AutoalkatreszOnline24.HU

Magyarország helye a német Délkelet-Európa- politikában (19-20. század)

 

Mitteleuropa-gondolat
A német politikai gondolkodás délkelet-európai érdeklődése közel 200 éves múltra tekint vissza. A napóleoni háborúkat követő európai újjárendezés során Anglia és Oroszország megakadályozta a német egység létrejöttét. Ettől a pillanattól fogva a német diákság és liberálisok legfőbb célja ennek megteremtése lett. Azonban már ekkor megjelentek olyan elképzelések, amelyek a nemzeti állam megteremtésének gondolatát egy közép-európai gazdasági unió tervével kötötték össze. Ilyen volt például Friedrich List (Mitteleuropa-gondolat atyja; Berlin-Bagdad vasútvonal megépítését is ő javasolta), aki szerint a jövő a nagy gazdasági térségeké. Elképzelése szerint az 1834-ben megszületett Zollverein államainak kereskedelmi unióra, illetve föderációra kell lépniük Hollandiával, Belgiummal, Svájccal, Dániával. Emellett az OMM-mel közösen el kell foglalni az Oszmán Birodalom balkáni területeit egészen a Földközi- és Fekete-tenger partjáig. „A török uralmat egy hatalmas germán-magyar keleti birodalomnak kell követnie, amelynek határait a Fekete-tenger és az Adriai-tenger mossák, s amelyet a német és magyar szellem éltet.”
A Mitteleuropa-gondolat List fellépése után változó mértékben, de jelen volt a német politikai gondolkodásban. Reális politikai programmá azonban csak a német egység megteremtése után bekövetkező gazdasági fellendülés hatására vált. Mint ilyen, a német tengerentúli terjeszkedés kiegészítő eleme lett. 1890—1914 között megszületett terveket két csoportba lehet sorolni. Az egyik az exportorientált iparágak és menedzserréteg, illetve a német bankok által támogatott liberálimperialista koncepció volt. Ezek egy olyan vámpolitikailag egyesített multinacionális gazdasági blokk létrehozását akarták, amelybe a német-osztrák-magyar mag, a Balkán, a Benelux államok, Skandinávia, sőt még Franciaország is bele tartozna. Ez a csoport nem törekedett a német irányítású vámszövetség tagállamainak politikai alávetésére, állami létük megszüntetésére vagy területi elfoglalására. A másik csoportba a nagybirtokos réteg és az Alldeurscher Verband (Össznémet Szövetség) köre tartozott. Elképzelésük szerint ezt a közép-európai gazdasági blokkot katonai erővel kell létrehozni a szomszédok rovására. Terveiket egy kis fajbiológiai és völkisch (népi) elemek is áthatották. A különbségek ellenére a két irányzat közös vonása az volt, hogy a gazdasági és politikai hatalmat nyugaton az Atlanti-óceánig, délkeleten pedig a Fekete-tengerig kell kiterjeszteni, illetve ennek a létrejövő blokknak, mint negyedik nagyhatalom kell funkcionálnia Angliával, az USA-val és Oroszországgal szemben
A birodalmi politikai vezetés elképzelései 1917-ig a liberálimperialista változathoz álltak közelebb, azonban Oroszország háborúból való kiesésével a pángermán, annexionista nézetek kerekedtek felül. 1818 tavaszán és nyarán úgy tűnt, hogy a gazdasági és politikai tömörülés keleti fele létrejött. Az OMM és a Német Császárság Spában aláírt egy szoros katonai, gazdasági és politikai együttműködésről szóló szerződést, Románia és Szerbia közös megszállás alatt volt, illetve Törökország, Bulgária, Ukrajna és Finnország a német szövetségi rendszer tagja volt. Azonban a vereség és az azt követő békeszerződés következtében Németország egy időre elvesztette nagyhatalmi pozícióit. Ennek ellenére jelentős amerikai tőketámogatással a német gazdaság 1920 közepére talpra állt, sőt az 1930-as években visszaszerezte kontinentális nagyhatalmi tekintélyét.
