncokat kezdtek el építeni, amire az angolok is felfigyeltek, és másnap hajnalban támadást indítottak. Az angolok dél körül indultak meg 1500 emberrel és 12 ágyúval. A támadást Howe vezette. A hajóágyúk közben a néptelen Charlestownt lőtték. Három szuronyrohamot intéztek a britek az amerikai állások ellen, és a sikerükben döntő szerepet játszott az a tény is, hogy az ütközet végére elfogyott az amerikaiak lőpora. A visszavonulás során a felkelők jelentős veszteségeket szenvedtek, ugyanis a félszigetet a szárazfölddel összekötő földnyelvet a hajóágyúk tűz alatt tartották. Az amerikaiak 300 sebesültet és 140 halottat vesztettek, míg az angolok vesztesége 25%-os volt, 4000 emberből 830 sebesült meg közülük 70 tiszt volt, míg 230 emberük esett el, köztük 19 tiszt is. Ez az egész háborús tiszti veszteség 1/8-a volt. Ez a csata a Bunker Hill-i ütközet néven vonult be a történelembe. A Kongresszus 07.06-án elfogadta a „Nyilatkozat a fegyverfogásról”-t, szövegét Dickinson írta. A befejező bekezdésben leszögezte, hogy nincs szándékuk felbontani az uniót Angliával, nem akarnak független államokat alapítani, készek egy elfogadható béke megkötésére. 07.18-án a Kongresszus felszólított minden gyarmatot, hogy a 16 és 50 év között minden épkézláb embert szervezzenek a milícián belüli századokba. Intézkedtek a puskapor beszerzéséről is. Mivel a költségek fedezéseire hitelt nem kaptak, így 06.22-én kétmillió spanyol (ezüst)dollár értékű hitellevelet bocsátottak ki, amelynek fedezetét arányosan elosztva a gyarmatok vállalták. Ezt az összeget 07.25-én további egymillióval növelték, elindítva ezzel a háború papírpénzzel történő finanszírozását (öt ezüst dollár egyenértékű volt egy angol fonttal). Londonban a kormány 6 ezredet kívánt a gyarmatokra küldeni, Carleton quebeci kormányzót pedig felszólították 2000 könnyűgyalogos toborzására. Végül 07.26-án elhatározták, hogy 5 ezredet küldenek Amerikába, a kanadai toborzást pedig 1000 fővel növelik. Egyben eldöntötték, hogy következő év áprilisig 20000 főnyi reguláris hadsereget állítanak fel. Új fregattokat és szállítóhajókat rendeltek.
A parlament 12.22-én szentesítette azt a törvényt, amelyben minden kapcsolatot megszakítottak a gyarmatokkal. Tilossá vált kereskedni a gyarmatokkal, az amerikai kereskedőhajókat elkobozták, a legénységüknek angol hajókon kellett szolgálniuk. Ezalatt 12.31-én a Kanadába benyomuló amerikai erők súlyos vereséget szenvedtek Quebec alatt, és egészen Crown Pointig vonultak vissza.

1776
Washington 1775.07.02-án érkezett Cambridge-be, és másnap át is vette a főparancsnokságot. 14000 jó harci szellemű embere volt. Céljai között szerepelt, hogy a milíciából hadsereget teremtsen. A csapatok maguk választották a tisztjeiket. Szigorúan ellenőrizette a körletrendet és az egészségügyi szabályok betartását. 16 pontból álló szabályzatot dolgozott ki. Bevezették a halálbüntetést a lázadásra, az ellenséghez történő átállásra, és az árulásra. 15-39 korbácsütéssel büntették az olyan eseteket, mint a rablás, fosztogatás, engedély nélküli távolmaradás, illetve az egészségügyi szabályok megszegése. Washington elképzelése az volt, hogy a milicisták nagy többsége aláírja az egyéves szolgálatot. Az év végéig azonban csak alig 6000 embert vállalta a szolgálatot, és 1776 januárjára is csak 8200 embere volt, akiket zászlóaljakba szervezhetett. Így a new englandi milíciához kellett fordulnia, hogy küldjenek 13 ezredet a megsegítésére. Amikor Howe kiürítette Bostont, akkor az ostromló sereg 9200 főnyi kongresszusi katonából, és 5000 főnyi milíciából állott. A csapatokban azonban sok ember még így is a régi parancsnoka mellett szolgált, megőrizve milícia jellegüket. 09.16-án a Kongresszus megszavazta 88 zászlóalj toborzását 3 évre, vagy a „jelen háború tartalmára”. Az egységesen 738 közlegényből és tisztből álló alakulatokat az államok között azok lakossága és anyagi erőforrásai alapján osztották el. A jelentkezőknek jutalmat, 20 dollárt, a háború tartalmára vállalt szolgálat esetén földet ígértek: közlegénynek 100 acrét, tisztnek rang szerint növekvő nagyságban 150-500 acrét. A Kongresszus emellett felhatalmazta Washingtont a csapatok toborzására, és elrendelték 2000 főnyi tüzér, és 3000 főnyi lovasság felállítását. Az angolok csőcselékként tekintettek a milíciára, Bunker Hill ezért volt nagy meglepetés a számukra. Érdemes megemlíteni, hogy a háború második szakaszában Benningtonnál és King’s Mountainnél is a hirtelen összesereglett milícia segített kivívni a győzelmet. Az 1776. évi határozatok értelmében a Kongresszus 75000 főnyi kontinentális haderőt kívánt kiállítani. 