A Stresemann-politika (1923-1929)
Amíg létezett, az OMM részleges németnyelvűségénél, középhatalmi helyzeténél és közös külpolitikai érdekeinél fogva különleges helyet foglalt el a német föderációs tervekben. Azonban a térség határainak újrarajzolásával a helyzet jelentősen megváltozott. A német politika az önálló Ausztriát kényszermegoldásnak tekintette, amit néhány éven belül beolvaszt Németországba. Magyarország viszont egyike lett az ún. balkanizált országoknak (iparilag alulfejlett és egymással kibékíthetetlen ellentétekben álló délkelet-európai országok), amelyekre a Südosteuropa fogalmat használták. Mivel Németország és Délkelet-Európa gazdasági jellege, illetve viszonya a határátrajzolások ellenére sem változott, sőt fokozódott, nőtt a német politika térség iránti érdeklődése.
Gustav Stresemann nevével fémjelezhető délkelet-európai politikának két fontos stratégiai célkitűzése volt: gazdasági kapcsolatok újrafelvétele és erősítése, illetve a német kisebbségek támogatása. Berlin az utóbbit úgy valósította meg, hogy titkos pénzösszegeket folyósított és nyíltan morálisan támogatta a német nyelvű iskolákat, egyházakat, illetve a sajtót. A gazdasági kapcsolatok sem alakultak fényesen. A kereskedelmi rangsorban Magyarország előtt szerepelt Jugoszlávia és Románia, annak ellenére, hogy a francia szövetségi rendszer részei voltak. Ezt a gazdag ásványkincseik indokolták. Magyarországra és Bulgáriára azonban úgy tekintettek, az erős fegyverbarátság-tudat ellenére, mint a német ipar termékeinek felvevőpiacára és estleges élelmiszer exportőrökre. A magyar német viszony a 20-as évek során folyamatosan elhidegült, amelyet további ellentétek is mélyítettek:
A németek rendszeresen elutasították a revizionista politikai együttműködést. A budapesti német követség azt az utasítást kapta, hogy vagy utasítsa el a magyar közeledési kísérleteket vagy tegyen úgy, mint aki nem is tud róla.
További vita tárgyát képezte Burgenland.
Magyar és német szélsőjobboldal kapcsolatfelvétele és együttműködése.
Az oktatás terén is voltak viták. Bethlen úgy próbálta meg megoldani a magyarországi németek iskolaügyét, hogy három népi iskolatípust vezetett be. Az elsőben anyanyelven folyt az oktatás, a második típusú iskolák kétnyelvűek voltak és a harmadikban, mint idegen nyelvet oktatták a németet. A kormány tudatosan az első két típust nem támogatta. Válaszul Berlin előnyben részesítette a magyarországi német diákokat az ösztöndíjak kiosztásakor, még akkor is, ha akadt jobb magyar diák.
Az 1925-ös német vámrendelet szinte megölte a magyar élőállat-exportot és az állati termékek kivitelét is minimálisra csökkentette.
A kapcsolatok romlásában a magyar elitnek is része volt. Ez ekkori magyar elit ugyanis a monarchia utolsó időszakában szocializálódott és gondolkodásmódját áthatotta a magyar birodalmi tudat, a magyar-német fegyverbarátság és a szláv tengerrel szembeni sorközösség. Éppen ezért egyenrangú félnek tekintették magukat a németekkel szemben, amit a közeledési próbálkozásoknál a németek nem díjaztak.
Mitteleuropa-gondolat restaurációja és az első kísérletek annak megvalósítására (1929-1932)
Az 1929 fordulóján jelentős személycserék történtek a német kormányban. A változás következtében az ún. Brüning-Curtius adminisztráció szakított a franciákkal való együttműködéssel és a versailles-i békeszerződés által szabott keretek betartásával. A német külpolitika nyíltan francia ellenes lett és átértékelte gazdasági, kereskedelmi, politikai kapcsolatait Délkelet-Európával. Visszatértek a háború előtti gazdaságpolitikához és az új jelszó a német vezetésű Mitteleuropa lett. A kereskedelmi politika egyre inkább nyomásgyakorló eszközzé vált Berlin kezében, ugyanis a beköszöntő gazdasági világválság miatt a délkelet-európai országok számára létkérdéssé vált a német piacra való szállítás. Németország ekkor még nem volt elég erős, hogy kivédje az egyesült angol és francia támadásokat. Éppen ezért nem volt hosszú életű az 1931 márciusában létrejött vámunió Ausztriával, illetve a magyarokkal és románokkal megkötött preferenciális szerződések sem. Azonban ahhoz már elég erős volt, hogy megakadályozza a franciák (francia patronátus alatt létrejövő Duna-medencei gazdasági és politikai egység) és angolok (dunai államok vámszövetsége) hasonló terveit. Ahhoz, hogy Berlin megakadályozza ezeket a terveket ki kellett használni az itteni országok ellentéteit, ami Magyarország helyzetének az átértékeléséhez vezetett. A német külpolitikai elkezdte hangoztatni a magyar-német fegyverbarátságot, a sorsközösséget és a revizionista terveket. A szavakat tettek is követték. A térség államférfiai közül Bethlen volt az első, akit hivatalos berlini látogatásra hívtak meg 1930 novemberében.
Azonban továbbra is voltak ellentétek, illetve tisztázatlan kérdések a két állam között, ugyanis a magyar és német revizionista politika nem igazán egyezett. A németek Lengyelország rovására akartak terjeszkedni (lengyel korridor felszámolása), viszont a magyarokat baráti kötelékek fűzték a lengyel államhoz. A Romániával és Jugoszláviával szembeni magyar revíziós törekvések viszont német érdekeket sértettek. Továbbra is fenn állt burgenlandi-kérdés. A német és magyar célok egyedül Csehszlovákia esetében találkoztak.
A nemzetiszocialista politika (1933-1937)
A tévhitekkel ellentétben a hitleri Délkelet-Európa politika szervesen kapcsolódott és folytatta a késő weimari elgondolásokat. Például O. W. Wagner az NSDAP gazdaságpolitikai hivatalának vezetője és Werner Deitz, a párt nagytérszakértője is azon az állásponton volt, hogy a német gazdaságnak be kell hatolnia az említett térségbe és szoros gazdasági függésbe kell vonnia azt. Azonban a nemzetiszocialista elképzeléseket azonban áthatotta a fajbiológiai elemek, a Lebensraum és a germanizálás gondolata (ez a századforduló előtti pángermán elképzelésekkel mutat rokonságot). Ezzel az elképzeléssel megindult Délkelet-Európa meghódítása a német gazdaság által.
Hitler, a külügyminisztérium és az ipar képviselői először az agrárius réteg ellenállását törte meg, majd 1933-35 között kétoldalú kereskedelmi szerződéseket kötöttek a térség országaival. Ezek a szerződések előnyös piaci garanciákat biztosítottak Délkelet-Európa agrártermékeinek és ipari nyersanyagainak, cserébe a németek kedvező vámtarifákat kaptak ipari termékeikre. A szerződés következtében a térség országai ki tudtak lábalni a válságból és minimális gazdasági növekedést tudtak elérni. A hátulütője a szerződéseknek az volt, hogy Németország hegemón helyzetbe került a kereskedelem terén, amely komoly fegyver volt Berlin kezében. Így bármelyik ország ellenszegült volna a német érdekeknek Hitler azonnali halálos csapást tudott volna rájuk mérni a kereskedelmi embargó meghirdetésével és a szerződések felmondásával. A feszültségeket azonban további tényezők is növelték:
Ribbentrop a német kisebbségeknek is fontos szerepet szánt a náci délkelet-európai politikában. Ők lettek az „ötödik hadoszlop”. Hírszerzés, náci ideológia terjesztése és politikai nyomásgyakorlás volt a feladatuk. Ez komoly nemtetszést váltott ki Magyarország, Románia és Jugoszlávia részéről. Magyarországon 1936-ban német diákokat tartóztattak le az államellenes propaganda vádjával.
A térségben a német kultúrpolitika is támadásba lendült és előkészítette a terepet a térségek germanizálására. Délkelet-Európa fővárosaiban német tudományos intézeteket és tisztán német nyelvű gimnáziumokat alapítottak, illetve növelték a német forrásból biztosított ösztöndíjak számát. A cél az volt ezzel, hogy a németet a térség közös érintkezési nyelvévé tegye.