1777-ben a kontinentális erők és a milícia összlétszámú 90000 fő volt, ebből 43000 volt milicista. Washington kezében volt a legnagyobb hadsereg, de annak létszáma sosem haladta meg a 17000 főt. Az amerikai felkelők előnye volt, hogy ismerős terepen küzdöttek, hogy a francia és indián háborúk idején sok tiszt és közkatona szerzett harci tapasztalatot, s a milícia rendszer jóvoltából értettek a tűzfegyverekhez, s a huzagolt csövű vadászfegyver háromszor olyan távolságra volt célbiztos (140 méter), mint a simacsövű angol muskéta. A sereg szolgálati ideje viszont rövid volt, a nagy többsége gyakorlatlan és fegyelmezetlen volt, a felszerelés és a flotta pedig hiányos volt. Az angol haderő jól felszerelt, kiképzett és fegyelmezett erőket vetett be a harcok során, s emellett Anglia gazdasági ereje megengedte, hogy külföldi zsoldosokat is alkalmazzanak a háborúban. A flotta biztosította a számukra az utánpótlást, és az összeköttetést. Ezek mellett számíthattak a lojalisták támogatására is, akik a lakosság egyharmadát tették ki. Ennek ellenére nem ismerték a terepet, és háromezer mérföldre voltak az anyaországtól. Komoly politikai hátrányuk keletkezett azonban abból, hogy nem próbálták meg összefogni és a maguk érdekében mozgósítani a lojalistákat. Imponáló erővel akartak ugyanis fellépni, s ezzel vagy megadásra kényszeríteni a gyarmatokat, vagy egy hadjárattal szétzúzni őket. Howe serege 07.02-án kezdte meg a partraszállást Staten Islandon. Szárazföldi ereje végül 32000 főre emelkedett, soraiban 9000 hesseni zsoldossal. Emellett még 70 hadihajó, 370 szállítóhajó, és 13000 tengerész fölött rendelkezett. New York kikötője felé indították meg a hadműveleteket, mivel a kikötő kiválóan védhető volt, emellett az ide torkolló Hudson völgyének elfoglalása azt a lehetőséget kínálta, hogy New Englandet, a forradalom tűzfészkét elszigeteljék a többi államtól, és példásan megbüntessék. Emellett a városban sok lojalista is élt. Washington 03.21-én indult meg Bostonból New York térségébe 19000 emberével. A védekezést megnehezítette, hogy Manhattan szigetét a Hudson és az ún. „East River” teljesen körbefogja, ami az angol flotta miatt lehetővé tette az amerikaiak védelmi vonala mögötti partraszállást. A Kongresszus azonban ragaszkodott New York védelméhez. A helyőrség parancsnoka Charles Lee tábornok lett, aki 5000 milicistájával Long Island déli részét szállta meg. Washington érkezéséig kevés erődítési munka folyt, de a tábornok érkezésével ez a folyamat is felgyorsult. Howe 08.22-én szállt partra Long Islanden, s három nap alatt 20000 fős seregével átkelt a Staten Islandről, majd 08.27-én az amerikaiak balszárnyát megkerülve megfutamította azokat, és elfogta Sullivan tábornokot. A megerősített brooklyni magaslatokat azonban nem szállta meg, hanem sáncokat ásatott, és szabályos ostromba fogott. Az állásokat már nem tudták tartani a felkelők, a visszavonulást pedig meggátolták a hadihajók, így Washington 08.29-30-án éjjel minden emberét kivonta Long Islandről. Segítségére volt a nagy köd, amitől nem látták őt az angolok. Szeptember 12-én elrendelte New York City kiürítését, 10.23-ára pedig végleg kiürítette Manhattant, egyedül csak a Hudson partján emelt „Fort Washington” őrzésére hagyott 300 embert. Az amerikaiak a Bronx folyó mentén észak felé vonultak, s mintegy huszonöt mérföldre, White Plains mellett foglaltak állást, ezeket Howe erői nem tudták áttörni. Howe 11.16-án Fort Washingtont négyszeres túlerővel lerohanta, két nappa később pedig Lord Cornwallis 6000 katonával átkelt a Hudsonön, és a szemben lévő parton „Fort Lee” elfoglalására indult, ahonnan Green tábornok kivonta az erőit, de a lövegek és az ott tárolt készletek az ellenségé lettek. Washington déli irányba vonult, és december 3-án elérkezett a Delaware folyóhoz, amely New Jersey és Pennsylvania határát alkotta. Itt várakozott a szintén Cornwallis elől menekülő Lee-re, aki késlekedett, így Washington 12.11-én átkelt a Delaware folyó pennsylvaniai oldalára, miután megtudta, hogy Howe és Cornwallis seregei egyesültek. Howe nem kelt át a folyón, hanem 12.14-én téli szállásra vonult a rossz időjárás miatt. Washington tudta, hogy a serege 1500 főre olvad majd 12.31-én, mivel hazatérnek az emberei az egyéves szolgálatuk után. 12.20-án megérkezett hozzá Lee 2000 fős serege a tábornok nélkül, mivel őt könnyelműsége miatt foglyul ejtette egy angol őrjárat. Pennsylvania is kiállított két ezredet, így serege 7600 fővel ellentámadásba ment át. Karácsony napján 2400 fővel újra átkelt a jeges Delaware-on, és egy óra alatt megverte a hesseni zsoldosok csapatát. Jutalom ellenében két hét további szolgálatra bírta a távozni készülőket, s 12.30-án visszatért Trentonba, ahol megépítette az állásait. Január 3-án pedig megverte Cornwallis csapatát is. Január 5-6. rendezkedett be téli szállásra az erdős-dombos Morristownban.