Hitler, a szakértői, sőt a német újságok is Magyarországot nem tekintették külön egységnek, német szemszögből hazánk beletartozott Délkelet-Európa vagy a Balkán fogalmába; például egy 1932-ben kiadott népfőiskolai kézikönyvben ez állt: „Bécstől, ettől a tisztán német várostól keletre, egyórányi vasúti utazás után kezdődik az igazi, hamisíthatatlan Balkán. Itt fekszik Magyarország pusztáival, cigányaival, bolháival, poloskáival. A magyar nép félig szentimentális és melankolikus, félig vad és szenvedélyesen felpaprikázott. […] Lelkük mélyén a magyarok közelebb állnak a balkáni népekhez, mint a hőn szeretett osztrák testvérnéphez.” Ezt a magyar fél nemegyszer ige durván kikért magának; pl.: Sztójay 1934 tavasza: „ … ne beszéljenek Magyarországról mindig, úgy mintha az délkelet-európai térség vagy Délkelet-Európához tartozna. Magyarország nem számítja magát a Balkán-népekhez, és sértésnek érzi, hogy mindig egy kalap alá veszik velük.” A folyamatos magyar akadékoskodások a német reagálásokat egyre hidegebbé és kioktatóbbá tette.
A német és magyar revíziós tervek ellentmondásai is fokozták a politikai feszültséget. Emellett Hitler folyamatosan egymással fenyegette Magyarországot és a kis-antant országait.
A német terjeszkedés (1938-1941)
1935-től új szakasz kezdődött a német külpolitikában. A változás nem a célokat, hanem az eszközöket érintette, a Berlin a fegyverekhez nyúlt. 1935-ben újra bevezették az általános hadkötelezettséget, 1936-ban megszállták a rajnai demilitarizált övezetet, beavatkoztak a spanyol polgárháborúba, hozzáláttak a háború gazdasági előkészítéséhez, eltávolították azokat, akik nem értettek egyet a fordulattal és létrehozták a tengelyeket (antikomintern paktum). A változás a délkelet-európai politikában is érzékelhető volt,1938-ban megtörtént az Anschluss és felosztották Csehszlovákiát. A Hitler legfőbb törekvése az lett, hogy a térség a német politika, illetve a hadsereg igényeinek kiszolgálója legyen.
Az első összetűzés Magyarország és Hitler között az Anschluss körül bontakozott ki. Az 1930-as években létrejött egy magyar-olasz-osztrák együttműködés, amelynek legfőbb célja az Anschluss megakadályozása volt. Miután 1938-ban Mussolini áldását adta Ausztria bekebelezésére a magyar fél sem emelhetett szót ez ellen. Azonban felmerült az a gondolat, hogy Magyarország is részesülhetne a zsákmányból. A magyar kormány ezt hivatalosan nem merte közölni Hitlerrel, azonban félhivatalos és nem hivatalos formában Berlin tudtára adta, hogy nem gesztusnak tartaná, ha megkaphatnák Burgenlandot. Az új külügyi államtitkár, Ribbentrop, azonban ismét kioktató, sőt egyenesen fenyegető hangon válaszolt a kérésre. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Fertő-tótól délnyugatra fekvő területeken igen nagyszámú német népesség él és az 1921-es népszavazás eredményét is vitatják, éppen ezért a magyarok kigyógyulhatnának a Szent István Birodalma álmából. Emellett utalt rá, hogy bizonyos német körök szívesen látnának a Nyugat-Dunántúlon egy Deutsch-West-Ungar-nak nevezett régiót. A magyar kormány értette a célzást, ezért jobbnak látta az egész Burgenland-ügyet soha többé elő sem hozni.
Auzstria és a Szudéta-vidék megszállásával, majd a Csehszlovákia szétzúzásával és betagozásával létrejött a Mitteleuropa ún. nagynémet magja. Ezzel egyidejűleg összeomlott a francia biztonsági rendszer, illetve a terület államainak mozgástere leszűkölt. A német külpolitika az új helyzetet kihasználva nemcsak a gazdasági függést akarta fokozni, hanem a maximális politikai befolyást is meg akarta szerezni. Magyarország esetében a szorosabb politikai együttműködésre az Imrédy-kormány mutatott igen nagy hajlandóságot. Hozzájárultak a Volksbund magyarországi szervezetének a megalakuláshoz (emlékezzünk arra, hogy 1936-ban még német diákokat tartóztattak le a náci eszmék terjesztéséért), Magyarország csatlakozott az antikomintern paktumhoz (1939. febr. 24.) és a németek kérésére kilépett a Népszövetségből (1939. ápr. 11.).
1. Csehszlovákia szétzúzása: A Csehszlovák állam megsemmisítésében Hitler az agresszor szerepét akarta a magyar kormányra osztani. Felajánlotta, hogy amennyiben a magyarok megtámadják Csehszlovákiát és okot szolgáltatnak a német katonai beavatkozásra cserébe megkaphatják egész Szlovákiát. A kedvezőtlen nemzetközi megítélés miatt a politikai vezetés elutasította az ajánlatot, azonban továbbra is hangoztatta területi igényeit (Hitlert ezzel sikerült rettenetesen felidegesíteni). Az első bécsi döntés (1938 nov. 2.) után is folytatódott a német-magyar vita a felvidéki területek és Kárpátalja kapcsán (Miután Szlovákia 1939. március 14-én kikiáltotta függetlenségét, a magyar kormány arra hivatkozva, hogy az első bécsi döntésben létező Csehszlovákia megszűnt a németekkel való egyeztetést mellőzve megszállta Kárpátalját). A felvidéki bevonulás után elterjedt az a hír, hogy ha csak az olaszokon múlt volna (a tárgyalások során Ribbentrop és Ciano gróf volt a döntőbíró), akkor a magyarok több terültet kaptak volna vissza. Bethlen szokásos újévi cikkében egyenesen a magyar érdekek elárulásával vádolta Berlint.
2. Erdély kettéosztása: A német-román közeledésben Csehszlovákia feldarabolása után változás következett be. II. Károly román király aláírta az ország függetlenségét biztosító angol-francia garanciaszerződést. Ez azonban nem zavart a gazdasági kapcsolatok működését és a németek ezért úgy tettek mintha mise történt volna. Ennek oka az volt, hogy biztosítani akarták a román kőolajexport zavartalanságát. Ezért a magyar követeléseket félresöpörve továbbra is a magyar-román megbékélést szorgalmazták a status quo alapján. A magyarok kénytelenek voltak alávetni magukat a németek ilyen irányú politikájának, azonban folyamatosan házaltak Berlinben a Romániával szembeni területi követelések miatt.  Hitler ezeket egészen 1940-ig elutasította, azonban a Szovjetunió 1940 júniusában felborította a térség egyensúlyát. Katonai beavatkozással fenyegetve megszerezte Besszarábiát és Észak-Bukovinát. A magyar kormány ki akarta használni a helyzetet, ugyanis a szovjetek is egyértelmű jeleket küldtek arról, hogy támogatnának egy esetleges magyar támadást Románia ellen. Hitler félve attól, hogy a szövetségesei közti háború megzavarná a kőolajszállítmányokat, illetve ott lebegett még a Vörös Hadsereg megjelenésének veszélye is a Balkánon.  Hitler ekkor engedve a magyar revíziós törekvéseknek vállalta a döntőbíró szerepét. A második bécsi döntés (1940. aug. 30.) értelmében kettéosztották Erdélyt. Ez egy újabb fegyver lett Berlin kezében, ugyanis bármelyik felet a sakkban tarthatta azzal, hogy odaadja a másiknak az általa birtokolt erdélyi területeket. Emellett sikerült azt is elérnie, hogy Magyarország és Románia versenyt futott a németek kegyéért és mindent megtett, hogy lekörözze a másikat.