1777
Howe 1777-es elképzelései sokfélék voltak. Először 15000 főnyi erősítést kért, amiből 10000 embert a Hudson völgyében északra akart küldeni, hogy a feltehetően délnek induló kanadai erőkkel felvegyék a kapcsolatot. Januárban már egy másik terve volt: ha 20000 főnyi erősítést kaphat, akkor Philadelphia ellen gyalogmenetben vonulói erői mellett egy nagyobb különítmény egyidejűleg hajón közelítené meg a Delaware torkolatát, és ott hatolna fel. Négy hónap alatt négy különböző tervet dolgozott ki, és juttatott el George Germain államtitkárnak. Germain végül Howe negyedik tervét hagyta jóvá, amelyben a tábornok leírta, hogy személyesen fog vezetni 11000 főt Philadelphia ellen, de nem szárazföldön, hanem tengeren. New Yorkban 4700, Newportban 2400 embert hagy hátra, míg Manhattan térségében New York állam királyi kormányzója William Tryon parancsnoksága alatt 3000 lojalista állomásozik majd. Germain ezt még annyival egészítette ki, hogy a Philadelphia elleni hadműveletnek időben kell befejeződnie, hogy együttműködhessen Burgoyne akciójával. A levél augusztus közepén érte el Howe-t, amikor seregével már útban volt New Yorkból a Delaware torkolata felé. Howe nem nagyon foglalkozott Burgoyne csapataival, bízott benne, hogy a Kanadából leereszkedő hadoszlop nem szorul majd asszisztenciára. Északon Burgoyne tábornokot sem foglalkoztatták a New York környéki erők. 1777.06.15-én indult meg Fort St. Johnból 6000 sorkatonával, 650 kanadai és lojalista önkéntessel, illetve 500 indiánnal. Július 6-án bevették Ticonderoga erődjét, majd ezután egy erdős-dombos, mocsaras terepen indult meg a Hudson völgye felé. Serege azonban nem a vadon ösvényeihez volt méretezve. Tüzérsége eredetileg 138 lövegből állt, ebből 42 tábori ágyút vittek magukkal, s ehhez jöttek még a lőszerszállító kocsik. Nagy mennyiségű élelmet és felszerelési tárgyat is szállítottak, többnyire kétkerekű kordékon. Ezekből harminc csak „Gentleman Johnny” holmiját vitte: több rend ruhát, ezüst étkészletét és megfelelő mennyiséget kedvenc pezsgőjéből. Ehhez járult még a kor szokásaihoz híven a kísérők döbbenetesen nagy száma: 1200 nő és gyerek. A milicisták ezalatt folyamatos mozgásban voltak, hatalmas fákat döntöttek az angolok útjába illetve elárasztották a patakok vizével az ösvényeket. Emiatt az angoloknak farönkökből kellett szükségutat építeni a felázott talajon. 23 nap alatt értek el így a Hudson völgyében 23 mérföldre lévő Fort Edwardba, ahol 09.13-ig állomásoztak. A völgyben Fort Stanwix közelében megverték az amerikaiakat, de innen gyorsan vissza is vonultak a közeledő erősítés hírére. Az angol erők helyzetét nagyban rontotta, hogy az indián segéderők kegyetlenkedtek július végén, aminek híre ment, és így több ember lépett be a milíciába. A felkelők serege 4000 fő körül lehetett, amelynek feladata Burgoyne megállítása volt. Vezetésüket augusztus közepén Horatio Gates vette át Schuylertől. Az angol tábornok hiába várt élelmiszert és lovakat a 170 mérföldre lévő Montrealból, azok nem érkeztek meg. Az élelembe fogytán lévő expedíciós seregnek vissza kellett volna fordulnia, de ezt Burgoyne lehetetlennek tartotta azok után, hogy ő bírálta Carleton előző évi visszavonulását. Indián felderítői azt jelezték, hogy Benningtonnál komoly készleteket halmoztak fel az amerikaiak. 800 fős hesseni különítményt küldött oda, akiket az előzetes felderítésben jelentette 400 helyett 2600 milicista várt. 08.16-án szét is verték a német zsoldosokat. Az akció sikertelensége után Burgoyne 09.13-14. körül tutajokból összeállított hajóhídon átkelt a Hudson jobb partjára, s megbontva a hidat, megszakított minden lehetséges összeköttetést az utánpótlás bázisával. A hiú tábornok azt remélte, hogy 6000 fős seregével eléri és elfoglalja Albanyt, és ott rendezkedik majd be téli szállásra. Alig haladt azonban átkelési pontjától, Saratogából a célja felé, amikor 09.16-án arról értesült, hogy Gates néhány mérföldre állást foglalt egy jól védhető magaslaton, amelynek védműveit egy lengyel mérnök ezredes Kosciuszko tervezte meg. Burgoyne három mérfölddel arrébb letáborozott, és 09.19-én az amerikai