3. Jugoszlávia feldarabolása: Egészen 1939-ig a Jugoszlávia is a németkehez közeledett, azonban 1939 februárjában megbukott a németbarát kormány és helyébe a Nyugat és orosz orientációjú Cvetković-kormány lépett. Azonban a gazdasági kapcsolatok zavartalansága miatt Hitlert ez sem zavarta, sőt sikerült rábírnia a jugoszláv kormányt a háromhatalmi egyezménybe való belépésére (1941. márc. 25.) és egy magyar-jugoszláv örökbarátsági szerződés megkötésére (1940 decembere). Belgrádban azonban fordulat állt be ismét és 1941. március 27-én felmondta a szövetséget és barátsági szerződést kötött a Szovjetunióval. Hitler hogy elkerülje egy balkáni front kialakulását hirtelen igen nagy hajlandóságot mutatott a magyar és bulgár revíziós törekvések teljesítésére. A magyar kormány félve egy esetleges német inváziótól és a revízió kiteljesítésének vágyától hajtva kénytelen volt engedélyezni azt, hogy német csapatok vonuljanak át az országon. A Marita-hadművelet sikere után Hitler nem teljesítette maradéktalanul ígéreteit. Az erősen vegyes lakosságú Bánságot német közigazgatás alá helyezte (ezért a magyarok és románok versenyeztek), a Muraköz hovatartozását nem tisztázta (a Csáktornya-Ljubljana-Fiume vasútvonal biztosítása érdekében ezt nem hivatalosan horvát felségterületnek minősítette, amelynek következében a magyar-horvát kapcsolatok elmérgesedtek).
A magyar-horvát, magyar-szlovák és magyar-román viszony elmérgesítésével Hitlernek sikerült elérnie azt, hogy német fennhatóság alatt újjászerveződjön a kisantant, így a Kárpát-medence államait egymással sakkban tarthatta.  1941-re a német hegemónia kétségtelenné vált a térségben. Szlovákia és Horvátország csupán bábállam volt, Bulgária, Románia és Magyarország teljes katonai és politikai függésbe került, illetve Szerbiát katonai megszállás alá vonta.
Az „utolsó csatlós” (1941-1944)
A nyugati hadjárat befejezése és a moszkvai csata között eltelt időben számos terv, illetve elképzelés született a térség jövőjét illetően. Ezek közös jellemzője az volt, hogy Délkelet-Európát külön egység ként kezelte, nem sorolták bele a kolonizálandó területekbe, azaz kívül estek a Lebensraum-on. Az új Európa államhatárainak megtervezésével foglalkozó bizottság sem szentelt nagy figyelmet hazánknak, mivel az egyre szorosabbá váló együttműködés/együttélés keretei között a határok nem voltak jelentősek. A német kisebbségekkel kapcsolatba azonban néha felmerültek bizonyos területi módosítások. A Volksdeutsche Mittelstelle elképzelése szerint a Dunántúlt a birodalomhoz csatolják, a magyarokat kitelepítik, és német telepesekkel népesítik be. 1940-41-ben felmerült az is, hogy Bánságból, Bácskából és Baranyából egy önálló német tartományt hoznak létre Prinz-Eugen Gau néven. A Berlin székhelyű Reichstelle für Raumordnung tervei szerint a német határt délen egy Balaton-Ljubljana vonalig kellett volna kitolni vagy pedig etnikai alapon kellett volna korrigálni a határokat. Azonban a hadi helyzet alakulása miatt ezeket a tervgyártásokat Hitler leállította és arra adott utasítást, hogy mindent a pillanatnyi céloknak kell alárendelni. Ezzel új szakasz kezdődött a német Délkelet-Európa politikában: az anyagi és emberi erőforrások teljes mértékű kiaknázása.
1942 elejétől a Német Birodalom és az egyes országok viszonyát az határozta meg, hogy azok milyen mértékben küldik a kelet frontra a katonákat, illetve mekkora mértékben hajlandók áruhitelt biztosítani. A háborús helyzet miatt a kereskedelmi szerződések érvényüket vesztették és a németek a szállított árukért cserébe hadianyagot adtak. Ezeknek az értéke azonban csak töredéke volt a kivitt áruknak, így Délkelet-Európa kénytelen volt az árukat hitelbe adni a németeknek.