erők balszárnyán megkísérelte az áttörést. Mivel azonban indián felderítői szétszéledtek, nem tudta, hogy Gates 7000 fős haderővel rendelkezik, amelyek nagy része nem milicista, hanem kontinentális egység. A három oszlopban tervezett angol támadás így kudarcot vallott, 600 embert vesztettek, ennek a fele sorkatona volt. 5000 emberével így a táborába húzódott vissza. Szeptember 21-én olyan híreket kapott az angol tábornok, hogy a New Yorkban állomásozó Clinton a Hudson völgyében észak felé haladva lehetségesnek tart egy támadást az amerikai erők ellen. Október elejéig így meg sem próbálkoztak az áttöréssel. Eközben viszont Gates serege 11000 főre nőtt, és mesterlövészei éjjel-nappal zaklatták Burgoyne táborát. Az angolok élelme fogytán volt, a napi fejadag október elején az 1/3-ára csökkent, a lóállomány pedig a táplálék híján elpusztult. Clinton akciójában ekkor már nem reménykedhettek, aki északon egészen Kingstonig nyomult előre, de akkor is csak 45 mérföldre közelítették meg Albanyt. Ilyen körülmények között került sor a második ütközetre október 7-én. Ezen a napon Burgoyne 1500 emberrel személyesen vezetett ún. erőszakos felderítést az amerikai erők balszárnyán, amit először az ellene bevetett lövészek zavartak meg, majd egy frontális támadás visszavonulásra kényszeríttette. Az amerikai Arnold tábornok elfoglalt egy angol erődöt, így tarthatatlanná vált a helyzetük. Másnap Burgoyne sebesültjeit hátrahagyva visszavonult Saratoga felé, ahol átakart kelni a Hudsonon, de annak a túlpartján 2000 főnyi New Hampshire-ből érkező milicista állt. 10.12-én Burgoyne haditanácsot hívott össze, amely a kapitulációt javasolta neki. Gates először feltétel nélküli kapitulációt akart, de mivel nem volt benne biztos, hogy Clinton nem közeledik-e, így engedményt tett. Nem kapitulációban állapodtak meg, hanem konvenciót kötöttek: az angolok leteszik a fegyvert, de a szabad elvonulást, és az Angliába való visszatérést biztosítják nekik, azzal a feltétellel, hogy nem vesznek részt az Egyesült Államok elleni háborúban. Október 19-én került így sor a saratogai fegyverletételre. A forradalom erői így biztosították a Hudson völgyét, de ennél fontosabb volt a morális hatás, ugyanis a „középső hadszíntéren” nem alakultak jól a dolgok. Howe itt Philadelphia ellen vezetett hadjáratot. Washington New Jersey mellett megverte ugyan az angolok előőrseit, de nem voltak világosak számára a főparancsnok tervei. Mikor Howe június végén minden katonáját kivonta New Jerseyből, majd arról érkeztek hírek, hogy csapatokat hajózott be New Yorkban, Washington azt hitte, hogy a flotta a Hudsonön indul felfelé, esetleg Bostont akarja visszafoglalni. 15000 „vöröskabátos” két hétig ringatózott a kikötőben, amikor a 260 egységből álló hajóhad 07.23-án megindult a Delaware torkolata felé, ahová 6 nappal később futottak be. Howe 7300 embert hagyott Clinton parancsnoksága alatt, aki csak homályos utasításokat kapott a jövőt illetően. Howe 08.28-án indult meg észak felé, a mintegy 50 mérföldre lévő Philadelphia elfoglalására. Washington nem térhetett ki az összecsapás elől. 11000 főnyi haderejével a Howe útját keresztező Brandywine patak mellett foglalt állást. Miközben középen az angolok német egységei a gázlón akarták kierőszakolni az áttörést, a brit balszárny átkelt a folyón, és átkarolta az amerikai erőket. A gyarmatiak frontális ellentámadása kudarcba fulladt, az ütközet ezzel eldőlt: a britek közel 600, míg ellenfeleik 1000 embert vesztettek. A Kongresszus elmenekült Philadelphia várósából Yorkba, amely 100 mérfölddel keletre található. 09.26-án vonult be Howe a „testvéri szeretet” városába, Philadelphiába. Washington serege gyorsan magához tért, és az újonnan érkezett erők lehetővé tettek egy újabb támadást. Howe Germantown közelében foglalt állást 9000 fős hesseni és angol seregével. 3000 katonával állomásozott Cornwallis Philadelphiában, és ugyanennyi egysége volt az angoloknak a Cheasepeake-öbölben. Az amerikai haderő három héttel Brandywine után ismét 11000 főt számlált, amiből csak 3000 volt milicista. 10.04-én így Washington megindult Germantown ellen négy oszlopban négy útvonalon. A két középső oszlopot a kontinentálisok alkották, a két szélen pedig a milícia vonult. A hajnali köd azonban zavarta az összehangolt hadműveleteket, így az angolok visszaverték az amerikaiakat, akik 1400 embert vesztettek (közülük 400 hadifogoly volt). Washington serege a vereséget jól viselte el. Az a tény, hogy támadóan fellépve órákig állták az angol sorezredek tüzét, nagy önbizalmat adott a katonáknak. Howe 12.08-án visszavonult Philadelphiába, de az 1777-es fő céljukat, azaz a város elfoglalását elérték. Washington 12.11-én a maga választotta táborhelyre „Valley Forge”-ba vonult. Semmiféle település nem volt ott, de az erdős dombok jól védhető terepet, kellő faanyagot és friss forrásvizet kínáltak. Téli hadjáratra nem vállalkozhatott, mert embereinek sem megfelelő ruhája, sem lábbelije nem volt. 2900 embere a megfelelő ruházat hiányában alkalmatlan volt a szolgálatra és még a takarók is hiányoztak. Élelemhiány lépett fel, sok ember dezertált, és a 10000 emberéből 2000 halt meg a táborban. Az embertelen szenvedések azonban megedzették a hadseregét, egy új hadsereg magja alakult itt ki.

1778
1778. február végén pedig megérkezett a Franciaországban tartózkodó Franklin közvetítésével a korábban Nagy Frigyes seregében is szolgált von Steuben kapitány, aki megkezdte a katonák európai mintájú kiképzését. Washington arra törekedett, hogy olyan hadserege legyen, amely az angol hivatásos katonákkal nyílt csatában képes megmérkőzni. A britek saratogai vereségének, és fegyverletételének komoly diplomáciai következményei is voltak. Franciaország elérkezettnek látta az időt, hogy az eddigi titkos támogatás helyett nyíltan is szövetségre lépjenek az állammal. Az amerikai-francia kapcsolatok már korábbra nyúltak vissza. 1776.03.03-án Silas Deane megbízást kapott, hogy kereskedői minőségben utazzon Franciaországba, és 25000 embernek elegendő ruházati és felszerelési tárgyat, fegyvert, lőszert és száz löveget vegyen. A Kongresszus emellett egy háromtagú diplomáciai bizottságot is küldött Franciaországba : Benjamin Franklin, Thomas Jefferson és a már ott tartózkodó Dean voltak a tagjai. Jefferson lemondta az utat, így a Londonban tartózkodó Arthur Lee lett a helyettese. Philadelphia 1777. őszi elestének hírére sok francia gondolta, hogy megkezdődött a háború utolsó szakasza. December 4-én azonban megérkezett a Kongresszus küldötte Burgoyne saratogai kapitulációjának a hírével a francia fővárosba, így már semmi akadálya nem volt a francia-amerikai szövetségnek. A franciák azzal a feltétellel léptek hadba, hogy leszögezték, mikor lépnek hadba Anglia ellen. Elismerték az Egyesült Államok létét, kölcsönös kereskedelmi előnyökről biztosították egymást, megfogadták, hogy nem kötnek különbékét. Franciaország véglegesen lemondott Kanadáról és a Missisippitől keletre eső területekről, cserébe azonban jogot formáltak a nyugat-indiai brit szigetbirtokokra. Amerikában Howe 1778 márciusában lemondott a főparancsnoki tisztségről, a helyét 05.08-án Clinton vette át. Június 18-án királyi parancsra egy nap alatt kiürítette Philadelphiát, mert arról értesült, hogy Toulonból megindult a francia flotta az amerikai partok felé. A kiürítés egyrészt hajókon történt, de Clinton a főerőkkel gyalogmenetben indult meg New York felé. 10000 fős angol és hesseni seregéhez csatlakozott 3000 lojalista menekült is, így a tüzérségi fogatok mellett az oszlop hossza az 1500 egységet számláló kocsikaravánnal együtt 20 mérföldesre duzzadt. 06.19-én indult meg Washington Valley Forge-ból a létszámában megnövekedett, jól felszerelt és kiképzett seregével Clinton ellen. Nem intézett azonban általános támadást az angolok ellen, hanem csak a visszavonulásukat zavarta. A hadifogságból nemrég csere útján kiváltott Charles Lee azonban megtámadta Monmounth-nál Clinton seregét, akik a támadását visszaverték, és 6000 fős seregüket csak Washington tudta visszaszorítani a kontinentális zászlóaljakkal. A csata döntetlen maradt, bár a britek elvonultak. Mindkét fél 300-400 embert veszthetett aznap, ám Clinton seregéből dezertált 600 katona is, főleg hesseniek.