1940-től Hitler kedvence egyértelműen a román Antonescu tábornok lett (legalább 20-szor tanácskozott Hitlerrel), amelynek következtében Magyarország lejjebb csúszott a ranglistán és román területi követelések kerültek előtérbe Berlinben. Ennek ellenére a magyar katonai és politikai elit egy része továbbra is rövidlátó volt és illúziókat kergetett. A korabeli írásos forrásokból (pl.: Werth Henrik vezérkari főnök memoranduma, Bárdossy László 1942-es képviselőházi beszéde) kiderül még mindig azt hitték, ha kiszolgálják a németeket visszaszerezhetik a királyi Magyarország minden területét.
A magyar kormánypolitika 1942-1944 között vagy ellenszegült, vagy pedig igen vonakodva hajtotta végre a német kéréseket (pl.: zsidókérdés megoldása, teljes mozgósítás, élelmiszerszállítás). A helyzetet tovább rontotta Teleki angolszász orientációja és a titkos tárgyalások is a Szövetségesekkel (ezekről a német titkosszolgálat pontosan tudott és igen szép jelentéseket írt). Berlin bizalmatlansága akkora méreteket öltött, hogy kilátásba helyzete Magyarország minél előbbi megszállását és egy öt pontból álló jegyzéket is küldtek Sztójaynak, amelyben a nem tetsző dolgokat sorolták fel:
1. a magyarok makacs ragaszkodása a Nagy-Magyarországhoz
2. az ország elmaradott szociális berendezkedése
3. zsidókérdés kezelése
4. Romániával ellentétben a magyarok nem veszik ki részüket a fegyveres harcból
5. nagyon egoista kezelése az idegen népcsoportoknak (itt a magyar asszimilációs politikára céloztak)
A náci vezetés Magyarország-képnek megváltozását jól illusztrálja Hitler néhány mondata, amit külföldi államférfiaknak mondott:
A magyarok ugyanolyan lusták, mint az oroszok.; Természetüknél fogva a sztyeppe népe.
Mi szabadítottuk fel a magyarokat a törökök alól, és addig nem lesz rend Magyarországon, amíg újra fel nem szabadítjuk őket.
Az utolsó állam, ahol a zsidók még tartani fogják magukat, Magyarország lesz.
(Az egyetlen német csoport, aki pozitívan nyilatkozott a magyarokról, azok a keleti fronton lévő német tábornokok voltak, akik látták a honvédek hősies küzdelmeit). A Kállay-kormány minden nyomás ellenére továbbra is ellenállást tanúsított Hitlerrel szemben, ezért felmerült annak a lehetősége, hogy a magyaroktól el kell venni minden kapott területet, sőt Antonescunak a megbeszélések során félszavakkal jelezte, hogy nem avatkozna be, ha esetleg Románia fegyveresen is visszakövetelne területet a magyaroktól.
Hitler tarthatatlannak minősítette a magyar kormány viselkedését ezért elrendelte egy hazánkat megszálló terv elkészítését, ami 1943 őszére el is készült és 1944. március 19-én végre is hajtották. Ezzel Magyarország elveztette teljes szuverenitását, illetve az október 15-i nyilas hatalomátvétellel hazánk a bábállamok szintjére süllyedt le. A megszállásnak nemcsak politikai, hanem gazdasági és katonai okai is voltak. Románia árulása után a német iparnak létszükségletté vált a magyar olaj. Emellett egyedül a Kárpátok, a Duna és a Tisza volt az utolsó nagyobb természetes akadály a szovjet hadsereg előtt.
Felhasznált irodalom:
Romsics Ignác: Helyünk és sorsunk a Duna-medencében. Osiris Kiadó. Bp. 1996.
A Wilhelmstrasse és Magyarország: Német diplomáciai iratok Magyarországról 1933-1944 (szerk.: Ránki György). Kossuth Könyvkiadó. Bp. 1968.
Gosztonyi Péter: Magyarország a második világháborúban. München. 1984.
Oktar

 

 
Fórum: legfrissebb
Posted by Amokfutokova - nov.. 19, 2017 18:23
Posted by bayarder - nov.. 19, 2017 17:40
Posted by Ív Béla - nov.. 19, 2017 17:28
Posted by bayarder - nov.. 19, 2017 17:18
Posted by bayarder - nov.. 19, 2017 15:15
Szavazás
Total War: WARHAMMER vélemény
 
ONLINE
Oldalainkat 332 vendég böngészi