Július 7-én pedig megérkezett a francia flotta Toulonból a Delaware állam partjaihoz Comte d’ Estaing admirális parancsnoksága alatt. A közös hadvezetés Newport bevételét tűzte ki célul maga elé. A francia hajóhad a kikötő elé időben megérkezett, ám az amerikaiak késlekedtek a csapataik mozgásának összehangolásában. New Yorkból már útban volt Howe admirális felmentő serege, de a hajóik sokkal gyengébbek voltak, mint a franciáké. A biztos győzelmet azonban egy két napos vihar megakadályozta, amely mindkét flottában súlyos károkat okozott. Ekkor d’ Estaing 08.21-én Bostonba hajózott, majd Lafayette teljes megdöbbenésére vitorlát bontott és 11.04-én a Nyugat-Indiákra hajózott anélkül, hogy az úticélját megjelölte volna. A felkelők így kénytelenek voltak feladni Newport ostromát, és az ellentámadásba átmenő angolok elfoglalták St. Lucia szigetét, majd Clinton 3500 fős seregét Savannah, Georgia fővárosa ellen küldte. A december 23-án partra szállt angol erők a harmad akkora védősereg ellenállást egy hét alatt megtörték, sőt a Floridából érkező erősítésekkel elfoglalták Augustát is, így egész Georgia az ellenőrzésük alá került.

1779
Anglia tengeri fölényét csak az 1779-es év, Spanyolország hadba lépése tette vitássá. A hivatalos spanyol hadüzenetre 1779.06.21-én került sor. Clinton 1779. májusában Virginiába vezetett hadjáratot, hogy megakadályozza újabb virginiai erők küldését Washington hadseregébe, illetve elpusztítsa a hajóépítő üzemeket illetve a dohány készleteket, amelyek eladásából fedezték volna a felkelők a kölcsönöket, és vettek volna fegyvert. A virginiai hadjárat után Clinton megindult a Hudson völgye felé. Elfoglalta a Kings Ferrynek nevezett átkelőhelyet, majd megerősítette azt. Ez biztosította az átjárást New York állam területe és New England állam területe között a felkelőknek. Washingtonnak muszáj volt ez visszafoglalni és megerősíteni. Anthony Wayne tábornok ezt 07.15-én este 1200 emberével meg is tette. Az erőd megközelíthetetlennek vélt oldalán támadott, meglepte az őröket, és bevette az erődítményt. Wayne hősiességét a Kongresszus arany kitüntető éremmel honorálta. William Tryon New York állam kormányzója 2600 fővel 07.05-én rajtaütött New Haven-en, a Yale kollégium székhelyén, majd visszafordulva Norwalkig végigpusztította a partvidéket, és több száz házat és csűrt égetett fel. Az ősz legnagyobb hadi eseménye azonban Savannah ostroma volt. Ennek előzménye volt, hogy d’ Estaing admirális elfogta a teljes 3000 fős brit helyőrség zsoldját szállító hajót egy rajtaütés alkalmával. Szeptember 11-12-én kezdte meg a francia csapatok kirakodását, majd 15-én vette ostrom alá a várost. 23-án csatlakozott hozzá a Lincoln vezette 1400 fős amerikai sereg. Október 9-én általános támadást rendeltek el a város ellen, de ezt az angolok visszaverték. Maga az admirális is sebet kapott itt, elesett az ostromban résztvevő lengyel gróf Pulaski is, így d’ Estaing 10.28-án vitorlát bontott és visszatért Európába, Lincoln pedig a seregét visszavitte Charlestonba. Maga Clinton a savannahi győzelmet, és a francia admirális hazatértét a háború „legnagyobb eseményének” minősítette. Augusztus végén Lord Cornwallis megérkezett a várva várt erősítésekkel Amerikába, így Clinton serege 29000 főre duzzadt. Ebből 11000 volt hesseni, és 4000 lojalista.

1780
1779.12.26-án a főerőit von Knyphausen vezérőrnagy alatt visszahagyva 8000 emberével megindult Dél-Carolina és Charleston ellen. A flottájában nagy károkat okozott a téli viharos időjárás, így északnak fordult, majd 1780.01.11-én a várostól délre megkezdte a csapatai kirakodását. Az ostromlott városban 3000 főnyi kontinentális katona, és 2500 milicista volt. Washington Virginiából 1500 embert küldött a felmentésükre. 04.11-re teljesen bekerítették az angolok a várost, és a létszámuk 2000 fővel nőtt. Lincoln erői három hétig álltak ellen, de miután áttörték a védelmi vonalaikat, a helyzet tarthatatlan lett. 05.12-én kapituláltak. Fogságba esett 6000 ember, öt hajó, háromszáz löveg, és nagy mennyiségű hadianyag. Az angolok legnagyobb győzelmüket aratták a háborúban. Clinton dragonyosai élén a huszonhat éves rámenős Banastre Tarleton állt, aki a Charleston alá késve érkezett majd visszavonuló virginiai alakulatot úgy semmisítette meg, hogy 54 óra alatt 105 mérföldet lovagolt utánuk az embereivel, és 05.29-én rajtuk ütött. Hiába adták meg magukat az amerikaiak lekaszabolták őket, így lett Véres Tarleton” a gúnyneve. Clinton miután visszavonult délről, a főparancsnokságot Cornwallisra bízta, míg Lincoln utódja Gates, „Saratoga hőse” lett. Augusztus 16-án csaptak össze Camden közelében, amelyet az angolok nyertek meg. Gates serege 3000 fős volt, Cornwallisnak csak 2200 embere volt, de a 2000 amerikai milicistát gyorsan megfutamították, így a kontinentális katonaság is elmenekült. 750 főt vesztettek az amerikaiak, és három hónapon belül a második forradalmi hadsereg semmisült meg a déli hadszíntéren. Gates magára hagyta a teljes hadseregét, és egy nap alatt 65 mérföldet vágtatott, míg elért az Észak-carolinai Charlotte-ba. A felkelők vereségével szinte teljes Dél-Carolina angol kézre jutott. A szeptember elején indított angol támadás azonban kellemetlen meglepetéssel végződött, ugyanis Cornwallis balszárnyán Ferguson őrnagy csapatait King’s Mountain mellett legyőzték az amerikaiak. A 157 halott, és 163 sebesült mellett 700 embert ejtettek fogságba a milicisták. A balszárny megsemmisülése megzavarta a tábornokot, aki kiürítette Charlotte-ot, és Winnsboro helységbe vonult téli szállásra.
A déli hadszíntér új főparancsnoka Washington ajánlására Nathanael Green lett, akinek 2000 fős serege volt mindössze december környékén. Reguláris erőivel Cherawba vonult, lovasait pedig délre küldte. Dél-Nyugatra a legendás Dan Morgan indult 500 milicistával és 80 lovassal, hogy együttműködjön a dél-carolinai erőkkel.

1781
Cornwallis Tarletont küldte ellene, aki 1781.01.17-én reggel Cowpensnél megtámadta őket, de vereséget szenvedett, és csak alig 200 dragonyosával tudott elmenekülni. Morgan ezután visszatért Greenhez. Cornwallis február elején átkelt a Dan Riveren Virginiába. A gyorsabb haladás érdekében a tábornok megsemmisítette az élelmet és felszerelést szállító szekereit, így csak a lőszer, gyógyszer és orvosi felszerelés szállító szekereit vitte magával. Virginia déli részéig nyomult előre, de a hideg esőben élelem nélkül visszafordulni kényszerült. Green utána ment, és Guilford mellett akart egy ütközetet kiprovokálni. 03.15-én hajnalban reggeli nélkül küldte Cornwallis 2000 veteránját az amerikai állások 4300 embere ellen. Három órás ütközet után Green elvonult, és Cornwallis serege 1/4-ét elvesztve elindult Wilmington kikötője felé, hogy ott ellátmányt kapjon. A francia flotta visszahúzódása miatt Clinton 2000 embert küldött Phillips tábornok segítségére Virginiába. Cornwallis, miután Clinton után ő volt a rangidős tábornok, átvette az irányítást és Virginiát tette meg a hadműveletek középpontjának. 05.20-án átvette Phillips 4000 katonája felett az irányítást, és serege rövidesen elérte a 7500 főt. Lafayette 2000 fős serege kitért előle, majd miután csatlakozott hozzá 3200 milicista, felvette a harcot 06.26-án az angolokkal. 07.06-án újabb összecsapásra került sor, és az amerikaiak visszavonultak. Cornwallis ekkor levelet kapott Clinton tábornoktól, melyben azt az utasítást kapta, hogy a flotta számára építsen ki egy biztonságos kikötőt a York folyó torkolatánál, Yorktown mellett. New York védelmére azonban nem küldött 2000 embert arra hivatkozva, hogy az állásai kiépítésénél minden emberre szüksége van. Washington New York ellen készült, és segítségére volt Rochambeau Newportban állomásozó 5000 francia sorkatonája is. Washington meglepetésszerű támadást tervezett a Manhattan északi csúcsát védő angol erők ellen, de a felderítők észrevették, és a terve meghiúsult. 08.11-én 2600 fős hesseni erősítést kapott New Yorkban Clinton, így a serege 15000 főre emelkedett. Emellett a francia hajóhad sem kívánta megtámadni a várost a külső kikötő megközelítését megakadályozó homokpad miatt. Így Washington gyorsan megegyezett Rochambeau-val, hogy Cornwallis ellen vonulnak 450 mérfölddel délebbre Virginiába. William Heath tábornok parancsnoksága alatt 4000 embert hagytak hátra, és 4500 francia és 2500 kontinentális katona elindult Yorktown felé. Az amerikaiak 09.02-án érték el Philadelphiát, majd onnan „Head of Elkhez” vonultak, ahol hajóra szálltak, és lehajóztak Yorktownig. 08.30-án de Grasse is megérkezett 3200 francia katonával, míg Rochambeau Baltimore és Annapolis felé haladt. 09.05-én a Cheasepeake-öbölben de Grasse flottája megverte Hood és Graves angol flottáját, akik így kénytelenek voltak visszatérni New Yorkba. Mikor Washington megérkezett Yorktown alá, akkor 8500 fő állt ostrom alatt, akik még reménykedtek, hogy megérkezik Clinton 4000 embere. Szeptember 28-án 7800 francia, 5700 kontinentális, és 3200 milicista kezdte meg az ostromot. De Grasse a 110 ágyús „Ville de Paris” elnevezésű zászlóshajóján az őt meglátogató Washingtonnak megígérte, hogy szükség esetenén a rendelkezésére bocsát további 2000 tengerészt is. Szeptember 30-án az angolok feladták az első védelmi vonalat, amit rögtön el is foglaltak a szövetségesek. Október 14-én elesett a az angol állásokat a York folyó felől védő két sáncerőd is, így október 17-én (Saratoga negyedik évfordulóján) reggel legalább 100 löveg kezdte el lőni az angol sáncokat, mire az angol gyalogság egy vöröskabátos dobosa jelent meg a sáncokon. Mindenki tudta, hogy ez a jeladás tárgyalási szándékot jelez. Cornwallis 24 órás fegyverszünetet kért, hogy a megadás feltételeit kidolgozzák, de Washington csak két órát adott, s ha ez nem teljesült is, de az angol ajánlat kora délután megérkezett. Másnap délelőtt kidolgozták azokat a feltételeket, amelyek nagyjából azonosak voltak azokhoz, amelyeket Charleston védői másfél évvel korábban kaptak. Október 19-én délelőtt Yorktown közelében 8000 ember tette le a fegyvert. 2400 löveg, 7300 fegyver, lőszer és felszerelési tárgy került amerikai kézre. Az egész amerikai szárazföldi angol haderő 1/4-e esett fogságba. 10.26-án amikor Clinton 7000 fős erősítésével megérkezett, már nem tehetett semmit, sietve visszatért New Yorkba. A francia flotta 11.05-én visszatért nyugat-indiai támaszpontjára parancsnokának azon ígéretével, hogy jövő nyáron ismét megjelenik az amerikai partoknál. Lord North, amikor 11.25-én a yorktowni fegyverletételről értesült, szemtanúk szerint így kiáltott fel: „Oh Istenem! Mindennek vége!”. III. György azonban a háború folyamán nem először, nem engedte kedvenc miniszterelnökét lemondani.

Befejezés
Yorktownnál befejeződtek a hadműveleteket az amerikai szárazföldön, pontosabban az amerikai és angol haderők közötti küzdelem. Washington visszatért New York térségébe, de a nyílt összecsapást nem vállalta fel. A fegyverletétel után is még 30000 angol katona állomásozott Amerikában a „Nova Scotia”-i Halifaxtól a floridai St. Augustine-ig. Az angol erők kivonása a háború után békésen zajlott le, egyedül James Islanden volt egy kisebb összecsapásuk 5 halottal Kosciuszko ezredes erőivel, Charleston közelében 1782.11.14-én. A felek 1783.09.03-án írták alá a békeszerződést Versaillesben.

Galimano, 2009-03-10
 
Fórum: legfrissebb
Posted by Amokfutokova - nov.. 19, 2017 18:23
Posted by bayarder - nov.. 19, 2017 17:40
Posted by Ív Béla - nov.. 19, 2017 17:28
Posted by bayarder - nov.. 19, 2017 17:18
Posted by bayarder - nov.. 19, 2017 15:15
Szavazás
Total War: WARHAMMER vélemény
 
ONLINE
Oldalainkat 338 vendég böngészi